Család

2022.04.22.

A nem mindennapi húsleves légies maceszgombócokkal, amit muszáj megfőznöd

Hering András profilképe Hering András

Csak úgy, mint ahogy a keresztény világban szokás, a zsidó ünnepek is minden évben együtt járnak bizonyos hagyományos ételekkel, és ezek egyike a maceszgombóc-leves is. A lassan főzött, aranyló húslevesben úszó lágy gombócokat készítsük el hanuka vagy legkésőbb karácsony alkalmából.

A zsidó gasztronómia – mivel a vallási csoport tagjai szétszórtan élnek a világban – mindig reakcióba lépett a helyi konyhával. Ez a helyzet a maceszgombóc esetében is, ami egy tradicionálisan zsidó alapanyagot használ egy átvett kulináris technikát alkalmazva. Ebből a házasságból született meg a maceszgombóc-leves, ami minden, amire egy hűvös téli napon szükségünk lehet.

A legtökéletesebb maceszgombóc-leves receptjét itt találod (recept és fotók: Hering András)

A maceszgombóc története

A maceszgombóc abban a kereszteződésben keletkezett, ahol a kelet-európai és a zsidó konyha találkozott. Az askenázi zsidók hagyományos étele valamikor a 18-19. században születhetett, de nagyjából abban az időben, amikor a levesbetétként használt gombócok elterjedtté váltak Kelet-Európában.

A szigorú zsidó vallási szabályok hatással vannak a főzésre és az étkezésre is, és a maceszgombóc is egy ilyen helyzetből jött létre. Pészáchkor ugyanis nem szabad élesztővel dolgozni vagy tésztát keleszteni: azaz csak a kovásztalan kenyér használata megengedett.

Ezért készülnek a (tradicionálisan pészáchkor fogyasztott) gombócok pászkából, azaz lisztből és vízből sütött, vékony, ostyaszerű kenyérből.

Így nem kerül a tésztába élesztő, és az ünnepre főzött húslevesbe is van mit tenni. Hiszen a gombócok akkor teljesítik be végső küldetésüket, amikor a gőzölgő levesben úszkálhatnak.

A maceszgombóc levesbetét pászkából receptjét itt találod (recept és fotók: Hering András)

Nem szabad elsietni

A maceszgombóc-leves tulajdonképpen egy húsleves, azonban cseppet sem hétköznapi fajta. Nem érdemes összecsapni, és fél óra alatt készre főzni, mert akkor hiányozni fog belőle a mély, karakteres, zöldséges íz.

A mumus: így nem lesz zavaros a húslevesed (és így javítsd fel, ha az lett)

A mumus: így nem lesz zavaros a húslevesed (és így javítsd fel, ha az lett)

Minél frissebb, egészséges zöldségeket válogassunk össze, és ha tehetjük, csirke helyett is inkább házi tyúkot tegyünk a fazékba. Ezek adják meg a jó húsleves alapját.

Szintén fontos a főzési idő: adjunk legalább 2-3 órát a levesnek, ez alatt az idő alatt kis lángon, szépen gyöngyözve fő majd készre, és mély, aromás ízekkel hálálja meg a türelmünket.

A gombócok megfőzése

De nemcsak a levesnek van szüksége időre, hanem a gombócoknak is: a bekevert tésztát hagyjuk hűtőben pihenni legalább 1 óráig, de akár egy egész éjszakát is adhatunk neki. Ettől lesz ugyanis könnyen kezelhető a massza.

A gombócok esetében felmerülhet a megfőzés kérdése is. Itt két út közül választhatunk: a megformált maceszt a forró levesben is készre főzhetjük, de külön erre a célra felforralt, sós vízben is.

A levesben főzés nagy előnye a plusz íz, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a gombócok íztelenek maradjanak. Azonban előfordulhat, hogy a leves kissé opálos lesz a benne főzött tészta miatt. Ha ezt szeretnénk elkerülni, külön főzzük meg a maceszt, és utána szedjük a tálakba kimert levesbe.

A legtökéletesebb maceszgombóc-leves receptjét itt találod (recept és fotók: Hering András)

Készítsük el a legtökéletesebb maceszgombóc-levest!

Hozzávalók a gombóchoz: 150 g macesz (natúr pászka néven keresd a boltokban), 3 db tojás, 3 ek libazsír (helyettesíthető olívaolajjal is), 1 csokor petrezselyem, 0.5 tk gyömbér (apróra reszelve), só és bors ízlés szerint, 1.5 dl alaplé (vagy víz)

Hozzávalók a leveshez: 2 db csirkecomb, 5 közepes db sárgarépa, 4 kis db fehérrépa, 1 közepes db zeller (zöldjével), 1 közepes db karalábé, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 hüvelykujjnyi gyömbér, 1 késhegynyi sáfrány, só, bors ízlés szerint

A maceszgombócokhoz a pászkalapokat egy tiszta konyharuhába tesszük, alaposan becsomagoljuk, majd körbe-körbe forgatva összetörjük. Ha nem sikerült elég apróra darabokra (durvára) törni, akkor öntsük mozsárba, és újra törjük össze alaposan, de akár le is darálhatjuk.

Egy keverőtálba mérjük ki a tetszőleges zsiradékot (libazsírt vagy olívaolajat ajánlunk), üssük bele a tojásokat, adjuk hozzá a reszelt gyömbért, sót, borsot és a finomra aprított petrezselyemzöldet. Egyenletesen keverjük össze, majd mehet hozzá az alaplé (vagy víz), végül adjuk hozzá az összetört pászkát. Alaposan keverjük össze, majd tegyük a hűtőnkbe (letakarva) pihenni nagyjából 1-1,5 órára. A lényeg, hogy könnyen gyúrható masszát kapjunk.

Lássunk hozzá a húsleveshez! A fazekunkba tesszük a csirkecombokat, majd színültig töltjük hidegvízzel. Elkezdhetjük forralni, az esetlegesen képződő habot szűrőkanállal merjük le.

A legtökéletesebb maceszgombóc-leves receptjét itt találod (recept és fotók: Hering András)

Eközben megtisztítjuk a zöldségeket:

a sárgarépát és fehérrépát mindig hosszú hasábokra vágjuk, ha vékonyabbak, egészben menjen a levesbe, a közepes vagy kisebb méretű zellergumó, karalábé, vöröshagyma szintén mehet egészben a vízhez. Adjuk hozzá a gyömbért, sót, borsot, sáfrányt, majd nagyon alacsony lángon, lassan, gyöngyözve kezdjük el főzni a levesünket egészen addig, amíg a csirkecombok és a zöldségek meg nem puhulnak. Kis lángon ez akár 2-3 óra is lehet, így lesz igazán finom, és a zöldségek esszenciájától teli a levesünk.

Ez idő alatt készítsük el a maceszgombócokat:

vizes kézzel gyúrjunk nagyjából diónyi gömböket (ne legyenek túl nagyok, mert nőni fognak főzés közben). Ha készen vannak, a forrásban lévő levesünkbe engedjük őket, és abban főzzük meg. Persze ezt egy külön lábasban, gyöngyöző, enyhén sós vízben is megtehetjük. A főzés ideje mindkét esetben nagyjából 30 perc.

Végezetül szedjük ki egy tálra a frissen főtt zöldségeket, a húst és a gombócokat, és szűrjük le a levest.

Tálaláskor helyezzük a maceszgombócokat a tányérra, merjük rá a leszűrt alaplevelet, szórjuk meg friss, apróra vágott petrezselyemmel. Kínáljuk mellé a főtt zöldségeket és a csirkehúst.

A legtökéletesebb maceszgombóc-leves receptjét itt találod (recept és fotók: Hering András)

A maceszgombóc-leves teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Fotók és recept: Hering András

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ezeket a recepteket is próbáld ki!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept