2020.11.30.
Leteszteltük a rózsaszín csokit - erre mi sem számítottunk
Fűtótűzként terjedt a hír, hogy hazánkban is kapható az új rózsaszín csokoládés KitKat. Nem bírtuk ki, muszáj volt beszereznünk néhányat, és letesztelnünk őket.
Európában elsők között a magyar piacra hozta el a Nestlé izgalmas újdonságát, a rózsaszín KitKat csokoládét. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Japán, Dél-Korea után áprilisban Nagy-Britanniában kezdték el árulni a limitált kiadású KitKatet. Nem kellett sokat várni, hogy néhány hazai boltban is kapható legyen a csokicsoda.

Elsőként az Interspar áruházakban lehet megvásárolni a rózsaszín csokoládét. Mivel egy különleges újdonságról van szó, ezért úgy döntöttünk, szerkesztőségünk is leteszteli a terméket. Már hétfőn útra keltünk, hogy megtaláljuk a rubin csodát, de egyik boltban sem akadtunk a nyomára. Végül szerdán sikerrel jártunk, az egyik budapesti bevásárlóközpontban kaptunk a termékből.
Mitől rózsaszín a csoki?
Felszáll a rózsaszín köd! Hódító útjára indul az új találmány: a rózsaszín csoki
Hogy legyen összehasonlítási alapunk, vásároltunk az eredeti, tejcsokis KitKatből is. Kibontás után a termék leginkább egy epres, vagy málnás csokoládéra hajaz, az illata viszont nagyon hasonló a tejcsokis változatéhoz.

A szerkesztőség egyöntetűen egyetértett abban, hogy a csokoládénak teljesen más íze van, mint az étcsokoládénak, tejcsokoládénak vagy fehér csokoládénak. A következő jelzőkkel illették a csokit:
- epres
- gyümölcsös
- először édes, aztán egy kicsit savanykás
- joghurtos ízvilág
- édes és krémes

Ízvilágában tehát nagy meglepetés a rózsaszín csoki. Az új KitKat hamarosan több boltban is kapható lesz. Egyelőre körülbelül kétszer annyiba kerül, mint a hagyományos változat, valószínűleg azért, mert különleges csokoládé borítja a kekszet. A tejcsokis KitKat 169 Ft-ért, a rózsaszín csokoládésat349 Ft-értvásároltuk.
Ezeket olvastad már?
Rózsaszín csokival vonták be az egyik népszerű töltött ostyát
A Nestlé a világon elsőként kezdte el forgalmazni a tavaly felfedezett rózsaszín csokoládét. Egyelőre csak limitált mennyiségben.
Felszáll a rózsaszín köd! Hódító útjára indul az új találmány:...
A Barry Callebaut a világ vezető csokoládé- és kakaótermékeinek gyártója a tej- , fehér- és étcsoki után létrehozta a negyedik típusú csokoládét, ami rózsaszín!
Rózsaszín ananászok márpedig léteznek - te ennéd ezt a szépséget?
Még mindig nem kapható, de egyre többen odavannak érte a neten...így néz ki az ananász, ha rózsaszín!
Régen volt ilyen olcsó a magyar szamóca
Van, ahol már 1000 forint felé közelít a gyümölcs kilója. Mindeközben probléma lépett fel az eperföldeken.
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept
















