2024.12.06.
Egyszerű, gyors és egészséges vacsorához a lazac mindig jó választás, most citromos vajban sütöttük ünnepivé
Teljesen megértjük, ha előre rettegsz az ünnepi menüsorok végigfőzésétől és evésétől, hiszen a klasszikus karácsonyi fogások (gondoljunk csak a töltött káposztára vagy a rántott ételekre) finomnak ugyan mondhatóak, de idő- és gyomorkímélőnek még jóindulattal sem. Mi most hoztunk egy gyors és egészségesebb verziót: készíts idén vajban sült lazacot írós-fokhagymás édesburgonyapürével és citromos spenóttal!
Ráadásul a lazac már magában is igazi ünnepi alapanyag (és itt nem csak az árára gondolok): én mindig azt mondom, hogy fantasztikusan finoman, és kis rutinnal istenien elkészíthető hazai, édesvízi halaink vannak, amiket érdemes rendszeresen felvennünk menütervezéskor az otthoni étlapunkra is, a lazac pedig legyen a különlegesebb alkalmak fogása. Nem véletlenül szenteltünk már korábban egy teljes cikket a lazactenyésztésnek és felhasználásnak, aminek találóbb címet máig sem adhattunk volna: "Lazac, a karácsonyi halételek porschéja".
Ha úgy döntesz, hogy idén karácsonykor a lazac lesz az ünnepi asztal fénypontja, mutatok egy könnyen elkészíthető verziót, ami akár hétköznapi vacsoraként, de gyomorkímélő, egészséges ünnepi főételként is bátran elkészíthető, ha elkerülnéd a zsíros, megterhelő ételeket.
A végéredmény pedig tényleg ünnepi: vajjal és citrommal meglocsolt lazac, ropogós bőr, enyhén savanykás édesburgonyapüré (ha tudunk, tényleg szerezzünk hozzá írót!) és sok finom, enyhén fűszeres zöldség.
Hozzávalók
- 1.5 g lazac (bőrös, filézett, szárazra törölve, sóval és borssal fűszerezve)
- 6 ek vaj
- 1 db citrom (héja és leve)
- 80 g bébispenót
- 1 nagy db cukkini ((vagy 2 kicsi), felkockázva)
- 1 dl író (vagy normál tej is jó)
- 3 db édesburgonya (meghámozva és apróra vágva)
- 2 ek tejföl
- 1 gerezd fokhagyma (pépesre törve)
- só ízlés szerint
- fekete bors ízlés szerint
Elkészítés
- Helyezzük az apró, kockákra vágott édesburgonyát egy közepes edénybe, öntsünk rá hideg vizet úgy, hogy ellepje (plusz néhány centiméter). Forraljuk fel, majd mérsékeljük a hőt közepesre, és addig főzzük, amíg a burgonya villával megszurkálva érezhetően megpuhult, körülbelül 15 percig.
- A burgonyát lecsepegtetjük, majd visszatesszük az edénybe. Adjuk hozzá a fokhagymapürét, 2 evőkanál tejfölt, 1 dl írót, a 3 evőkanál vajat, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Jól pépesítjük és félretesszük, melegen tartjuk.
- Egy nagy serpenyőben 1 teáskanál olívaolajat hevítsünk fel. Adjuk hozzá a bébispenótot és egy kevés citromhéjat, és főzzük addig, amíg éppen meg nem fonnyad. Vegyük ki a serpenyőből, és tegyük félre. Ha már eléggé kihűlt ahhoz, hogy kezelni tudjuk, vágjuk durvára a spenótot.
- Ugyanebben a serpenyőben hevítsünk fel még egy teáskanál olívaolajat, és adjuk hozzá a kockára vágott cukkinit. Sózzuk, borsozzuk, és közepes lángon kb. 4 percig főzzük, amíg megpuhul és barnulni kezd. Vegyük ki a serpenyőből, és tegyük félre az apróra vágott spenót mellé.
- Ugyanabban a serpenyőben hevítsünk fel 2 teáskanál olívaolajat. Ha forró, hozzáadjuk a lazacot (bőrével lefelé). Körülbelül 3-4 percig főzzük az első oldalon, majd fordítsuk meg, és adjuk hozzá a maradék 3 evőkanál vajat és pár csepp citromlevet a serpenyőbe. Süssük még 3 percig, miközben sütés közben folyamatosan kanalazzuk a citromos vajat a lazacra. Tegyük át egy tányérra.
- Tálaláskor mindegyik tányérra kanalazzunk édesburgonyapürét, tegyük rá a cukkinit és a spenótot, majd lazacfilével fejezzük be.
A vajban sült lazac, írós-fokhagymás édesburgonyapürével és citromos spenóttal receptúráját ITT találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
(Recept és fotók: Hering András)
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeket az ünnepi fogásokat is készítsd el főszerkesztőnktől, Hering Andristól:
- A retró egybefasírt, amit Stefániának hívunk, és tojást dugunk a közepébe
- Így főtt nálam az aranyló, (majdnem) eredeti Újházi-tyúkhúsleves
- Így lesz kívül ropogós, belül omlós a konfitált kacsacombod
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















