Életmód

2021.10.26.

Okok, amelyek miatt nem jó lefekvés előtt enni

Nosalty profilképe Nosalty

Sokaknak csak az esti, lefekvés előtti órákban jut idejük arra, hogy leüljenek, és nyugodtan egyenek egy jót, ez azonban nem túlzottan jó ötlet. Elmondjuk, miért is nem.

Sokáig mindenki azt hitte, hogy az este, lefekvés előtt elfogyasztott étel miatt könnyebben hízhatunk, ezt a feltételezést azonban már több kutatás is megcáfolta. Az mára már biztosnak tűnik, hogy az este elfogyasztott kalóriák nem számítanak többnek a nap végén, mint bármelyik másik időpontban.

Azonban a lefekvés előtti időszak valóban csábító lehet, hiszen nem ritkán ilyenkor van időnk nyugodtan leülni enni, ráadásul az esti elfoglaltságok, filmezés vagy számítógépezés közben is sokan szeretünk nassolgatni, ez pedig hatással lehet az emésztésre, az alvásminőségre és a testsúlyra is.

Okok, amelyek miatt nem jó lefekvés előtt enni

Emésztési zavarokkal kell számolni

Ételek, amelyeket tiltólistára kell tenned, ha refluxod van

Ételek, amelyeket tiltólistára kell tenned, ha refluxod van

Szervezetünk természetesen képes arra, hogy két dolgot is végezzen egyszerre, így nyilván mindenféle akadály nélkül tud aludni és emészteni egyszerre, azonban mégsem ideális lefekvés előtt falatozni, mégpedig a gyomor-béltraktus felépítése miatt. A gyomor és a nyelőcső között egy záróizom található, ami ha nem működik rendesen, a gyomortartalom és az emésztőnedvek visszaáramlanak a nyelőcsőbe, irritációt okozva ezzel. Ezt a kellemetlen, égető érzést hívjuk refluxnak. Ha a testünk vízszintes helyzetben van, akkor nem érvényesül a gravitáció, emiatt még könnyebben kerülhet a nyelőcsövünkbe az elfogyasztott táplálék.

Romolhat az alvás minősége

Ha rendszeresen közvetlen elalvás előtt étkezel, és rosszul alszol, akkor érdemes lehet megvizsgálni a két dolog közötti összefüggést.

A késői étkezés ellenjavult reflux esetében is, mert megnehezíti az elalvást, továbbá olyan mikroébredéseket okozhat, amire bár reggel felébredve már nem emlékszünk, mégis kialvatlannak és nyűgösnek érezhetjük magunkat reggel.

Befolyásolja-e a testsúlyunkat?

Bár már több kutatás is foglalkozott ezzel a témával, egyelőre még nem találtak pontos választ a kérdésre. Akadnak vizsgálatok, amelyek szerint van kapcsolat a lefekvés előtti evés és a súlygyarapodás között – ezek azt mutatják, hogy a késői étkezés hozzájárulhat az anyagcserezavarok kialakulásához, ellentétben a napközbeni evéssel, a témában azonban további kutatásokra lenne szükség.

Tudom nem szereted, ha ilyet rakok a végére, de ezt most indokoltnak éreztem:

A legjobb az lenne, ha az utolsó főétkezés és a lefekvés között legalább két-három óra eltelne. Ezen kívül érdemes lehet még arra is odafigyelni, hogy esti fogásaink ne legyenek nehezen emészthetőek (vagyis magas rost- vagy zsírtartalmúak), továbbá ne legyenek nagyon fűszeresek és magas savtartalmúak sem.

Forrásunk volt.


Még több a késői evésről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept