2022.08.25.
Ezért kapott óriási büntetést a magyar Lidl is
Az Aldi Magyarország után a Lidl magyarországi vállalata is kénytelen büntetést fizetni, amiért nem megfelelően jártak el az élelmiszerárstopot érintően.
Több mint fél éve vezette be egyes élelmiszerekre a hatósági árat a magyar kormány. A fogyasztóvédelem az elmúlt hónapokban fokozott szigorral ellenőrzi, jól járnak-e el a boltok az ársapkás termékeket illetően. Míg nemrég az Aldi kapott egymillió forintos bírságot azért, mert februárban az egyik pécsi bolt az engedélyezett hatósági árnál 10 forinttal drágábban árulta a cukrot, addig most a Lidl is több milliós büntetést kell, hogy fizessen.

Többmilliós bírságot kapott a Lidl
Az üzletlánc esetében többször előfordult, hogy visszafogta kínálatát a hatósági áras termékekből. Ahogy azt a Világgazdaság írja, eddig legalább négy esetben követett el a Lidl Magyarország Bt. jogsértést a hatósági áras termékek értékesítése kapcsán, amiért a hatóságok eddig megközelítőleg 4 millió forintra bírságolták a kiskereskedelmi láncot.
Nem a hatósági ár betartásával, hanem az ársapkás termékek mennyiségével volt több esetben is probléma, több bolt ugyanis kisebb készletet tartott, mint amennyi kötelező lett volna.
Egy márciusban történt eset szerint az üzletlánc Barcson található boltjában nem volt készlet a BL 55-ös búzafinomlisztből. A hatósági áras termékekről szóló kormányrendelet szerint a hatósági árak betartása mellett minden kereskedőnek legalább akkora készlettel kell rendelkeznie az ársapkás termékeket illetően, mint amekkora a 2021-es évi átlagos napi mennyiség volt.
Hasonló precedens történt Siófokon is még áprilisban, ráadásul kétszer is, a bolt ugyanis vagy kifogyott a termékből, vagy mindössze négy kilogrammot árult annak ellenére, hogy az érintett termék 2021. évi átlagos napi mennyisége vasárnap 291, hétfőn 385, az ellenőrzés napján, kedden pedig 300 kilogramm volt. A Világgazdaság cikke szerint a legnagyobb fogás a Fejér Megyei Kormányhivatalé volt, amely február 3-án folytatott le a székesfehérvári Lidl boltjában hatósági ellenőrzést, és gyakorlatilag semmit nem talált rendben a hatósági áras termékek körében. A hivatalos szerv ebben az esetben 1,8 millió forintra büntette a céget.

Magyarországon emelkedtek a legsúlyosabban az élelmiszerárak egész Európában
Ahogy az a Lidl reakciójából kiderült, máshogy számolt a kereskedő, és máshogy a hatóság. A lánc azzal érvelt, hogy a mennyiség számításánál az országos átlagértéket úgy kalkulálták ki, hogy egyedileg minden boltjukra lebontva számolták ki a 2021. évi adatok alapján. Így szerintük összességében teljesül a jogszabály által a kiskereskedőre előírt átlag szerinti mennyiség biztosítása, és minden boltban garantáltan rendelkezésre fog állni a szükséges mennyiség, amihez az adott bolt vásárlóközönsége hozzászokott.
Mi értelme lenne Siófokon annyi húst kitenni a pultba most, mint egy forgalmas budapesti boltban? – tették fel a kérdést a hatóságnak. A hatóság szerint azonban az adott napra vonatkozó átlagot kell a polcokra kihelyezni, nem pedig egyedileg kalkulálva.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Ízléstelen lehúzást lepleztek le egy pesti bárban
- Tényleg többet fogyhatsz az időszakos böjttel, mint diétával?
- Ezt az ételt eszi Erzsébet királynő 5 éves kora óta minden nap
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















