2023.08.20.
5 jó hely Ljubljanában – Szuper éttermek szlovéniai kiruccanáshoz
A legtöbb nemzet számára igazi nyelvtörő a szlovén főváros nevének kiejtése. Érdemes azonban megbirkózni a kihívással, és legalább néhány napra elmerülni Ljubljana egyszerre pezsgő, mégis nem túl nagyvárosias életében. Remek vendéglátóhelyek tucatjai várnak a szlovén fővárosban.
Ljubljana az egyik legbájosabb európai főváros. A Ljubljanica két oldalára épült település a folyón átívelő festői kis hidakkal nem a zsúfolt, zajos fővárosok látképét idézi. És valóban, Ljubljana területe mindössze harmadakkora, mint Budapest, és csupán 300 ezren lakják. Hangulatában egyszerre közép-kelet-európai és olaszos-mediterrános, egy kis pedáns osztrák beütéssel. Nem a legslágeresebb úticélok egyike, érdemes tehát felfedezni déli szomszédunk fővárosát is a Bledi-tó, az Alpok, a síparadicsomok és az aprócska tengerpartján kívül.
5 hely következik az elegáns étteremtől a burgerezőig, ahová érdemes beülni Ljubljanában.

Vendégszerető személyzet és kiülős placc teszi otthonossá a Mannát / Fotó: Facebook
A Ljubljanica és a Gradaščica folyók torkolatánál egy klasszikus szlovén sátortetős házacska rejti ezt az elegáns, de meleg hangulatú gourmet éttermet.
Vendégszerető személyzet és kiülős placc teszi otthonossá a Mannát, ahol meglepően választékos fogásokkal várnak. Emblematikus ételük a szamárhúsból (!) készített tatár bifsztek, a flambírozott libamáj és a hihetetlenül omlós ibériai Pata negra sertéslapocka. Az izgalmas étlap vegetáriánus, vegán és gluténmentes ételeket is jegyez, a kreatív konyhát kiemelkedően gazdag borválaszték egészíti ki. Ínyenceknek vétek a Mannát kihagyni!

Ljubljana egyik menő étterme az Altroké, amit a Michelin-kalauz is ajánl / Fotó: Facebook
Ljubljana egyik menő étterme az Altroké, amit a Michelin-kalauz is ajánl. A Ljubljanica folyótól néhány lépésre, az ódon épületekkel szegélyezett óváros egyik autentikus épületében találjuk, és csak a környezete régies.
Belül kortárs dizájn és kozmopolita miliő fogad, nyerstéglás, boltíves térrel, divatos berendezéssel. Az Altroké ínyencétterem a javából, ahol a tradicionális isztriai házi tésztával, a pljukanci szarvasgombával, a tatár pedig sárgaúszójú tonhalból készül. Saját maguk termesztette alapanyagokból is dolgoznak. Erősségeik a halak és tenger gyümölcsei, valamint a gondosan válogatott beszerzési forrásokból származó húsok, köztük izgalmas steakekkel. A hasonló stílusú helyekhez képest hosszabb és sokszínűbb választékkal várnak.

Igazi modern mediterrán konyhát visznek / Fotó: Facebook
Az Altrokétól tíz perc sétára, a folyó másik oldalán található a MOST, ha átsétálunk a Mesarski Moston, magyarul a Mészárosok hídján. Nem nehéz fellelni, a macskaköves óvárosi placcon óriási napernyők jelzik a tágas teraszrészt, és belül is sok vendéget le tudnak ültetni. Natúrbarna és törtfehér színekre hangolt enteriőr, meleg hangulat fogad az elegáns étteremben, ahol igazi modern mediterrán konyhát visznek kidolgozott, ínyenc ételekkel, de nem apró fine dining fogásokkal.
Sokat elárul a MOST szerepéről a városban, hogy tele van helyi vendégekkel.

Egy igazi hipszter burgerbár / Fotó: Facebook
A Krmilnica egy igazi hipszter burgerbár, amely Európa bármely nagyvárosában pont olyan jól mutatna, mint Ljubljanában.
Kizárólag kézműves hamburgerek közül választhatunk: a hely erre fókuszál, de ezt ki is maxolja – és nem akar többet mutatni magáról, mint egy cool hely falnivaló hamburgerekkel, néhány házi szósszal, sült krumplival, sörökkel. A burgerek ára hasonló – talán egy leheletnyivel magasabb –, mint itthon ugyanebben a kategóriában. 7,5-9 euró között alakul egy kézműves burger.

Nem egy túldizájnolt hely, de igazi újhullámos bisztrókonyhát visznek / Fotó: Facebook
Bistro Kotiček, avagy Sarok Bisztró. Szlogenje szerint a gyomrunk minden sarkát megpakolhatjuk itt, és ez valószínűleg jobban hangzik szlovénul, mint magyarul.
Nem egy túldizájnolt hely, de igazi újhullámos bisztrókonyhát visznek. Komfortételekre fókuszálnak, mindössze néhány olasz pasta, egy műértően összeállított kézműves burger és a steakspecialitásuk (beef tagliata) alkotja a menü gerincét. A falon régi bakelit- és kislemezek, semmi pompa, remek konyha, nem hiába a helyiek egyik kedvence a városban.
Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Facebook
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ismerj meg még több kedves, érdekes és ínyenc helyet:
- 5 jó hely Kotorban – Szuper éttermek montenegrói kiruccanáshoz
- 5 isteni hely Zadarban, ha megéheztek a horvát nyaraláson
- 5 jó hely Splitben – Szuper éttermek horvátországi kiruccanáshoz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















