2024.06.06.
Úgy tűnik, a fiatalok kedvenc itala oka lehet a rengeteg rákos megbetegedésnek
A kutatók már korábban is felhívták a figyelmet az energiaitalfogyasztás negatív hatásaira, ám most úgy tűnik, hogy még a rákos betegségek kialakuláshoz is hozzájárulhatnak.
Mi is írtunk arról korábban, hogy az elmúlt években több kutatás is bebizonyította, az energiaitalok gyakori túlfogyasztása negatív következményekkel járhat. Akkor elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy az italokban található koffein és más serkentő összetevők heves szívverést, szapora pulzust, fejfájást, szorongást, idegességet, alvászavart, hányást és hasmenést okozhatnak. Egy friss kutatás szerint azonban még a vastagbélrák kialakulásában is nagy szerepet játszhatnak – olvasható az atv.hu oldalán.

Kiderült, rákos betegséget okozhat az energiaital
Világszerte növekszik a daganatos betegségek aránya

Kiderült, károsak-e az energiaitalok a szívre
A Floridai Egyetem kutatása szerint az elmúlt időszakban robbanásszerűen megnőtt a fiatalok körében a vastagbélrákos megbetegedések száma. Bár a megbetegedések 90 százaléka továbbra is az 50 év feletti embereket érinti, ám az 1990-es évek óta nagyjából 70 százalékkal nőtt a fiatalabb betegek aránya, vagyis például az Egyesült Államokban évente körülbelül 17 ezer új esetet regisztrálnak. Általánosságban igaz, hogy világszerte növekszik a daganatos betegségek aránya.
A kutatók egészen mostanáig tanácstalanul álltak a jelenség előtt. Ám, most kiderült, hogy az energiaitalokban használt koffein mellett egy másik összetevő is hatással lehet a daganatok gyorsabb növekedésére.
A rákos sejtek a taurint használhatják energiaforrásként
A floridai kutatók elmélete szerint a rákos sejtek a taurint – egy olyan aminosavat, amelyről úgy gondolják, hogy javítja az agyműködést – használják „elsődleges energiaforrásként”
– írja a lap.
A Floridai Egyetem kutatói hamarosan egy új humán kísérletben fogják tesztelni a felvetésüket, miszerint az energiaitalok mindennapi fogyasztása miatt megnövekszik a rákkeltő bélbaktériumok szintje az emésztőrendszerben.
A felméréshez mintegy 60 fiatalt (18 és 40 év közötti) toboroznak. A vizsgálatok négy héten keresztül tartanak majd, amely során a résztvevők fele napi egyszer cukormentes energiaitalt fogyaszt majd, miközben a kutatók összehasonlítják bélrendszerüket egy energiaitalt nem fogyasztó kontrollcsoporttal.
Még többet olvashatsz az egészségről itt:
- A mediterrán diéta még az agyunkra is jó hatással van
- 7 hétköznapi szereplő a világ legegészségesebb ételei között
- 4 reggeli ital, mely segíti a bélflórád egészségét
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














