Nyár van!

2020.11.30.

Lecsapott a Nébih a budapesti piacokra

Nosalty profilképe Nosalty

71 árussal szemben indult hatósági eljárás, amiből 4 esetben az áru forgalmazását is megtiltották.

14 budapesti piac 222 forgalmazójánál – kereskedőknél és őstermelőknél – összesen 1909 zöldség-, illetve gyümölcstétel vizsgálatát végezték el a Nébih szakemberei az elmúlt három hónapban. A helyszíni bejárás rendkívül vegyes tapasztalatokkal zárult.

A feltárt szabálytalanságok miatt 71 esetben indult hatósági eljárás, ebből 67 esetben figyelmeztetésben részesítették az ellenőrzött forgalmazót, 4 esetben – jellemzően a súlyos, minőséget érintő hibák miatt – az ellenőrök megtiltották a kifogásolt tétel további forgalmazását és élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki.

A szemle rámutatott, hogy a piacok infrastruktúrája jó, általánosságban tiszták, könnyen megközelíthetők, nyitva tartásuk azonban kevésbé ideális a dolgozók számára, hiszen hétköznap általában 16 órakor bezárnak. Ezzel is magyarázható, hogy a friss zöldség-gyümölcs áruk forgalma jelentős részben az élelmiszerláncok üzleteibe helyeződött át, míg a piaci kiskereskedők kínálatára hétköznapokon kisebb az igény.

Jellemző, hogy egy-egy kereskedő ugyanazon a piacon belül általában több (2-5) standon árusítja a termékeit, ennek következtében az ár többnyire kiegyenlített, a kínálat és a minőség pedig kielégítő. Általános probléma azonban a kötelező jelölések (származási ország, minőségi osztály, fajta stb.) hiánya, különösen az import árucikkek esetében. Gyakran előfordul a vásárlók tudatos megtévesztése is: ilyenkor a külföldi árut az eredeti csomagolásból kiszedve, a pulton ömlesztve vagy rekeszből kínálják, hamisan sugallva ezzel a termék magyar eredetét.

Érdekes trend, hogy a belvárosi vásárcsarnokokban a vendéglátás és a gourmet termékek forgalmazása megnövekedett, szinte teljesen kiszorítva onnan a hagyományos zöldséges, gyümölcsös standokat. Az őstermelők is inkább a külváros nagyobb piacain jelennek meg. Tekintve, hogy az őstermelői áruval szemben nagy a vásárlói bizalom, fontos az őstermelői és a kiskereskedői standok egyértelmű megkülönböztetése, ami a gyakorlatban nem feltétlenül valósul meg. Nemcsak a kistermelők igyekeznek azonban hasonulni az őstermelőkhöz, de őstermelői részről is előfordul, hogy a saját termelésű áru mellett vásárolt termékek továbbértékesítésével bővítik a kínálatot. Az ilyen visszaélések kiszűrése nehéz, ezért ezekben az esetekben a piaci ellenőrzést termőhelyi szemle is követheti.

Az ellenőrzések során tipikus hibának bizonyultak az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos szabálytalanságok (pl. otthonhagyott vagy lejárt igazolvány, alkalmazott árusít). Mivel a mulasztások jelentős része tájékozatlanságból vagy hanyagságból eredt, az ellenőrök törekedtek a szabályok egyértelmű elmagyarázására és minden ellenőrzött részére írásos tájékoztatót adtak át, amely a kötelező jelölésre és az őstermelői árusításra vonatkozó legfontosabb előírásokat foglalta össze.

Ezeket olvastad már?

Nagy elhatározásra jutott a Lidl

Gasztro

Nagy elhatározásra jutott a Lidl

A diszkontlánc is leszámol az egyszer használatos műanyag termékekkel.

Nosalty

Milyen gyakran kell mosogatószivacsot cserélni? - az örök dilemma

Grillezz!

Milyen gyakran kell mosogatószivacsot cserélni? - az örök dilemma

Az "ahány ház, annyi szokás" mondás a mosogatószivacs cseréjére is igaz. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat mosogatószivacs ügyben, amik téged is érdekelhetnek.

Nosalty

5 növény, ami távol tartja a szúnyogokat

Család

5 növény, ami távol tartja a szúnyogokat

Veszélyes és drága vegyszerek helyett a szúnyogokat természetes módon, növények segítségével is távol tarthatod. Kerüld el a  szúnyoginváziót!

Nosalty

3 konyhai eszköz a ’80-as évekből, amit te is használtál

Retro

3 konyhai eszköz a ’80-as évekből, amit te is használtál

A kukta, a tarkedlisütő és kézi habverő a rendszerváltás előtti konyhák elmaradhatatlan kellékei voltak. A régi kuktákban még ma is finom húslevest készíthetünk.

Petrás Gabriella

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept