2022.06.09.
A világ legjobb éttermének séfjével tart jótékonysági főzést a Magyar Bocuse d'Or csapat
Közös jótékonysági vacsoraestet tart június 16-án a Stand Étteremben a Magyar Bocuse d'Or csapat. Ráadásul a főzéshez Rasmus Kofoed, a világhírű dán étterem, a Geranium séfje is csatlakozik. A rendkívüli vacsoraest bevétele a vidéki szakácstanulók tehetséggondozását segíti majd, akik a magyar csapat felkészülését támogatják a gasztronómiai világverseny alatt.
„Minden felkészülésbe bevontunk vidéki szakácstanulókat eddig is. Az utazásuk és a szállásuk költsége azonban mindig az a tétel volt, amit nehéz volt kigazdálkodni. Idén szeretnénk ezzel a jótékonysági vacsoraesttel ezen változtatni” – mesél a kezdeményezésről Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.
Az a cél, hogy a sikeresen pályázó tanulók a felkészülés alatt kéthetes periódusokban váltsák egymást.

A világ legjobb éttermének séfjével tart jótékonysági főzést a Magyar Bocuse d'Or csapat
Tehetség és tudás
„Beleláthatnak így azokba a folyamatokba, amiket máshol nem volna lehetőségük megtapasztalni. A tanulóknak szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy minél több szakmai ismeretet magukba szívjanak a magyar csapat mellett, illetve minél inkább mutassák meg tehetségüket és tudásukat, amellyel a későbbiekben akár maguk is a Magyar Bocuse d’Or csapat tagjai lehetnek majd. Még az is elképzelhető, hogy a második, harmadik commis is közülük kerül majd ki. Ők azok, akik a felkészülés hajrájában végig velünk lesznek, amikor már időre főz a csapat.”
A világ legjobb étterme
A Geranium a világszerte legnagyobb szakmai elismerésnek örvendő éttermi rangsor, a World's 50 Best Restaurants 2021-es listájának 2. helyén szerepel, a szakmai híresztelések szerint pedig a legesélyesebb az idei évben arra, hogy a lista első helyére rangsorolják. A 3 Michelin-csillagos koppenhágai étterem séfje Rasmus Kofoed, aki a Stand meghívására érkezik Magyarországra.
A szakmai kapcsolat évekre nyúlik vissza: Széll Tamás egykori Bocuse d’Or versenyének felkészítőjét üdvözölhetjük Budapesten. A 3 Michelin-csillagos séf egy személyben a valaha volt legsikeresebb Bocuse d'Or versenyző, valódi ikon nem csak hazájában, a világ talán legizgalmasabb, progresszív gasztronómiai teljesítményeit nyújtó Dániában, hanem világszerte.
Ikonikus fogások az asztalon
Rasmus Kofoed Magyarországon most először mutatja be két emblematikus fogását a júniusi jótékonysági vacsoraesten. A vendégek így a sztárséf emblematikus signature halételét is kóstolhatják majd. A 3 Michelin-csillagos étterem ikonikus fogása a Márványozott tőkehal, író, petrezselyem, kaviár. Az immár teljesen húsmentes csúcsétterem majdnem teljesen zöldségekre építi menüjét, halakkal és tenger gyümölcseivel azonban dolgoznak. Egy kaviáros-tengeri halas étellel mutatja be a séf a Geranium világát.

árványozott tőkehal, író, petrezselyem, kaviár
A Magyar Bocuse d’Or csapat, Dalnoki Bence versenyző és Nyikos Patrik commis segítőikkel kiegészülve pedig ismét elkészíti azokat a fogásokat, melyekkel a 2022-es európai döntőn ezüstérmet szereztek, mégpedig pontosan olyan formában, ahogyan azt március végén a nemzetközi zsűri kóstolhatta a Budapesten megrendezett.
Az ország leghíresebb séfpárosának, az immár két étterem számára is Michelin-csillagot szerzett Szulló Szabinának és Széll Tamásnak két exkluzív fogása és egy desszertje szerepel a nemzetközi vacsoraesten. Ez a menüsor túlzás nélkül világszenzációnak számít.
A fogásokat az alkalomhoz illő komoly borsor kíséri, nagy évjáratok ikonikus Champagne-házaktól, többek között a Bollinger 007 Spectre 2009 Jéroboam és a Charles Heidsieck 1989 L’Oenothéque Jéroboam, a desszertek mellé pedig 2006-os Tokaji Aszú és a 2007-es Eszencia a Szepsy birtokról.
Még több információ az esemény Facebook-oldalán érhető el.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















