Család

2020.11.30.

Kupi a spájzban? Bízd a gyerekekre (is)!

Időről-időre nálad is rendetlenséget csinálnak a "kis manók" a spájzban? Gyere, rakjunk rendet együtt! (X)

Amikor átalakítottuk a régi lakásunkat, akkor nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy legyen külön helyiség a spájznak. Viszont amikor 10 éve kertes házba költöztünk, sajnos nem voltak ehhez adottak a terek - és a költségvetés sem. Így a konyhában egy régi kredenc, egy nagy álló szekrény és számtalan polc tölti be a spájz szerepét - ami egyrészt nem néz ki túl jól, másrészt pedig néha idegbajt kapok tőle.

Amikor eljön ez az állapot, akkor veszek egy nagy levegőt, és rászánok egy hétvégi napot, hogy rendszerbe rakjam a polcokon kallódó spájztöltelékeket. Ha szerencsém van, a fiúkat is be tudom ebbe vonni, és miközben együtt pakolászunk, megismerhetik a különböző fűszereket, segíthetnek címkét írni (ezt különösen a kisebbik fiam szereti nagyon, aki most tanult meg írni), ragasztani, és egy kicsit nagyobb rálátásuk lesz arra is, hogy miből is áll a "konyha-menedzsment" a bevásárláson és a főzésen túl.

Rakjunk rendet együtt a spájzban!

A konyhai polcok rendrakásának menete persze mindig először egy még nagyobb rendetlenséggel kezdődik - hiszen ha már nekiláttunk, akkor lemossuk a polcokat, kitöröljük a fiókokat is - és ehhez mindent ki kell belőlük pakolni. Ezzel egy időben már válogatunk is - módszeresen olvassuk a címkéket, hogy mi az, amit esetleg már nem is érdemes visszatenni a szekrénybe. A szokásos feladatokon túl az alábbi videón keresztül hadd mutassak meg nektek egy-két pakolási trükköt, amit ti is kipróbálhattok a következő rendrakásnál!:

Fagyasszunk le friss fűszernövényeket!

Néhány évvel ezelőtt elmentünk a barátainkkal medvehagymát szedni, és szerencsénkre hatalmas csokrokkal jöttünk haza - annyival amennyi egy négyfős család egész éves medvehagyma-igényét kielégíti. Készítettem belőlük pesztót is, de néhány levelet olívaolajban, jégkockatartóban is lefagyasztottam - nagyon jól jöttek később, a rövid medvehagymaszezonon kívül. És bár ez klasszikusan nem a tavaszi nagytakarításhoz tartozó feladat, kiváló megoldás a hűtőben fonnyadozó pár napos friss fűszernövények megőrzésére! Ma már nem csak medvehagymát fagyasztunk frissen, hanem bazsalikomot, rozmaringot, kakukkfüvet, majorannát is - ízvilágukat így is kitűnően megőrzik, a szárított változataik sajnos meg sem közelítik ezt. Jól jönnek egész évben levesekbe, tésztaszószokba, húsos ragukba.

Rendszerezzük az őrölt fűszereinket!

Alapból szeretek fűszerboltokban fűszert vásárolni - egyrészt mert jóval nagyobb a kínálat, mint egy sima üzletben, másrészt jóval olcsóbb is. Viszont a kis zacskókat általában celluxszal vagy csipesszel lezárva tárolom - amit magam sem értek, hiszen sokkal praktikusabb, ha felcímkézett fűszertartókban tároljuk őket, és nem kell a főzés során 26 zacskót végigolvasnom, hogy az apró barna őrlemények közül melyik is a római kömény, a sima kömény vagy a koriander. Ez egyébként az egyik legnagyobb kihívás, kiválogatni a lejárt fűszereket, fel- és újracímkézni a fűszertartókat és persze nagyobb veszteség nélkül a zacskókból az üvegcsékbe juttatni a porokat, száraz növénydarabokat.

Ne dobjuk ki a száraz kenyeret, kiflit, zsemlét!

A maradékfelhasználás jegyében a halmozódó száraz kenyér-, kifli-, zsemledarabokat végre ledarálom, üvegbe teszem, a gyerekekkel felcímkéztetem. Így nem biztos, hogy olyan homogén morzsahalmot kapunk, mint a bolti morzsáknál, de én ezt kifejezetten szeretem, hiszen így rusztikusan ropogós lesz a panír kedvenc bundázott ételeinken. És még sok év után is nagyon tudok örülni, ha nem dobom ki a megszáradt kenyeret.

Görög-római joghurtos saláta

vegyes saláta

Görög-római joghurtos saláta

Bébispenótos-körtés saláta

spenótsaláta

Bébispenótos-körtés saláta

Ricottás-sonkás muffin

sós muffin

Ricottás-sonkás muffin

Zöldség- és gyümölcstárolás praktikusan!

Egyszer régebben vettem egy szuper nádfonatú kosárkát otthonra a hagymáknak, de legnagyobb bánatomra pár hónap után az egész kosár bepenészedett. Volt, hogy sima tálban tároltam őket, volt, hogy nyitott kosárban, de egy mély és magas polc esetén így nem igazán ideális a helykihasználás. Elsőre furcsának tűnhet, de nagyon klassz megoldás a zöldségek és a keményebb gyümölcsök tárolására a lyukacsos fém irattartó: tart is, szellőzik is, átlátható is, magasra is lehet benne pakolni a zöldségeket. Igazi főnyeremény!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek!:

Ezeket olvastad már?

Egy "én sosem fogok futni" nő vallomása - mégis megtettem, és mi lett belőle?!

Életmód

Egy "én sosem fogok futni" nő vallomása - mégis megtettem,...

Soha ne hidd, hogy késő elkezdeni a sportolást! Még szuperebb lesz, ha a gyermekeiddel közösen tesztek egészségetekért. Én már kipróbáltam, most te jössz! (X)

Bodon Judit dietetikus

Öt tipp egy dietetikus édesanyától, hogy miért főzz együtt a gyerkőccel!

Életmód

Öt tipp egy dietetikus édesanyától, hogy miért főzz együtt a...

Gyermekkoromban én sajnos nem téblábolhattam a konyhában, ma viszont anyaként a gyerekeimmel űzhető egyik legszuperebb foglalatosságnak gondolom a közös főzést. (X)

Bodon Judit dietetikus

Egészségesen étkező gyermeket szeretnél? 7+1 tipp a dietetikustól, hogy jól csináld!

Életmód

Egészségesen étkező gyermeket szeretnél? 7+1 tipp a dietetikustól, hogy jól...

Nem biztos, hogy tisztában vagyunk azzal, mekkora jelentősége van a gyermekkori egészséges táplálkozási szokások kialakításának. Pedig ebben az életkorban dől el minden.

Szabó A

Egészséges életmód? Egyszerre túl sok és túl kevés az elérhető információ

Életmód

Egészséges életmód? Egyszerre túl sok és túl kevés az elérhető...

Minden információ rendelkezésünkre áll az egészséges élethez, mégis a magyar lakosság 2/3-a túlsúlyos vagy elhízott. Mi lehet ennek az oka?

Bodon Judit dietetikus

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

sajtos-rolo

sajtos roló

Sajtos roló

A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.

ludlabtorta-csokolade-meggy

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept