Gasztro

2021.01.14.

Lisztkukac a hűtőben? Mostantól alapanyagként is használhatod, ha mered!

Nosalty profilképe Nosalty

Az EU élelmiszerbiztonsági hatósága a világon elsőként állapította meg, hogy a lisztkukac fogyasztása biztonságos, ráadásul még fenntartható is.

Bár Európában még nem elterjedt szokás a rovarok fogyasztása, belátható időn belül akár az étterem étlapjain is megjelenhetnek olyan ételek, amelyek nem kis mennyiségben tartalmaznak lisztkukacot.

Az EU élelmiszer-biztonsági hatósága a világon elsőként állapította meg, hogy a lisztkukac emberi fogyasztása is teljesen alkalmas, magas fehérjetartalommal rendelkezik, ráadásul fenntartható is, hiszen a közönséges lisztbogár lárváit sokkal kisebb területen, sokkal kisebb energiafelhasználással, ezáltal kevesebb károsanyag-kibocsátással lehet nevelni, mint például a csirkéket, sertéseket vagy marhákat - írja a 444.hu a Guardian cikkére hivatkozva.

Állítólag mogyoróíze van

Akik eddig kóstolták, azt mondják, a lisztkukac íze olyan, mint a mogyoróé. A szárított kukacokból ledarálva liszt készíthető, ebből az alapanyagból pedig szinte bármilyen főételt vagy desszertet elő lehet állítani. Az uniós hatóság szakértői szerint a lisztkukac fogyasztása nem ajánlott azoknak, akik allergiások a poratkára vagy a rákhúsra, ezeket az érzékenységeket ugyanis erősítheti a lisztkukac fogyasztása.

Az EU élelmiszerbiztonsági hatóságának mostani engedélye új fejezetet nyithat az európai élelmiszer-előállításban, hiszen a jövőben már az egész EU-ban lehet majd forgalmazni és gyártani a lisztkukacból készült termékeket. A 444.hu információi szerint hatóság jelenleg több rovar fogyaszthatóságát is vizsgálja, néhány éven belül akár még a sáskák és tücskök is követhetik a lisztkukacok térnyerésének példáját.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Durva drágulás: így szálltak el az élelmiszerárak 2020-ban

Vásárlás

Durva drágulás: így szálltak el az élelmiszerárak 2020-ban

Az idényáras élelmiszerek ára egy év alatt 11,8 százalékkal emelkedett decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Nosalty

Megható sorsra jutottak a csúnyácska lengyel céklák a Lidlben

Gasztro

Megható sorsra jutottak a csúnyácska lengyel céklák a Lidlben

Bár a cékla Magyarországon is nagyon közkedvelt zöldség, a lengyeleknél igazi alapélelmiszernek számít. Éppen ezért nem mindegy számukra, milyen formája van a lila répafélének.

Nosalty

7 étel, aminek nagyon magas a vastartalma

Életmód

7 étel, aminek nagyon magas a vastartalma

A vashiányt nem szabad félvállról venni. Ezek az ételek rengeteg vasat tartalmaznak, ráadásul mindegyik alapanyag beilleszthető a vegán étrendbe, tehát csak növényi alapanyagokról van szó.

Nosalty

Melyik a legjobb tisztítószer? Egy magyar alkalmazás segít választani!

Zöld

Melyik a legjobb tisztítószer? Egy magyar alkalmazás segít választani!

A különböző háztartási tisztítószerek valódi veszélyt jelentenek a környezetünkre, és saját egészségünkre is. Segíts magadon és a Földön!

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Tört paszuly videó

Tört paszuly

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept