2024.03.25.
3 praktika tojáspucoláshoz
Főtt tojást pucolni senki sem szeret, ellenben ezekkel a trükkökkel pillanatok alatt elvégezhetjük a piszkos munkát!
Ha gyakorlott szakácsként gyakran sütsz sütiket és péksütiket, már biztosan tudod, hogy szobahőmérsékletű tojással általában könnyebb dolgozni. Az America’s Test Kitchen arra kereste a választ, hogy ez valóban így van-e, és ha igen, miért.
A tesztelés alatt megpróbáltak rájönni, hogy a rögtön a hűtőből kivett tojással való sütés észrevehető különbséget okoz-e majd.
Vaktesztet végeztek két tojással készült tésztával: az egyiket szobahőmérsékletű, a másikat pedig hideg tojással készítették el. Meglepő módon arra a következtetésre jutottak, hogy a két sütemény közötti különbség elenyésző.
Körtés-morzsás süti
Reszelt linzer
Diós piskóta rumos szilvával
Az a süti, amelyik a szobahőmérsékletű tojással készült, egy picivel finomabb volt ugyan, emellett egyenletesebben volt morzsás, de a hideg tojásos sem nagyon maradt el mögötte. Összességében tehát az derült ki, hogy mindkettővel ugyanolyan jól működik a sütési folyamat.
Ha viszont olyan tortát vagy süteményt sütünk, melyhez egy adott recept előre felvert tojást ír, akkor a tesztcsapat a szobahőmérsékletűt javasolja inkább, mert ezt valóban könnyebb kemény habbá verni.
A napokban írtunk arról, hogy mi a teendő akkor, ha nem vettük ki jó előre a hűtőből a tojást sütés előtt. Ezt itt olvashatjátok!
Akkor most lássuk, hogy mi van a főtt tojásokkal!
Kevés embert ismerek, aki szeret tojást pucolni, főleg ha nagyobb mennyiségben kell ezt megtennie. Én személy szerint kicsit megkocogtatva a tojás héját, a csap alatt szoktam megpucolni. De úgy tűnik, vannak ennél gyorsabb, viccesebb és szórakoztatóbb megoldások is - ezeket gyűjtötte össze az epicurious. Mi a legjobb hármat mutatjuk most be nektek, de a linkre kattintva találhattok még hasonlókat.Na lássuk!
Fújd ki!
Ez a technika igényel némi tüdőkapacitást, és félő, hogy a 10. után az ember szédülni kezd, de próba szerencse. Jobb, mintha az apró tojáshéjszilánkokkal kéne bíbelődnünk.
Rázd össze!
Ha fokhagymapucolásnál beválik ez a technika, miért is ne lehetne a főtt tojásnál is alkalmazni? A különbség csak annyi, hogy az edénybe a tojáson kívül kerüljön még némi víz is!
Segít neked a kanál!
Kicsit törd meg a tojás héját, majd nyúlj alá egy kanállal, és voilá!
Ti hogyan pucoljátok a tojást?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















