2023.05.31.
Brutális, mennyit kérnek el egy lángosért egy budapesti strandon
Majdnem 1000 forinttal többe kerül idén egy lángos náluk, mint tavaly.
A Vakmajom Facebook-oldalon megjelent egy bejegyzés, melyben a budapesti Dagály strand lángosárainak alakulásáról láthatunk egy képet.

Brutális, mennyit kérnek el egy lángosért ezen a budapesti strandon
A posztból kiderült, hogy a sajtos-tejfölös lángosért 2021-ben 1300, tavaly már 1700, idén viszont már 2300 forintot kérnek el.
Persze egyáltalán nem kizárt, hogy lesznek olyan helyek, ahol még ennél is drágább lesz a lángos, hiszen már tavaly is volt olyan strand, ahol 3000 forintért lehetett hozzájutni.
A Balatonnál is borsos árakra számíthatunk, de ehhez képest kifejezetten mérsékeltek. A Badacsony Bisztróban 24-46 százalékos a drágulás: a sima 650 forint helyett 950 lett, a sajtos-tejfölös 1250 forint helyett 1550 forintba kerül. Egy keszthelyi büfé még nem emelt árat, mert megvárják, hogy a kollégák hogyan áraznak. De arra készülnek, hogy a sima lángos tavalyi 700 forintos árát 900-ra emelik, a legnépszerűbb sajtos-tejfölösét pedig 1500-ról nagyjából 1900-ra.
Ezek a hírek is érdekelhetnek:
- 30%-kal nőtt ennek a szezonális zöldségnek az ára
- Meglépi a Lidl is, ennek rengeteg vásárló örül majd
- Elárulta a szakértő, hogy mikor csökkenhetnek az élelmiszerárak
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
19 változatos és színes Márton-napi köret, mely tökéletesen passzol a...
Milyen köret illik a Márton-napi libasülthöz? Mutatunk 19 receptet: párolt káposztát, boros almát, különféle krumpliköreteket és édes-sós finomságokat is!
Nem csak a gyömbér segíthet: 6+1 házi módszer, ha hányinger...
Nem minden esetben van szükség gyógyszerre, ha hányingerünk van, enyhébb panaszoknál néhány egyszerű otthoni módszer is segíthet a kellemetlen tünet mérséklésében.
Tű, csavar és szeg: halloweeni édességekben akadtak ezekre az életveszélyes...
Németország több régiójában és az ausztriai Linz városában is veszélyes tárgyakat találtak gyerekeknek adott édességekben. Gyömrőn is hasonló esetekre derült fény, ugyanis öt alkalommal is életveszélyes tárgyakat találtak a gyerekeknek szánt halloweeni édességek között.
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából
A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept















