2025.09.07.
Nagymamáink kedvenc tárolási módszere lehet a megoldás a kupis konyhára
Kompótok, liszt, rizs, lekvárok, tészták, és még sorolhatnánk: számos olyan alapanyag foglal helyet a konyhánkban, ami sokkal jobb helyen lenne egy tudatosan kialakított, elzárt térben, ahol nem tesz hozzá a káoszhoz. Otthon Tippünk tudja a megoldást.
Nem titok, hogy a nagyin kívül a belsőépítészek és a konyhai rendszerezés szakértői is régóta kedvelik a kamrákat. Ahogy Ashley Macuga, a Collected Interiors alapítója fogalmaz: „A kamra egyszerre mutatós és funkcionális – nyitott polcok, tudatosan kialakított tárolóhelyek és egy csipetnyi régies báj.” És sok tervező számára ez mára ismét megkerülhetetlen elemmé vált.

A kamra egyszerre mutatós és funkcionális
Egy amerikai lakberendező szerint a kamra megléte még mindig az egyik első szempont a konyhatervezésnél. De miért is olyan hasznos ?
Minden egy helyen, könnyen elérhetően
- A kamrák időtállóak és elérhetőek: az évek során a mennyezetmagasságokkal együtt a felső konyhaszekrények is egyre magasabbra kerültek – sokszor létra vagy fellépő nélkül már nem lehet használni őket, a kamráknál ez nem áll fenn.
- Egy ajtónyitással láthatjuk az összes szárazárut, fűszert, nassolnivalót – bármit, amire szükségünk lehet. Ez megkönnyíti a főzést és a rendrakást is.
Jennifer Du Bois szakértő szerint: „Egy kamrában minden ott van, amit a tervezéshez és előkészítéshez igénylünk, nem kell több szekrényben kutatni. A polcok, fiókok, ajtóba épített tárolók és kisebb rekeszek külön kis zónákat hoznak létre.”

Tökéletes nagybevásárlóknak
Ma már sokan vásárolnak nagy tételben, hogy spóroljanak. Egy jól kialakított kamrával mindennek jut hely, anélkül, hogy a konyha úgy nézne ki, mint egy raktár. Lauren Saab, a Saab Studios alapítója így látja:
A kamra rendezetten, könnyen hozzáférhetően és a konyha fő útvonalaitól távol tartja a szárazárut, az alapanyagokat és a kisebb konyhai eszközöket. Elűzi a káoszt anélkül, hogy megtörné a ritmust.
Akár több kamránk is lehet
Nem kell megállni egynél: Theresa Ory lakberendező például saját otthonában két kamrát is beépített, a hűtő két oldalára.
Testreszabható megoldás
A kamrák lehetnek beépítettek vagy szabadon állók, így mindig az igényeinkhez igazíthatók. A kamra segítségével megtehetjük, hogy nemcsak a konyha meglévő korlátaihoz igazodunk, hanem kialakítunk egy rendszert, ami hozzánk illik – nem csupán a térhez.
Az ajtóválasztásnál is szabad a döntés:
aki szereti a szép, egységes üvegek és címkézett dobozok látványát, választhat átlátszó ajtót és hangulatos világítást. Aki inkább elrejtené a „kreatív” káoszt, annak jól jön a visszatolható vagy rejtett ajtó.
Nem csak alapanyagoknak
A kamrák nem feltétlenül csak élelmiszer-tárolók, akár kávészegletként, snack-állomásként vagy reggelizőhelyként is funkcionálhatnak. Így a kávérajongók vagy nassolók forgalma távol marad a főzési zónától – mindenki nyer vele.

A kamrák lehetnek beépítettek vagy szabadon állók
A kamra nem csupán tárolóhely, hanem egy átgondolt, rugalmas rendszer, amely egyszerre könnyíti meg a hétköznapi életet és teszi rendezettebbé otthonunkat. Legyen szó nagybevásárlásról, családi konyháról vagy egyedi igényekről, a kamra mindig hozzáadott értéket képvisel, így ha épp most alakítunk át, építkezünk vagy újítunk fel, érdemes elgondolkodni a beépítésén.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














