2020.11.30.
Lehet valaki túl kövér a sportoláshoz? Egy edző szerint igen
Lisa fogyni szeretett volna, ezért felkeresett egy edzőt, aki őszintén megmondta a véleményét - amin a nő teljesen kiakadt.
Ha valaha voltál már egy bootcamp edzésen, akkor tudod, hogy akkor is nagyon megterhelő tud lenni, ha egy deka felesleg sincs rajtad. Ezért is érthetetlen, hogy Lisa Parratt, miért is szeretett volna 160 kilósan, egy ilyen intenzitású edzéssel nekikezdeni a testmozgásnak.

Lisa pár hónapja döntött úgy, hogy**valamit tennie kell hatalmas túlsúlya ellen.**Kezdésnek arra gondolt, hogy elkezd valamit mozogni. Úgy döntött, hogy beiratkozik egy bootcampedzőcsoportba,ezért üzenetben felkereste Gary Randall trénert. Az edző azonban elutasította Lisát, hiszen túl nagy volt a súlya ahhoz, hogy egy ilyen magas intenzitású sportba kezdjen a nulláról. A tréner kezdetben normális hangnemben leírta Lisának, hogy miért nem vehet részt az óráján, azonban Lisa addig értetlenkedett, hogy elfogyott a türelme és kerek-perec megmondta neki, hogy mielőtt csatlakozna a csoportjához, le kell fogynia 30 kilót.

Lisára megsemmisítően hatott Gary véleménye, el is sírta magát miután elolvasta az üzeneteit. Nem sokkal a történtek után lefényképezte az üzenetváltásukat és kitette a Facebookra. A beszélgetés óriási felháborodást keltett, annak ellenére, hogy az edző csak jót akart és igaza volt. A történet végül úgy tűnik, mégis happy enddel végződik, hiszen a posztja kapcsán más trénerek felajánlották, hogy ingyen elvállalják az edzéseit.
Bodon Judit dietetikus tippje
Természetesen nagyon szuper, ha valaki nagy túlsúly mellett úgy dönt, hogy életmódot vált, és megpróbál lefogyni. Ha azonban ilyen sok plusz kiló van rajtunk, akkor mindenképpen javasolt szakértő segítséggel nekikezdeni az életmódváltásnak. Edzések tekintetében keressünk fel egy edzőt, étrend tekintetében pedig egy dietetikust. Ha saját kútfőből vágunk bele egy ilyen feladatba, akkor nagy az esélye annak, hogy nem járunk sikerrel, illetve akár annak is, hogy lesérülünk, vagy ártunk az egészségünknek.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Hatalmas fogyása után négy és fél kiló bőr maradt ennek...
Majdnem testsúlya felétől sikerült megszabadulnia egy 26 éves nőnek, megnyúlt bőre miatt mégsem volt igazán elégedett az eredménnyel.
Így fogytak nagyanyáink - mondd meg mikor születtél, mi megmondjuk...
Ha azt hiszed, hogy a mai furcsa diéták a legvadabbak, amit a fogyni vágyók valaha bevetettek, akkor nem hallottál még a 80-90-es évek sláger-fogyókúráiról.
Hozd magad formába a nyaralás előtt - próbáld ki a...
Ha már nincs sok időd a nyaralásig, akkor sem kell kétségbeesni, mert ezzel az edzésmódszerrel rövid idő alatt lehet jó eredményeket elérni.
Ezzel a módszerrel fogyott le Adele - látványos átalakuláson esett...
A Grammy-díjas énekesnő újabban nem csak a hangjával és a zenéjével kápráztat el minket!
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















