2020.11.30.
A lazac és az a fehér izé
Ha lazacot sütsz, neked is kifolyik belőle egy fehér izé? Túl száraz lesz, és nem is a legétvágygerjesztőbb? Megvan a megoldás!
Na jó, rávettem magam, hogy bár amikor babát várok, sosem kívánok halat, csak persze nyersen, amit meg nem lehet, remek, szóval, hogy mégis egyek egy kicsit. Muszáj néha azt is enni, ehhez nem kell orvosnak vagy dietetikusnak lenni, mindenki tudja, hogy egészséges. Ráadásul bízzunk benne, hogy a gyerek is szeretni fogja, ha majd először kap.

Akkor legyen lazac, mindig van a mélyhűtőben egyenként csomagolt lazacszelet, csak körülbelül 15 perc kell neki egy tál langyos vízben, és már süthetem is, most éppen sok fűszerrel, hogy némileg elnyomja az ízét, mert hát ugye a terhesség nagy úr.
Grillserpenyő elő, lazac beken olajjal, megfűszerez, serpenyőbe is megy egy ág kakukkfű, nem túl forró serpenyőbe hal be, és akkor jön az az izé, ami… most komolyan mi az az izé, ami kifolyik belőle, és olyan fehér, hát ööö… dolog?
Olvastad már?
Nem először tapasztalom ezt, de mondjuk amikor eleve nem igazán kívánom a halat, akkor nem pont a legétvágygerjesztőbb ezt látni. Lazac kínkeservvel megsüt, még nagyobb kínkeservvel elfogyaszt, majd magammal rendkívül elégedetten, hogy akkor na, ma egészséges voltam, internet elé leül és kutat.
És megtaláltam! Gyakorlatilag pont így, hogy mi az a fehér izé, ami kifolyik a lazacból. Hát, kérem alássan, semmi más, mint fehérje. Koagulált, vagyis, szép, magyar szóval mondhatjuk, hogy összeállt, talán inkább megfőtt fehérje. A fehérjét a lazac szövetei nyomják a felszínre, ahol a hő hatására koagulálnak, majd ezek az összegabalyodott fehérjeláncok fehér izéként díszelegnek a lazacszelet körül. És ez mindig, óhatatlanul megtörténik, és nemcsak hogy nem gusztusos, hanem a lazac élvezeti értékéből is levon, hiszen az szárazabb lesz a kelleténél. Voltak olyan feltevések, hogy a lazac sütési sebessége befolyásolhatja a kifolyó fehérjét, de ez nem igaz. Akár konyhai körülmények között is letesztelhetjük, ha van nagyjából 8 szelet felesleges lazacunk, de volt, aki ezt már megtette helyettünk, és én bízom benne.
Olvastad már?
Viszont van megoldás! Egy gyors sós fürdő megteszi a hatást. 250 ml vízhez 1 evőkanál sót tegyünk, és 10 perc áztatás után már süthetjük is lazacszeletet, ha alaposan szárazra töröltük. Ez pedig azért történik, mert a só a felszínen lévő izomrostokat roncsolja, ezért azok a sütés során úgy sülnek össze, hogy nem nyomják ki maguk közül a fehérjét. Lehet, hogy egy egész pici mégis kipréselődik, de szinte észrevehetetlen mennyiség.

Hát…köszönjük a megoldást, ami tényleg megoldás, elfogadom. Viszont a halsütésben mindig is azt szerettem, hogy gyorsan megvan – a 10 perces ebédek nagy királya a frissen sült halas étel. Jó, persze, ha ki kell olvasztani a lazacszeletet, akkor már nem 10 perc, és végül is megpróbálhatnám összevonni a két fázist: nem becsomagolva olvasztom langyos vízben, hanem kicsomagolva sós vízben. Majd beszámolok. Jó kísérletezést!
Lazackrémleves lazac chips-szel
Lazac céklaágyon
Lazac petrezselymes kapriszósszal
Olvastad már?
(via americastestkitchenfeed)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















