Gasztro

2020.11.30.

A lángoló palacsinta

Coook profilképe Coook

A Crêpes Suzette a flambírozástól vált híressé, hiszen kit ne varázsolna el egy előtte lángba borított tányér. Pedig azért ennél többet tud ez a desszert.    

A Crêpes Suzette szinte már ikonikus desszert, bér fénykorát inkább a 80-as években élte. Mára valahogy megkopott a csillogás, pedig kár elfelejteni ezt a nagyon is ízletes desszertet. Az eredeti, klasszikus verzióban mandarin- és narancslé, ezek héja, karamellizált cukor, vaj és narancslikőr szerepel. A cukrot világosra karamellizálják, majd felöntik a narancs- esetleg mandarinhéjjal elkevert gyümölcslével, vajjal gazdagítják, és beleteszik a palacsintákat, csak hogy átmelegedjenek. A szószban összehajtják háromszögekre, és így tálalják. Az asztalnál a likőr vagy brandy segítségével flambírozzák, hogy még egy kicsit füstösebb ízt kapjon.











10 fotó

Ahogy az ilyen létező személyről (Suzette) elnevezett ételeknél lenni szokott, a desszert eredete bizonytalan. Van ilyen, és van olyan, nagyjából azonos időből - az 1800-as évek végéről - származó történet is, néhány verzió tartja magát, és tulajdonképpen bármelyik elfogadható. Van, amelyik egy monte carloi, Café de Paris nevű étteremben dolgozó felszolgáló visszaemlékezései szerint véletlenül lángra kapott likőrös palacsinta végül is sikeres felszolgálása után kapta a "hercegnő palacsinta",Crêpes Princessenevet. És mivel a társaságban ült egy Suzette nevű hercegnő, maradt a Suzette palacsinta. Egy másik legenda szerint Suzanne Reichenberg francia színésznő - aki a Suzette művésznevet választotta - a színpadon, felszolgálólánykánt szolgált fel flambírozott palacsintát. A palacsintát biztosító Marivaux étterem tulajdonosa azért döntött a flambírozás mellett, hogy elkápráztassa a közönséget, és hogy melegen tartsa a színészek számára a palacsintát. Ugyanakkor Escoffier az 1907-ben angol fordításbanmegjelent Le Guide Culinaire c. művében részletesen leírja az elkészítés menetét - flambírozás nélkül.

Akárhogy is, érdemes egyszer kipróbálni, mert az ember szinte érzi a francia hagyományokat és eleganciát, ahogy a gazdag szószt kanalazza. Az egészben a legnehezebben beszerezhető alapanyag a narancslikőr, és persze abból is csak gyűszűnyi kell. Ha viszont van otthon jófajta háztáji szilvapálinka, ahogy nálunk is, akkor jön a találékonyság és a magyarítás. Remélem, egyik Suzette sem forog a sírjában, hogy a róluk elnevezett desszertből szilvás palacsinta lett, de ezt a receptet büszkén vállalom, mint a magyar szilva(pálinka) ünneplését, és nem szégyellem a francia inspirációt.

A Szilvás palacsinta receptjéért kattints a fotóra!

Én ezt a verziót is elegánsnak érzem, és aki megkóstolja a szószt, nem fog csalódni. Hasonlóan gazdag, a bortól mély ízű, a vajtól krémes, a cukortól szirupos. Én a pálinkát beletettem, hogy még inkább elmélyítsem a szilvás ízt, de remélem, lesz olyan, aki megpróbálkozik a flambírozással is. Beszámolókat kérek, és csak óvatosan!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept