2020.11.30.
Lássuk a kedvenc fogásainkat a magyar irodalomból!
Április 11-e, József Attila születésnapja, 1964 óta a magyar költészet napja. Ezen a napon mi is az irodalom felől közelítjük meg a terített asztalt!
„De szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni" – írta a 11 éves József Attila egyik első versében. Bár a fiatal költőpalánta élete első éveiben aligha kóstolhatott libasültet vagy kuglert (mai nevén mignont), hiszen gyermekkora híresen nyomorúságos volt.

József Attila
És bár ezen a versen kívül nincs olyan műve, amely az étkezéssel foglalkozik, a magyar irodalmi alakok közül szép számmal akadtak olyanok, akik szerettek hódolni a kulináris örömöknek, sőt nemegyszer meg is örökítették műveikben az étkezés szépségét vagy egy-egy fogás ízét. Ebből szemezgettünk mára.
Libasültek, süssétek!
Konfitált libacomb
Libamell konfit
Egészben sült ropogós liba
Legenda a nyúlpaprikásról
A magyar irodalom egyik legkedvesebb állattörténetében a jólelkű, mindig mosolygós, falu bolondjaként kezelt Gazsi élete álma egy igazi, finom nyúlpaprikás. Hiába vágyakozik rá azonban, mikor az uradalmi vadászat után egyszerre öt nyulat talál, a kapzsi mezőőr megtartja magának. Aztán egy véletlen folytán kunyhójába menekül egy fiatal nyúl, és Gazsi már a szájában érzi a szaftos paprikást – amikor megsajnálja a puha kis állatot, és ahelyett, hogy megfőzné, magához fogadja, eteti és itatja, míg elválaszthatatlanok nem lesznek – mindez Tersánszky-Józsi Jenő elbűvölő humorával előadva.
Így készítsd a nyulat!
Babéros nyúl
Tejfölös nyúlpaprikás vörösborral, füstöltszalonnával
Lábasban sült nyúl
A nagy zabálás
Ez is lehetne Móricz Zsigmond ismert novellájának, a Tragédiának a címe. A korántsem vidám műben a szegény napszámos Kis János, aki életében, ha kétszer evett jót, egész éjjel és egész nap arra készül, hogy a gazdája lányának esküvőjén kieszi a vagyonából Sarudyt.

Móricz Zsigmond
Keszőcéhez szokott gyomra azonban nem bírja az annyira áhított megmérettetést – a húsleves, a túrós csusza és a lencse után a töltött káposzta kifog vele, és belehal a nagy zabálásba. A nyúlfarknyi történetet ajánlatos újraolvasni a karácsonyi és húsvéti ünnepek előtt!
Egy jó menü: húsleves, töltött káposzta és túrós csusza
Tyúkhúsleves
Töltött káposzta gazdagon Grétitől
Túrós csusza házi tésztával
Századfordulós ebéd és uzsonna
Kosztolányi regényeiben az étkezés kiemelt szerepet kap – a századfordulós polgári étkezési szokásokkal is megismerkedhet, aki megajándékozza magát azzal az örömmel, amit művei jelentenek.

Kosztolányi Dezső
Az Édes Anna uzsonnajelenetében súlyos társadalmi kérdések, két ellentétes világ véleménye jelenik meg az asztalnál, a húszas évek budapesti nagypolgárjainak délutáni falatozásához piskóta, bor, szivar és cselédekről szóló pletyka is jár. A gyilkosság előtti fogadás, a felszolgált ételek jól bemutatják, mire kellett készülnie akkoriban egy háziasszonynak, ha a ház urát előléptették. A Pacsirta vendéglői jelenetéből megtudhatjuk, hogy a századfordulós vidéki városban a nyugalmazott tisztviselő milyen pazar ebédet fogyaszthatott – ki ne enné végig a bográcsgulyás, borjúszegy, vaníliás metélt menüsort? Az Aranysárkányból pedig kiderül, hogy a kamaszok száz éve is elviselhetetlenek voltak, és rendes ebéd helyett nassoltak – hol szentjánoskenyér-magot, hol pattogatott kukoricát.
Kosztolányi-féle menüsor
Bográcsgulyás GastroHobbi módra
Borjúkrémes csigák
Stíriai metélt hamisan
A legnagyobb gourmand
Ezt a címet akkor is a Krúdy által megalkotott hedonista hajós kapná, ha Huszárik Zoltán epikus filmjelenetét nem ismerné.
Az utazó, nőcsábász és igazi ínyenc Szindbád történetét öt könyvön keresztül kísérhetjük figyelemmel – az ételleírásoknak se szeri, se száma, de ha valaki végigolvassa az egész történetet a Szindbád utazásai és ifjúsága című első könyvtől a Purgatóriumig, az utolsóig, akkor tökéletes képet kap többek között arról is, hogy milyen volt egy tisztességes, ínyenc étkezés a magyar irodalom egyik legnagyobb ínyence szerint.
Táfelspicc, akár a filmben

Táfelspicc
1adag
Idő
240p
Költség
költséges
Nehézség
közepes
556
Kalória
48.5g
Fehérje
43.8g
Szénhidrát
21g
Zsír
Disznótor az ötvenes években
Szabó Magda Disznótor című remekműve egy ősi rítus, a decemberben esedékes disznótor köré épül.

Szabó Magda
A görög tragédiák komorságát idéző műben az ételek szimbolikus jelentőséget kapnak. Két ellentétes világ – az arisztokraták és iparosok – közötti különbséget példázza az író kedvelt vagy éppen gyűlölt ételeikkel. A szegény sorból származó családfő iszonyodik a kacifántos kaszinótojástól és a tészta nélküli bejglitől, fia szalonnával csillapítja két étkezés közötti éhségét, addig felesége szardíniát és barackbefőttet vacsorázik, lánya pedig a paraszti világ ízlésétől távol eső citromos kolbászt készít. Az iskolai és munkahelyi menzáról való eltiltást is azzal indokolja a dölyfös háziasszony, hogy kulturált értelmiségi tudja, hogy mit eszik, nem főzeléken és fasírton él. Éhesen nem ajánlatos az olvasásának nekikezdeni!
Végül tojásos finomságok, akár a közelgő húsvétra
Retró kaszinótojás
Csípős töltött tojás
Töltött tojás három változatban
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






























