2021.08.30.
Így alakítsunk ki stílusos és okos tanulószobát az iskolakezdésre
A házifeladatok elkészítése nemcsak a gyerekek számára stresszes, hanem az egész családnak. Tegyünk meg mindent a harmónia érdekében.
Bár a házi feladat az élet velejárója, a mindennapi káosznak nem kell annak lennie. Egy, a picik számára kialakított dolgozósarok minimalizálja a zavaró tényezőket, így a gyerekek csendes, felügyelt helyen tanulhatnak. Akkor sincs probléma, ha a kicsiből egycsapásra nagy lesz – a dolgozósarok már kész, csak személyre kell majd szabnunk.

fotó: Unsplash/Slava Keyzman
Dolgos kezek
Az elvégzendő feladatok és a szórakozás egy helyen: egy alkotásra és tanulásra kialakított rész, nemcsak lefoglalja a gyerekeket, hanem segíti is őket testi és szellemi fejlődésükben. Egy személyre szabott munkaállomás rengeteg lehetőséget kínál a kreatív lurkóknak, az elkészült műveket pedig a falra is ki lehet aggatni, hogy mindenki csodájára járhasson, aki az otthonunkba látogat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kate Dreyer • KateDecorates.co (@kate_decorates) által megosztott bejegyzés
Számítógép labor
Mire gyermeked középiskolás lesz – sőt, akár már általánosiskolásban is szükséges – a számítógép valószínűleg elengedhetetlen lesz a tanuláshoz. Az viszont nem feltétlenül biztonságos vagy praktikus, ha a kicsik számára saját számítógépet vásárolunk. Egy családi számítógépes labor mindenki számára biztosítja a számítógép-hozzáférést, miközben lehetővé teszi a használat közbeni szülői felügyeletet is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
AnnaMaria Jamil 🏡 MI REALTOR (@realtorannamaria) által megosztott bejegyzés
Tanuló-zug
Kevés otthonban létező fogalom a kihasználatlan tér. Egy aprócska asztal segítségével akár a legeldugottabb zugban is kialakíthatunk egy munkaállomást. A gyerekek számára minél színesebb kiegészítőket válasszunk, de maradjunk a letisztult stílusnál, hogy semmi ne vonja el a kicsik figyelmét a tanulásról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Moody Design Group / Interiors (@moodydesigngroup) által megosztott bejegyzés
Kreatív kuckó
Egy kreatív szobában esély sincs arra, hogy a játékos tanulás során ne ragadjanak meg a picik fejében a fontos információk. Amikor a házi feladat elkészült, a Scrabble-tábla, a sakkfigurák és a művészkedéshez szükséges eszközök lehetővé teszik, hogy a gyerekek észrevétlenül, szórakozás közben tanuljanak tovább.
Családi-csomag
Az egész család számára kialakított dolgozószoba akkor tökéletes, ha mindenkinek elegendő hely és kényelem van benne a munkához. Így lehet a munkaidő és a tanulás közösen eltöltött idő. Ráadásul a szülők is helyben vannak, ha segítségre vagy bátorításra van szükség.
Padlásszoba
Sok kertesházban üresen áll a padlás, vagy csak a limlomok tárolására használják, pedig akár a nyugalom szigetét is kialakíthatjuk belőle, ha van rá pénzünk és energiánk. A padlásszobában nyugodtan lehet dolgozni, tanulni és házifeladatot írni – a nagyobb gyerekek számára például tökéletes, akik már jobban szeretnek egyedül lenni, a szobáikba bezárkózva.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Alicia Our Vintage Nest (@ourvintagenest) által megosztott bejegyzés
Guruló kreatív kocsi
Egyszerűbben mozdítható és kreatívabb megoldás, mintha egy fiókba süllyesztenénk be az írószereket. Egy gurulós tárolókocsival folyamatosan kéznél tarthatunk mindent, amire egy gyereknek szüksége van a tanuláshoz. Így, ha éppen a konyhában kezdődik meg a tanulás, nem kell egyenként kicipelni a tollakat, füzeteket és papírokat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Design Improvised®️ (@designimprovised) által megosztott bejegyzés
Még több lakberendezés itt:
- Több pozitív hatása is van, ha szobanövényekkel dekorálod az otthonod
- 5 konyhai trend, mely idén már kicsit sem menő
- 5 konyhai mosogatótál és csaptelep, amibe azonnal belezúgsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















