2021.08.21.
Így tedd el a lecsót, hogy télen is bármikor tunkolhasd
Ahogy egyetlen, autentikus lecsórecept nem létezik, úgy abban sincs egyetértés, lehet-e egyáltalán tartósítani a lecsót, azaz télire eltenni a nyári, szabadföldi paradicsom és paprika legzamatosabb darabjaiból készülő lecsónakvalót. Szerintünk lehet, mutatjuk, mire figyelj, hogy tényleg a nyarat idézze a végeredmény.
A friss, húsos paprikából és paradicsomból készülő nyári lecsónak természetesen nincs párja, de az is biztos, hogy egy jól eltett lecsóalap felveszi a versenyt a télen kapható, üvegházas, az igazi zöldségekre csak nyomokban emlékeztető paprikából és paradicsomból készülő lecsóutánzattal. Mivel télen csak az utóbbira van esélyünk, jobban járunk, ha kis odafigyeléssel és munkával eltesszük télire a lecsót.

Mennyire főzzük meg?
Vannak, akik a szinte teljesen készre főzött, ízesített lecsóra esküsznek, amit kvázi csak melegíteni kell felbontás után, mi mégis azt ajánljuk, hogy maradjunk az alapoknál. Ha a paprikát és paradicsomot – akár hagyma nélkül, de sokan hagymát azért adnak hozzá – daraboljuk, dinszteljük, már van is egy nagyszerű lecsóalapunk, amit aztán majd kedvünkre ízesíthetünk, friss hozzávalókkal gazdagíthatunk, így aztán egyik alkalommal kerülhet pörköltökbe, húsok mellé, készülhet belőle tojásos, vagy épp rizses változat, vagy elvihetjük keleties irányba és főzhetünk belőle shakshukát.
Lecsó télire 2.
Lecsó télire - tartósítószer mentes
Hagyományos lecsó sült kolbászkarikákkal
Karikára, hosszúkásra, kockára?
Örök vita tárgya nemcsak az, hogy vajon kerüljön-e a lecsóba tojás, rizs, kolbász vagy épp pirospaprika, hanem az is, hogy milyen alakúra vágjuk a paprikát és a paradicsomot.
Míg a legtöbben az utóbbit apró kockákra darabolják, a paprikánál ütköznek a vélemények, van, aki szerint csak a vékonyra karikázott lecsó a lecsó, mások épp a vastag, hosszú szeletekre, vagy ellenkezőleg, a kockára vágott apró darabokra esküsznek.
Dönteni mi sem fogunk, egyéni ízlés dolga, milyenre vágjuk a paprikát, egyre érdemes figyelni: a tartósítás során annál frissebbnek érződik majd a felbontott lecsónk, minél inkább ressek maradnak a paprika rostjai, így ebben az esetben nem érdemes a legvékonyabbra szeletelni a zöldséget, jobb ha kicsit vastagabbra hagyjuk.
Lecsó télire Iluska konyhájából
Lecsó télire Melócától
Ízesített paradicsompüré télire
Hogy tartósítsuk?
Bár a paprika és a paradicsom is fagyasztható, nem a legjobb megoldás egyszerűen mélyhűtőbe pakolni összefőzött párosukat, hiszen nagyjából három hónapig lesz igazán finom a fagyasztóból kivéve. Ha viszont a lekvárokhoz hasonlóan melegen üvegekbe töltjük, és dunsztoljuk, hosszú hónapokig eláll, és sokkal ízesebb marad a lecsónk. Sót és pirospaprikát, ahogy már mondtuk, nem érdemes tenni bele, elég majd főzéskor ízesíteni. Egy dologra viszont nagyon figyeljünk: mindig teljesen tiszta üvegekkel dolgozzunk, a befőttesüvegeket alaposan öblítsük el, majd forrásban lévő vízben főzzük ki – ezt végezhetjük mikróban is. Ugyanígy figyeljünk, hogy a tető se legyen csorba vagy rozsdás, és ezt is csírátlanítsuk forró vízzel.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Még több tipp itt:
- Főzés nélküli lekvár (egy titkos hozzávalóval), amihez tűzhely és cukor sem kell
- Így készülnek szerintünk a világ legfinomabb almás pitéi
- Nyáríz egész évben: fagyaszd le a kukoricát, két módszert is mutatunk
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Szezámos-gyömbéres csirkés tésztaleves
Egy illatos, ázsiai ihletésű csirkeleves, amelyben a friss gyömbér, a szezámolaj és az omlós csirkehús találkozik a ramentésztával. Egyszerű alapanyagokból készül, mégis igazán ...
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
3 baki, amit sokan elkövetünk, amikor kenyeret fagyasztunk le
A kenyér fagyasztásától mai napig sokan ódzkodnak, pedig elképesztően hasznos, és nagyon jól tud jönni, amikor épp nincs otthon, és lazán elő tudjuk kapni a fagyóból. Lássuk azt a három lépést, amit jobb, ha nem hagyunk ki, mielőtt jégre tesszük a kenyerünket.
Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak
Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
További cikkek
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak
Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.
Top Receptek
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Szezámos-gyömbéres csirkés tésztaleves
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
Még több friss recept





















