Gasztro

2021.10.05.

Egy új kutatás bebizonyította, nem a sok evéstől hízunk el

Nosalty profilképe Nosalty

A legújabb tanulmányokból kiderült, hogy egyáltalán nem az okozza az elhízást, ha sokat eszünk, sokkal inkább az, mit viszünk be a szervezetünkbe.

A The American Journal of Clinical Nutrition táplálkozástudományi szaklapban megjelent friss tanulmány szerint nem az a fő probléma, hogy mennyit eszünk, hanem főként az, hogy mit.

A nemrégiben publikált tanulmány 17 nemzetközi szerző közreműködésével készült. A kutatásban megkérdőjelezik az energiaegyensúly-modellt, amely szerint súlygyarapodás csak akkor következik be, ha az egyén több energiát visz be a szervezetébe, mint amennyit a nap folyamán elhasznál. Ez lényegében azt jelenti, hogy a kalóriatöbblet plusz kilókban jelenik meg.

A kutatók szerint azonban ez a felvetés nem veszi figyelembe a súlygyarapodás mögött meghúzódó biológiai mechanizmusokat, ezért a hozzáértők az inzulinmodell mellett érvelnek, amely az elhízást metabolikus rendellenességként, azaz anyagcserezavarként magyarázza, nem pedig azzal, hogy mennyi ételt fogyasztunk.

Egy új kutatás bebizonyította, nem a sok evéstől hízunk el

A Harvard Egyetem orvosi karának professzora és a bostoni gyermekkórház endokrinológusa, David Ludwig szerint azért van egyre több elhízott ember a világon, mert a testünknek ez a hormonális válasza az élelmiszer-minőség változásaira. Megállapítása szerint tehát a magas glikémiás indexű élelmiszerek, azaz a gyorsan felszívódó szénhidrátok mértéktelen fogyasztása okozza az elhízást.

Pár okos trükkel lelassíthatod a szénhidrátok felszívódását

Pár okos trükkel lelassíthatod a szénhidrátok felszívódását

A glikémiás index megmutatja, hogy az egyes szénhidráttartalmú ételek hogyan befolyásolják a vércukorszintet. A rangsorolás összehasonlítás alapján történik, melyben a táplálékokat általában a glükózzal vetik össze. A magas glikémiás index-szel rendelkező ételek megdobják a vércukorszintet, ami rövidesen leesik, így az ember hamar farkaséhes lesz. A magas glikémiás indexű ételek befolyásolják az anyagcserét, a cukrozott ételek hormonális változásokat okoznak, amelyek ugyanúgy megváltoztatják az anyagcserét.

David Ludwig szakértő szerint, ha feldolgozott szénhidrátokat fogyasztunk, a szervezet fokozott inzulinelválasztást okoz, és elnyomja a glukagon kiválasztását, azaz csökkenti a fehérjék, zsírok lebontását. Ennek következtében a zsírsejtek több kalóriát tárolnak, az agy pedig érzékeli, hogy a szervezet nem kap elegendő energiát, ami éhségérzethez vezet.

Az alacsony glikémiás indexű ételekkel biztosítani lehet a megfelelő vércukorszintet, hiszen ezek a fogások lassú felszívódásúak, aminek köszönhetően sokkal tovább tart a jóllakottság érzése is, azaz az inzulinmodell utat mutat a hatékonyabb, hosszú távú súlykezelési stratégiákhoz.

Tehát a súlygyarapodás nem feltétlenül attól függ, hogy mennyit eszünk, inkább az számít, milyenek azok az ételek, amelyeket beviszünk a szervezetünkbe, és hogy hogyan befolyásolják a hormonjainkat illetve az anyagcserénket.


Még több diétás cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept