2020.11.30.
Legyél ott A hang ereje vetítésén!
Szeretnél Te is ott lenni A hang ereje budapesti, premier előtti vetítésén? Válaszolj helyesen kérdésünkre, és nyerd meg az 50 páros belépő egyikét!

Rajongsz a tehetségkutató műsorokért, vagy csak ki vagy éhezve egy inspiráló sikersztorira? Nézd meg velünk premier előtt Az ördög Pradát visel rendezőjének, David Frankelnek filmfeldolgozását, mely igaz történeten alapul! Válaszolj helyesen kérdésünkre itt!
Miről is szól?
Emlékeztek még arra a félénk fiatalemberre, aki 2007-ben a brit tehetségkutató, a Britain’s Got Talent színpadára lépett? A zsűri kétkedése csak fokozódott, amikor a 37 éves Paul Potts bejelentette, hogy Giacomo Puccini - Turandot című operájából a szeretné elénekelni az igen technikás Nessun Dorma című áriát.

A következő pár perc viszont már történelem: a közönség álló ovációval jutalmazta a félénk fiatalember produkcióját, aki nem csak a zsűrinek csalt könnyeket a szemébe.
Potts jött, látott, és győzött! Nem csak a tehetségkutatót nyerte meg, hanem a világ operarajongóit is meghódította. A hang ereje ezt a modern mesét mutatja be a BAFTA-díjjal kitüntetett James Corden, és a Mamma Mia! című musicalből ismert Julie Walters főszereplésével.

Játssz és nyerj!
Ha szeretnéd megnyerni az 50 darab páros belépőt A hang ereje című film vetítésére, nem kell mást tenned, mint válaszolni kérdésünkre a cikk végén található űrlapon 2014. március 4-én 12:00 óráig. Sorsolás 2014. március 4-én 13:00 órakor! Az e-mail elküldésével minden játékos elfogadja a játékszabályzatot és a NoSalty.hu látogatói feltételeit.
Ismerjétek meg a NoSalty Webshop termékeit, hiszen ez a belépő a film vetítésére!
A játék megfejtéséhez itt találsz segítséget

Multifunkciós reszelő a NoSalty Webshopban
A játék véget ért, e-mailben értesítettünk minden nyertest! Páros belépőt nyert a filmre:
Balog OrsolyaBaranyi NikolettBiró KrisztinaBleszák ErzsébetBojtár TibornéBöszörményi AnettBrazovits LajosnéBrazovits-Dunai RitaCsató AnikóCsernyik MagdolnaCsuka Jánosnédr. Polaneczki-Káplár KatalinDunai István FerencDunai RitaEcsedy EndreFanczal Mihályné IldiFarkas IstvánnéFáy EszterGali TímeaGasparik ZoltánHaskó PálnéHegedüs GáborHoracsek Gyöngyiid.Brazovits LajosKerek OrsolyaKiss Nikolett (Budapest)Kiss Nikolett (Halásztelek)Kóczián JózsefnéLengyel RékaMakrai ÉvaMészáros ÁgnesMézes JózsefnéMiczki-Kleszó AnettNémeth JuditNovai GyörgynéPetykó PéterPula IstvánnéRácz JánosSalga IstvánnéSiklói PiroskaSinkáné Varga HedvigSzabó LeventeSzabóné Novai MagdolnaSzikra2012Sziráki ZsuzsannaTóth IstvánTóth MelindaTóthné Török MáriaÚjhelyi TivadarnéVarga Tamás
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














