2020.11.30.
Közeleg az Újév, érdemes fogadkozni?
Januártól fogyókúrázni kezdek és lefogyok. Leszokom a dohányzásról, fitt és egészséges leszek és odafigyelek az étrendemre. Ismerősek ezek a fogadalmak?
Szoktál újévi fogadalmakat tenni? És be is tartod őket? Ha eddig nem igazán boldogultál ezzel, akkor adok néhány tippet, amelyek segíthetnek a kitartásban!
Az év vége felé közeledve a legtöbben mérleget készítenek a sikerekről és persze a kudarcba fulladt kísérletekről is, és újra megfogadják azt a pár dolgot, amin évek óta szeretnének már változtatni, de eddig valamiért sehogy sem sikerült.
Te is így vagy ezzel?
Akkor most ideje néhány apróságot módosítani az újévi fogadalmadon.
1. Tervezd meg!
A jól csengő fogadalmak helyett, melyeket csak ideig-óráig vagy végül egyáltalán nem váltasz valóra, érdemes inkább egyfajta célkitűzésként tekinteni az újévi fogadalmadra és ennek tudatában tervet készíteni a következő esztendőre.
2. Haladj lépésről lépésre!
Vegyél elő egy papírt és írd fel az első és legfontosabb célodat a papír tetejére, majd alá szedd össze néhány pontban azokat az érveket, ami miatt szeretnéd elérni ezt a célt.Utána gondold végig, hogy hogyan tudnád megvalósítani a fogadalmad lépésről lépésre. Fogalmazz meg részcélokat és ezeket is írd le sorban a papírra!
Nézzünk egy példát!:
Ha idén azt szeretnéd megfogadni, hogy jövőre ledobod magadról a téli zsírpárnákat, de nem tervezed meg a lépéseket, akkor valószínűleg a következő lesz a forgatókönyv:
- Januárban elkezdesz diétázni. Jó esetben dietetikushoz fordulsz, rosszabb esetben választasz valamilyen divatdiétát a neten, ami nagy eséllyel több kárt okoz majd a szervezetedben, mint amennyi hasznot hozna.
- Nagy lendülettel, lelkesen vágsz bele az edzésekbe is. Veszel egy fitness bérletet, eljársz néhány csoportos órára, vagy a konditerembe heti négy vagy akár öt alkalommal is, hogy minél gyorsabb és látványosabb legyen az eredmény, de nem történik érdemi változás. Még fehérjeturmixot is vettél, mégsem jön a csoda. Pedig te küzdesz érte, erőn felül.
- Amikor ráállsz a mérlegre, látod, hogy lement ugyan néhány kiló, az alakod is változott azért, de a robbanásszerű fogyás mindennek ellenére nem érkezett meg és a kezdeti lelkesedésed szépen lassan teljesen elszáll.
3. Ne várj csodákra! Légy tisztában a saját határaiddal!
A fenti forgatókönyvnek persze nem kell így megvalósulnia. Ha tudatos vagy és lépésről lépésre haladsz a célod felé, sokkal nagyobb, ráadásul hosszú távú sikereket érhetsz el. Ehhez azonban reális célokat és reális határidőket kell megfogalmaznod, amiben a pihenésnek is fontos szerepe van. Ha gyorsabban szeretnél elérni valamit, mint ahogy azt a képességeid engednék, bizony csalódni fogsz, de ha már ismered és tudod, hogy mikor mi a következő, elérhető távolságban lévő lépés, akkor garantáltan meg tudod valósítani a céljaidat.
Ismerd meg önmagad és a határaidat! Rossz ötlet magadat például más testében elképzelni, hiszen mindenkinek különböző testi adottságai vannak, és ez így jó. Próbáld meg inkább elfogadni a tested és hozd ki a magadból a maximumot!
Chilis-mézes csirkeszárnyak sült almával
Avokádós-diós teljes kiőrlésű kenyér
Kölessaláta
4. Bátran kérj segítséget!
Vannak olyan célok vagy fogadalmak, amiket sokkal nehezebb segítség nélkül megvalósítani. Ilyen tipikusan a fogyás, a sporttal kapcsolatos célok (például ha maratont szeretnél futni), de az egészséges étkezés is.
Lefogyni sokszor nem csak azért nehéz, mert valaki nem elég kitartó, hanem azért is, mert ez sok szempontból bonyolult folyamat, aminek komoly élettani, edzéselméleti háttere, sőt a legtöbb esetben nagyon mély lelki okai is vannak. A túlsúlynak és a lelassult anyagcserének számtalan oka lehet, ezért érdemes felesleges zsírpárnáinkra egy probléma tüneteként tekinteni és megkeresni a valódi okokat. Éppen ezért jobb, ha megfelelő szakmai segítséggel vágsz bele az új életbe, legyen a segítségkérés az első lépés az életmódváltásodban.
5. Légy tudatos!
Egészen biztos lesz olyan időszak, amikor eleged lesz mindenből és legszívesebben feladnád az egészet. Ez természetes, hiszen mindenkinek vannak rossz napjai. Amikor kicsit meginog az akaraterőd, nézd meg a papírt és emlékeztesd magad rá, hogy mit tettél már meg azért, hogy elérd az áhított célt és miért fontos ez neked. Mérlegelj és csak utána cselekedj, így biztosan sikerül valóra váltani az álmaidat!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezeket olvastad már?
10+1 sűrű raguleves másnapra
Jólesik a meleg leves a másnapos gyomornak. Készítsétek el az alábbi receptek valamelyikét akár már ma vagy holnap - aztán már csak melegíteni kell!
Így győzd le a mindent elsöprő sóvárgást - 10 tipp...
Édesre sósat, sósra édeset? Mindannyian ismerjük ezeket a köröket, ugye?
10 sós ropogtatnivaló egészségesebben
Az édes klasszikusok mellett a sós ropogtatnivalóknak is fix helyük van az ünnepi menüben. Készítsd el őket kicsit egészségesebben - használj hozzájuk teljes kiőrlésű lisztet!
10+1 szuper leves vacsorára ~300 kalóriából
Ebben a hidegben időben nincs is jobb egy tartalmas, meleg levesnél vacsorára. A jó hír, hogy ezeket a recepteket még a fogyókúrádba is beillesztheted!
címlapkép: 123rf
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
A japán módszer, mellyel 1 hónap alatt akár 5 kilót...
Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















