Utazás

2020.11.30.

Lerántjuk a panírt a rántotthús-alakú Magyarországról: ezek lettek a kedvenc gasztrohelyeitek

Hajnal Stefi profilképe Hajnal Stefi

Véget ért Négykeréken című gasztrokalandozásunk, amelyben a Suzukival karöltve Magyarország legkiemelkedőbb éttermeit, csárdáit, cukrászdáit és street foodosait mutattuk be.

A Nosalty szerkesztősége idei nyarát és az alakját arra áldozta, hogy felfedezze és rendszerezze az ország hét nagy régiójának legjobb éttermeit, csárdáit, cukrászdáit és street food-osait. Ungot-berket bejárták, hogy felkutassák, és ha csak pár perc erejéig is, de videóban összefoglalják nektek országunk minden szegletét és gasztronómiai kincseit.

"Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, valamint Dél-Dunántúl tájain járva mi is meglepődtünk, milyen szép is a mi kis rántotthús-alakú hazánk!"

Verőfényes napsütésben az Alföldön, zuhogó esőben Vasban, vagy sárba ragadva Zebegény "hatalmas" hegycsúcsain olyan két hetet töltöttünk együtt, amit nem csak újságíróként élveztünk. Végeredményképpen is, ki ne akarna olyan sorozatot készíteni, amiben utazhat és ehet?

„Talán a Nosalty teljes szerkesztősége és videós stábja nevében mondhatom, hogy régi nagy álmunk vált valóra A nagy gasztroutazással. A kampány során egy autós térképpel vettük nyakunkba az országot, hogy ellátogassunk a legkiemelkedőbb hazai vendéglátóhelyekre, ahol a legkülönlegesebb és legnépszerűbb ételeket ismerhettük meg a klasszikus szegedi halászlétől kezdve a velős pirítóson át egészen az izgalmasan előkészített és tálalt galambcombig” – mesélte Hering András, a Nosalty főszerkesztője.

„A hazai vendéglátóegységek tesztelése mellett a legnagyobb kihívás számunkra a kampányhoz kapcsolódó videósorozat leforgatása volt, amit kizárólag a Nosalty szerkesztősége és stábja készített. Magyarország mind a hét régióját bejártuk, és összesen 5000 kilométert tettünk meg.”

A videós sorozat egyfajta misszió volt a gasztromagazin szerkesztőcsapatának.

„Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet, és egy videós sorozat keretében be is mutathassuk, hogy a hazai gasztronómia csúcsformában van, és van miért útra kelni, van mit megkóstolni idehaza is. Persze nem akartuk kizárólag mi megmondani, hogy szerintünk mi a jó, ezért is volt fontos pillére a kampánynak a közönségszavazás, amelynek segítségével bárki benevezhette kedvenc helyét, közösen megalkotva Magyarország gasztronómiai térképét” – nyilatkozta a főszerkesztő.

És hogy hogyan érezte magát a több száz kilométert és a végtelen mennyiségű ételt kóstoló Nosalty-stáb?

Bár álommelónak hangzik, egy videósorozat elkészítése nem kis erőkészítést, odafigyelést és utómunkát igényel. És mint minden jó receptnek, ennek is vannak komponensei: hatalmas nevetések, viták, éjszakába nyúló forgatások, ezek mind-mind egy sorozat elkészítésének alapjai.

,,Az első megbeszélésen a földre terítettük Magyarország térképét, és egy nagy filctollal jelöltük, melyik megye melyik városába, falujába fogunk ellátogatni. Ezt hosszas stratégiai egyeztetések követték, amikor is kitaláltuk a helyek sorrendjét, és azt, hogy pontosan kik és hová utaznak az egyes forgatási napokon" - emlékszünk vissza a Nagy gasztroutazás első napjaira.

A GPS használatának teljes körű elsajátítása és a fullosan felszerelt Suzuki Vitara közbenjárása kellett ahhoz, hogy nyolcan, 5000 kilométeren keresztül, két héten át utazzunk minden gond nélkül. Mindannyian boldogan emlékszünk vissza a nyári forgatássorozatra, a Nagy gasztroutazásunkra. Bár fárasztó és dolgos időszak volt, ha bárkit megkérdeznétek a szerkesztőségből, hogy elindulna-e újra, gondolkodás nélkül vágná rá, hogy igen!

A videósorozattal párhuzamosan futó kampány keretén belül indult el a közönségszavazás is a Nosalty oldalán, ahol bárki voksolhatott a kedvenc helyére, sőt, be is nevezhette azt a versenybe. A folyamat különlegessége volt, hogy a regisztrációt követően egy ételfotóval lehetett pályázni, de azon sem a hely neve, sem a logója, sem az étlap, de még a feltöltő személy sem látszódhatott, csak az étel maga. A feltöltés után indulhatott is a szavazatgyűjtés, amellyel nemcsak a feltöltők, de a szavazók is értékes nyereményekkel gazdagodhattak. A pályázókat és a szavazatokat 2019. július 8-tól szeptember 8-ig várta a szerkesztőség.

A közönségszavazásra épült gasztronómiai térkép legjobb helyeit itt találod meg.

A nyerteseket kisorsoltuk a nagyszerű Suzuki ajándékok gazdára találtak, figyeljétek a megadott elérhetőségeiteket, hátha ti vagytok a szerencsések!

Ezeket olvastad már?

Kvircedli, dudogó, gölödin krumplileves és izzasztott káposzta Közép-Dunántúlról

Utazás

Kvircedli, dudogó, gölödin krumplileves és izzasztott káposzta Közép-Dunántúlról

A Balaton-felvidéken egyre több szuper éttermet találunk, de vajon milyen volt a gasztrohelyzet régen az Közép-Dunántúlon? Ennek járunk most utána! (x)

Hirdetés

Lebbencs, kolbász, paprika és szegedi halászlé - Dél-Alföldről származik minden, ami magyar?

Utazás

Lebbencs, kolbász, paprika és szegedi halászlé - Dél-Alföldről származik minden,...

A bográcsos hús- és halételek hazája, a hazai paprika elterjedésének kiindulópontja és a kolbász központja - gyere velünk a Dél-Alföldre! (x)  

Hirdetés

Törött borsó, káposztás kolbász, csuszáscsibe - összeettük Tolnát-Baranyát

Utazás

Törött borsó, káposztás kolbász, csuszáscsibe - összeettük Tolnát-Baranyát

Következő állomásunk az ország dél-nyugati csücske: lássuk, mik voltak a legtipikusabb dél-dunántúli ételek! (x)

Hirdetés

Kattancs, aranygombóc, gánica, dödölle, langali - vendégségben a Nyugat Dunántúlon!

Utazás

Kattancs, aranygombóc, gánica, dödölle, langali - vendégségben a Nyugat Dunántúlon!

A Nyugat-Dunántúl konyhája, akárcsak Palócföldé, megmaradt viszonylag autentikusnak - faluhelyen még ma is készítik a régi fogásokat. Nézzük a leghíresebbeket! (x)

Hirdetés

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept