Életmód

2024.10.05.

Sosem gondolnád, miben segíthetnek a kövér macskák az embereknek

Eddig biztosan nem gondoltuk volna, hogy a kilók elleni küzdelemben épp a túlsúlyos macskánk lesz majd a segítségünkre, de egy új tanulmány ezt most elérhető közelségbe hozta.

Az említett tanulmány szerint a plusz kilókkal küzdő macskák segíthetnek megérteni – és potenciálisan kezelni – az emberi elhízást. És mindez a belükben élő apró mikrobáknak köszönhető.

Az Ohio Állami Egyetem kutatói felfedezték, hogy amikor az elhízott macskák a kalóriamegvonás nyomán fogyni kezdenek, jelentős változások történnek a bélmikrobiomukban – vagyis az emésztőrendszerükben élő baktériumok hatalmas közösségében. Ezek a változások meglepően hasonlóak ahhoz, ami az embereknél történik a fogyás során. Így mindez betekintést nyújt az étrend, a bélbaktériumok és az elhízás közötti összetett kapcsolatrendszerbe.

Sosem gondolnád, miben segíthetnek a kövér macskák az embereknek

Az állatokkal megosztjuk az ágyunkat, de megosztjuk velünk a fagylaltunkat is. Számos dolog van, amit az emberek együtt csinálnak a házi kedvenceikkel, ez pedig azt mutatja, hogy hasonló környezeti hatásoknak vannak kitéve, mint mi, így természetes betegségmodellekként funkcionálhatnak

– mondta Dr. Jenessa Winston, a tanulmány vezető szerzője, az Ohio Állami Egyetem állatorvosi klinikájának adjunktusa.

A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány hét túlsúlyos macskát követett nyomon egy gondosan ellenőrzött fogyókúrás program során. A macskák négy diétás fázison mentek keresztül 16 hét alatt, beleértve egy szigorú kalóriamegvonási időszakot is. A folyamat során a kutatók székletmintákat gyűjtöttek és elemeztek a macskáktól, hogy változásokat keressenek a bélbaktériumok populációjában és az általuk termelt molekulákban. Az eredmények meglepőek, sőt egyesek szerint forradalmiak lettek.

Ahogy a macskák fogyni kezdtek, a bélbaktériumaik összetétele jelentősen megváltozott, különösen egy propionsav nevű rövid láncú zsírsav szintje növekedett meg. Ez a vegyület más emlősökben is kimutathatóan szabályozza az étvágyat, csökkenti a zsír felhalmozódását, és védelmet nyújt az elhízás, valamint a cukorbetegség ellen.

Amikor a macskák a speciális fogyasztó diétán vannak, a propionsav-szintjük megemelkedik, magas marad, majd visszaesik, amikor visszatérnek a fenntartó diétára

– magyarázta Dr. Winston.

És hogy hogyan kapcsolható mindez hozzánk, emberekhez?

Nos, a propionsav szintjének növekedésével párhuzamosan egy Prevotella 9 copri nevű baktérium szintje is megemelkedett a macskák szervezetében. Ezt a baktériumot pedig az embereknél is összefüggésbe hozták a fogyással és a jobb vércukorszint-szabályozással.

Ezek a párhuzamok tehát igazán izgalmassá teszik ezt a tanulmányt, különösen annak ismeretében, hogy a fejlett országokban a macskák 60%-a túlsúlyos vagy elhízott – ami hasonlóan aggasztó tendenciát mutat az emberi elhízási rátákkal.

A fejlett országokban a macskák 60%-a túlsúlyos

A kutatás hatása tehát túlmutat az állatorvosláson

Ha megértjük, hogyan befolyásolják a bélbaktériumok a fogyást a macskáknál, a tudósok új stratégiákat dolgozhatnak ki az emberi elhízás leküzdésére. Ez potenciálisan magában foglalhatja a probiotikumok szedését vagy más, olyan étrendi változtatások bevezetését, amelyekkel fokozódhat a hasznos bélbaktériumok és a propionsav termelődése a gyomorban.

Dr. Winston laboratóriuma már most vizsgálja a bélmikrobák terápiás lehetőségeit, két nagyszabású klinikai vizsgálat keretein belül. Ezekben a sovány háziállatokból származó széklet átültetését alkalmazzák arra, hogy elősegítsék a túlsúlyos kutyák és macskák fogyását.

Bár még sokat kell tanulnunk a bélbaktériumok és az elhízás közötti összetett kapcsolatról, ez a tanulmány mindenképpen fontos részét képezi a kirakósnak. Arra utal ugyanis, hogy a fogyás titkának nyitja közelebb lehet, mint gondolnánk – talán olyan közel, mint az ölünkben doromboló háziállatunk.

Forrásunk volt.


Még több cikk az elhízásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

fejét fogó idős hölgy ül a kanapén

Életmód

Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...

A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.

Nosalty

50-60 körüli jól szituált, mosolygó nő vércukrot mér az ujján, konyhaasztalnál ülve

Életmód

Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...

A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!

Nosalty

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept