Gasztro

2020.11.30.

A leghazaibb élelmiszerünk: a KAMUTRAPPISTA, amit nekünk szült meg a szocializmus

Csákvári Péter profilképe Csákvári Péter

Mindenki ismeri, szereti és vásárolja a trappista sajtot, de azt tudjátok-e, hogy nem sok köze van az eredetihez?

Ha magyarként kimondjuk a 'sajt' szót, a fejünkben ehhez passzoló kép több mint valószínű, hogy a trappista körvonalait dobja majd ki, és maximum azért képzelünk rá pár lyukat is, mert amikor kiskorunkban sajtot rajzoltunk, az mindig lukacsos volt. De hogyan lehet az, hogy Magyarországon a SAJT az a trappista, pedig alig van köze az igazi trappistához, ráadásul nekünk sem volt semmi közünk hozzá a világháborúk előtt?

Akkor most engedjétek meg, hogy bemutassam újra az ország sajtját, a Port-du-Salut-t, vagyis magyarosított nevén: a Trappistát.

A trappista sajt eredetileg a francia Mayenne vidékről származik. A 18. század elején a Notre Dame de Port-du-Salut francia kolostorban élő trappista szerzetesek készítették először. Félkemény, lágy és édes ízű sajt, ami könnyen felismerhető narancssárga kérgéről, tehát ha jól sejtem, legtöbbünk még sohasem találkozott vele, hiszen a szupermarketekben található olcsó, darabolt tömegsajt ezen a néven se nem édeskés, se nem narancssárga kérgű – ami azt illeti, nincs is kérge. Ennek oka, hogy egy igen csak leegyszerűsített eljárással készül a legtöbb üzemben, ahol az érlelés minimalizálva van, hogy hetek alatt a polcokon találhassa magát, ugyanis pont ebben a formájában kötődünk hozzá immár 70-80 éve.

Ilyesformán a trappista a magyar konyha drogja, bár talán ez egy kicsit túlzó hasonlatnak tűnhet, de akit gyerekkorában elkapott, azt sosem engedi el igazán. Ennek oka talán abban rejlik, hogy szemben a többi háború után preferált népellátó alapélelmiszerekkel, a trappista sajtot mindenre IS rátettük. Ennek köszönhetően a parizerrel vagy a sport szelettel ellentétben hiába érkezett meg a választék, az a bolognai már trappistával volt igazi, és nem parmezánnal, a mozzarella „drága”, az összes többi meg szimplán büdösnek lett titulálva. Persze tisztelet a kivételnek, de a hazai sajtfogyasztás több mint 40%-át még mindig a trappista teszi ki.

Rakott krumpli franciásan

rakott krumpli

Rakott krumpli franciásan

Klasszikus rántott sajt

rántott sajt

Klasszikus rántott sajt

A legfinomabb - de egyszerű - omlós sajtos rúd

sajtos rúd

A legfinomabb - de egyszerű - omlós sajtos rúd

A kármentő szocialista sajt

Egészen hihetetlen tény, hogy ez a sajtmesterek által csak „fehérje és zsírmassza keverékének” hívott sajt tényleg csak a mienk. Az eredeti Trappista ritkán bár, de előfordul a világon, a mi saját kis megoldásunkat azonban sehol sem találjuk meg a bolygón máshol, ugyanis ez konkrétan nekünk készült. Ez egész pontosan úgy történt, hogy a szocialista érában pontosan meghatározták, mennyi tejterméket kell előállítani a népnek, és a joghurt, a kefir és a túró után fennmaradó tejjel is kezdeni kellett valamit. Így a maradék tejből kicsapatták a zsírt és a fehérjét, majd megpréselték, négy óra múlva pedig besózták, és egy napos szikkasztás után mehetett is egy műanyag zacsiba, ami nem sokkal később már robogott is a boltokba. Így született meg a kármentő sajt, vagyis a magyar trappista, ami jellegtelen íze és könnyen kezelhető állaga miatt tökéletes terméknek bizonyult egy a sajtokhoz alig konyító társadalomnak.

De mi is ezzel pontosan a baj?

Ha eljutott idáig a kedves olvasó, már minden bizonnyal felment benne a pumpa, hiszen gyakorlatilag azt írtam le, hogy át van verve évtizedek óta, ugyanakkor több mint valószínű, hogy az egyik kedvenc sajtjáról van szó, amitől esze ágában sincs megszabadulni. Isten igazából nem dől össze a világ, ha mi továbbra is békésen eltrappistázgatunk, de legyen a szemünk előtt az, hogy nem azért szeretjük ezt a nagyon is magyar masszát, mert finom, hanem mert semmilyen, és ezen nőttünk fel. Ugyanakkor az egyre szigorúbb fellépésnek hála, a valódi Trappista sorsa alakulhat úgy, hogy csak a valóban Trappistákat hívhassák így, és ha ez bekövetkezik, talán eggyel óvatosabban vesszük ki a hűtőpultból a „félkemény fehérjemassza” feliratú előrecsomagolt háromszögeket. Mondjuk a "kecsappal" javított poros bolognai valóban ezzel az igazi...

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Ez a világ legbüdösebb gyümölcse: na de mi az a durián, és milyen az íze?

Vásárlás

Ez a világ legbüdösebb gyümölcse: na de mi az a...

Egy elképesztően érdekes, izgalmas és rendkívül megosztó gyümölcs története egyenesen Pekingből. Ismerkedjetek meg a duriánnal!

Csákvári Péter

Ilyen, amikor a GRENADÍRMARS báli ruhát kap – krumplis tészta 2.0

Vásárlás

Ilyen, amikor a GRENADÍRMARS báli ruhát kap – krumplis tészta...

A krumplis tésztát mindenki ismeri és mindenkinek van egy kedvenc változata. Az tuti, hogy ebben a formában eddig még ismeretlen volt előttetek. Nagyon guszta!

Csákvári Péter

7 étterem, ahol garantáltan TÖKÉLETES levest ehetsz – kipróbáltuk

Karácsony

7 étterem, ahol garantáltan TÖKÉLETES levest ehetsz – kipróbáltuk

Beköszöntött a tél, ebben a hűvös időben pedig olyan ételekre vágyunk, amik felmelegítenek minket. Ezen a 7 helyen pontosan ilyen leveseket találunk!

Csákvári Péter

Szexi palacsinta és óriási bébicsirke Széll Tamás újranyílt éttermének sztárjai

Otthon

Szexi palacsinta és óriási bébicsirke Széll Tamás újranyílt éttermének sztárjai

Budán nyitott újra a Stand 25, mi pedig már nagyon vártuk, hogy beszámolhassunk róla. Leteszteltük, és dobpergés...egyszerűen nagyszerű. 

Vass Adrienn

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept