2020.11.30.
Legjobb szülinapi torták gyerekeknek
Egy korábbi cikkben már írtam arról, hogy egy ovis szülinapra milyen finomságokat érdemes készíteni. Most a tortaötleteket vesszük számba.
Az első szülinapra
Ez a legspecifikusabb eset, mert az első szülinapra már igenis jár a torta, ezt mindenki megértheti, de még korlátozott azoknak az alapanyagoknak a száma, amelyeket felhasználhatunk a sütéshez. Persze sokaknál ilyenkorra már bevezetik a búzalisztet és a tejtermékeket a hozzátáplálásba, de az sem ritka, hogy az egy éves gyerekek étrendjében a szülők még mellőzik ezeket a hozzávalókat.

A kefíres málnatorta receptjéért kattints ide!
Általában azonban egyévesen még nem fogyaszthatnak a picik mézet, csonthéjasokat (pl. diót és mogyorót), és a mérsékelt cukorbevitelre ill. fokozott gyümölcsfogyasztásra is nagyobb hangsúly kerül ilyenkor, mint az idősebb gyerekeknél. Jó választás lehet az első szülinapra egy zabpehely vagy rizsliszt alapú, gyümölcsös sütemény. Persze nem lesz olyan magas és látványos, mint egy cukrászdai torta, de ilyen korban a kicsik még attól az egy szál gyertyától is teljesen elájulnak, és ha még azt is hagyjuk nekik, hogy belenyúlkáljanak életük első tortájába, teljes lesz a siker.
Amerikai hercegnő torta
Bagoly torta
Csokihabos banános busztorta
Az összes többi szülinapnál
már könnyebb dolgunk lesz az alapanyagok tekintetében, ugyanakkor nehezebb a gyerekek igényéinek teljesítése terén. Elképesztő dolgokat képesek kitalálni, elsősorban nem is a torta ízére vonatkozóan, hanem sokkal inkább a kinézetére. Hogy például legyen kisbaba alakú a torta vagy netán versenyautó. Ügyesebb kezű anyukáknak talán nem lesz gond megfelelni az elvárásoknak, végső esetben rászúrhatunk egy marcipánfigurát is a tortára.
Fészek torta
Epres joghurtos Békakirály torta
Szivárvány torta fehér csokis krémmel
Azért kisebb korban még inkább bánjunk csínján a színezékekkel és a cukorral, persze, egy évben csak egyszer van szülinapja annak a gyereknek, de tuti, hogy azon az egy napon nem mi leszünk az egyetlenek, akik el akarjuk őt kápráztatni, és minden esély megvan arra, hogy a nagynénik, nagymamák, keresztszülők stb. is beállítanak valami elképesztő tortacsodával.
Epres-fehér csokis spiráltorta
Belga trüffel torta
Csokoládés malacfürdő torta
Szerintem annál jobb döntést nem hozhatunk, mint hogy elkészítjük azt a tortát/süteményt, amiről biztosan tudjuk, hogy jól fog sikerülni, ami miatt nem érezzük feladatnak a sütést, és ami nagy eséllyel ízleni fog az ünnepeltnek. Ezért van nálunk minden szülinapon csokitorta, más-más külsővel.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept























