2020.11.30.
Kövérek leszünk a saját bélbaktériumainktól?
Nem csak az evés illetve bizonyos betegségek vezethetnek elhízáshoz, hanem még a bélbaktériumaink összetétele is.
Az emberi bélben több mint egy kilónyi baktérium található. Ha elképzeljük, hogy egy darab tetszőleges baktérium mekkora és milyen súllyal rendelkezik, akkor ledöbbenünk rajta, hogy ez hány baktériumot is jelenthet: nagyjából 100 trilliót.
Ezeknek az összességét hívjuk bélflórának vagy bélmikrobiomnak, mely minden egyes emberben némiképp másképpen áll össze. A kialakult bélflórát már az anyaméhen belüli körülmények is befolyásolják, de természetesen a szülés során is érik olyan hatások a magzatot, melyek a későbbiekben megmutatkoznak a beleiben. Későbbiekben pedig az elfogyasztott ételek és általában a környezet, melyben tartózkodunk, azok a tényezők, amelyek alapvetően hatnak beleinkre.

Az újdonság az, hogy az elhízott emberek bélflórájában más mennyiségű, illetve összetételű baktériumösszességet találtak, mint a nem elhízott emberekében.
Azok az emberek, akik ésszerűen táplálkoznak, és mégsem tudnak súlyt veszteni, lehet, hogy olyan bélflórával rendelkeznek, amely megakadályozza őket a fogyásban.
Bizonyos tápanyagokat például nem enzimek, hanem az említett bélbaktériumok bontanak le, és ezek között a baktériumok között vannak olyanok, melyek nagyon hatékonyan tudnak tápanyagot kinyerni a szénhidráttartalmú ételekből; így akadályozhatják a fogyást. Emellett ezek a baktériumok akkor is teljes erőbedobással használják fel a rendelkezésre álló ételt, ha az ember kevesebb kalóriát vesz magához, így hiába fogyaszt kevesebbet, a szervezete azt a keveset olyan jól hasznosítja, hogy szinte semennyi nem megy úgymond „kárba”, mint ahogyan az a nem elhízott emberek belében történik.

Egy huszonhat fős, azaz kicsi, de mégis érdekes kísérletben két baktériumot találtak az elhízottak belében, amelyek a problémát okozzák, azaz a kalóriákat úgymond begyűjtik. Érdekes elmélet, hogy ezeket a baktériumokat lehet, hogy magával a táplálkozással vesszük magunkhoz, habár azt nem sikerült kideríteni, hogy pontosan honnan származhatnak. Egyelőre a kutatók azt találják a legvalószínűbbnek, hogy a rossz mikroorganizmusok hústermékekből kerülnek a bélbe.
Ezt láttad már?
Tényleg elhízunk, ha keveset alszunk?
Emellett azt is megállapították, hogy minél kevesebb fajta bélbaktériummal rendelkezik valaki, annál hajlamosabb az elhízásra, a magasabb vérzsírszint kialakulására és az inzulinrezisztenciára is.
Annak érdekében, hogy többféle baktérium telepedjen le a bélben, az orvosok a rostdús táplálkozást tartják a megoldásnak, mivel valószínű, hogy a rostokat a baktériumok olyan anyagokká alakítják, melyek pozitív hatást gyakorolnak az inzulinszintre.
Összességében az ma már biztos, hogy a bélflóra hatással van az anyagcserére, azaz képes részt venni az anyagcsere betegségek, melyekhez az elhízás is tartozik, létrejöttében. Azonban az összes elhízás összes felszedett kilójának csak elenyésző részét okozzák kizárólag a bélbaktériumok, így arra még várnunk kell, hogy megigyunk egy baktériumos italt, és utána csak úgy olvadjanak le rólunk a felesleges kilók.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Kiderült, miért nem kapják el a gyerekek a koronavírust
A koronavírus általában megkíméli a csecsemőket és a gyerekeket...vajon miért?
Ezért lesz lelkibeteg a gyerek, ha nem tartózkodik a friss...
Ma már bizonyíték is van rá, hogy miért tették jól az előző generációk, hogy a kicsiket kizavarták a kertbe.
Kutyákkal szagoltatnák ki a rákos megbetegedéseket
A kutyák szaglását régóta használják drogok felkutatására, de ez a különleges képesség a jövőben a rákos megbetegedések diagnosztikájában is szerepet játszhat.
Így jelzi a has, hogy elég volt az evésből
Az emberi bélben érzékelő idegsejtek találhatók, melyek kontrollálják az étvágyat.
Címlapkép: Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















