Gasztro

2020.11.30.

Magyar kávépörkölők, akiktől nyugodtan beszerezheted a reggeli feketédet

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

A specialty kávézók egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert nálunk is, azonban azt már kevesen tudják, hogy hazai kávépörkölők is akadnak szép számmal.

Sorra nyílnak a specialty kávézók Budapesten és országszerte, ahol a kávézás nemcsak pótcselekvés, hanem ízutazás a világ különböző tájaira. Azonban kevesebb figyelmet kap a fekete italok alapját képző pörkölt kávé, ami nélkül semmilyen barista tudomány és tejhabba rajzolt virág sem képes ízletessé tenni egy csésze kávét, pedig itthon egy sor olyan kávépörkölő működik, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Ők azok, akiknek köszönhetően csészéről-csészére finom kávé kerül a budapestiek elé kedvenc kávézóikban, és akiknek óriási része volt abban, hogy a kávé nemcsak sebtében felhörpintett espresso, hanem egy lassan végigkortyolt cortado vagy flat white. A hazai kávékultúra megkerülhetetlen szereplőit, a kávépörkölő manufaktúrákat vettük sorra, hogy a következő adag pörkölt kávét már tőlük rendeld!

Casino Mocca

A Kis Zoltán, Temesvári Szabolcs és Horváth Lajos nevéhez fűződő Casino Mocca a hazai mezőny vezető szereplője, az általuk pörkölt kávékból készülő italokat kávézóktól az éttermekig Budapest számos pontján lehet kóstolni, így többek között az Espresso Embassy, a Budapest Baristas, a Dorado, a Törökméz vagy épp a Bestia is az ő kreációikat tölti a kávégépekbe. Történetük 2013-ban indult, amikor a barista versenyek során az alapítók hiányolták a konzisztensen magas minőségű kávékat – mivel más nem csinálta meg ezt, így ők maguk vágtak bele a pörkölésbe.

Kiemelt hangsúlyt fektetnek az alapanyagok minőségére, így kávéikat Kolumbiától Costa Ricán át Kenyáig minőségorientált, fenntartható gazdálkodásokból szerzik be. Az országban elsőként számítógépes és egyéb műszeres felügyelet mellett pörkölik a szemeket, így tudják garantálni az egységes ízt zacskóról-zacskóra. Különleges ajánlatuk azoknak, akik nem tudják elképzelni a reggelüket és úgy általánosságban az életüket kávé nélkül, az előfizetéses rendszer. Így biztosított a folyamatos kávéellátás, ráadásul az általuk összeállított csomagokban az alap kínálaton felül kerül az új, még be nem jelentett kávékból is, de előfordul, hogy kifejezetten az előfizetők számára pörkölt különlegesség várja, hogy megfőzzék.

Beanlight

A Beanlight kézműves kávépörkölő különlegessége, hogy kizárólag rendelésre pörkölnek, majd négy napon belül ki is szállítják azt, ezzel garantálva, hogy a vásárlók mindig friss kávét kapnak kézhez. Az apró magyar pörkölő számára a hangsúly a minőségen és a folyamatos fejlődésen van, ezért sem a kávék eredetét, sem a pörkölést tekintve nem ismernek kompromisszumokat. A világos pörkölésű, így édesebb ízvilágú kávéikat kis adagokban hosszabb idei (11-15perc), illetve alacsonyabb hőfokon (220 Celsius) készítik el a tökéletes végeredményért. Érkezik hozzájuk kávébab a dél-etiópiai Yirgacheffe mikrorégióból, emellett a világ második legnagyobb arabica kávétermelő országából, Kolumbiából is szállítanak nekik. Különlegességük például a guatemalai Huehuetenango felvidék nem vulkanikus mészkő talaján nevelekedett kávécserjék terméséből készült San Pedro Necta kávé, amelynél édes cseresznyés, barackos, mézes és földimogyorós ízjegyekre kell számítani. Az online leadott rendelések mellett a három budapesti Madal kávézóban személyesen is meg lehet vásárolni a termékeiket.

Beyond Within

A Beyond Within neve biztosan ismerős azoknak, akik gyakran elzarándokolnak koffein utánpótlásért a Madal Cafe egységeiben, hiszen az ő pörkölőjükről van szó. Indulásuk 2014 októberére datálódik, a baristákból álló csapat ekkor kezdte el a specialty kávé pörkölésének tudományát elsajátítani, hogy egyszer saját kávéból készíthessék a koffeines italokat – ez lett 2015 tavaszára a Beyond Within kávé. Kínálatuk folyamatosan megújul, mivel szezonnak megfelelően szerzik be a legjobb kávékat. Céljuk, hogy a pörkölés ne alakítsa át teljesen a kávészemekben rejlő ízeket, hanem épp ellenkezőleg, érvényre juttassa a gyümölcsben rejlő potenciált.

BLCKEST

A BLCKEST 'micro roastery'-ként határozza meg magát, amely Budapesten működik, de éppen méretének köszönhető, hogy kisebb tételekkel tudnak dolgozni, így a frissesség náluk is magától értetődik. Az alapanyagként használt zöldkávéik megfelelnek a legmagasabb SCA (Specialty Coffee Associastion) minősítésnek, amit aztán saját pörkölési eljárásaikkal kezelnek. A végeredményként kapott kávék között mindenki megtalálja az ő ízvilágának legjobban megfelelőt, a savas gyümölcsös ízvilágtól a mélyebb, csokoládés és gyógynövényes ízekig terjed a kínálatuk. Azt is érdemes tudni, hogy a Ligeti Csomagolásmentes boltban a BLCKESTáltal pörkölt kávét lehet a saját tárolókba, üvegekbe kimérni.

Ezt láttad már?

Kávézók, ahol nemcsak egy finom feketét ihatsz: a könyvesbolttól a lakberendezési üzletig

Csészényi Kávézó és Pörkölő

Igazi kettő az egyben felállással van dolgunk a Csészényi Kávézó és Pörkölő esetében, ugyanis a Krisztina körút 34. szám alatt található üzlet egyszerre ad otthont mindkettőnek. A világ minden tájáról érkező kávébabot helyben pörkölik, frissen lefőzve, helyben kínálják vendégeiknek. Kuba, San Domingo, Etiópia és India is feltűnik a kávék csomagolásán, az abszolút favorit azonban a 'ház kávéja', a Csészényi Blend, amely 100% arabica kávéból készül, és ízvilágát tekintve a nap bármely szakában fogyasztható, bármilyen kávéital formájában.

One Eleven

A soproni pörkölő Molnár Attila, Tóth Attila és Csesznák Kata közös munkájának gyümölcse, a specialty kávépörkölés mellett pedig sokrétű tevékenységet folytatnak, amelynek része az oktatás, a profi felszerelések forgalmazása és az egyedi kávékoncepciók megalkotása. A kávé iránti szenvedélyt kreativitással és magas fokú szaktudással ötvözik. A single origin kávékon túl egyedi kávékoncepciók kidolgozásában is partnerek, így a megrendelővel együttműködve a folyamat végén egy közösen megálmodott kávé jön létre. Elhivatottak a minőség terén, ezért kávéik alapjai csak olyan farmokról származnak, ahol a fenntartható gazdálkodás elve érvényre jut. Kávéik esetében a szakmai profilozás és hosszas tesztelés biztosítja, hogy minden kávé a fajtájának és jellegének legmegfelelőbb pörkölést kapja, ami kiemeli íz ízeket és aromákat.

Impresso Micro Roastery

Az Impresso Micro Roastery alapítói több mint egy évtizede kávéforgalmazással és egyedi kávégépek felújításával csöppentek bele a kávé világába, míg pár évvel ezelőtt felfedezték a specialty kávék kultúráját, ami aztán a munkán túl szenvedélyükké is vált. Csúcsminőségre törekednek a legapróbb részletekig, így a folyamatos fejlődés a mindennapjaik része. Pörkölőjükbe szándékosan nem a megszokott területekről, régiókból érkezik a kávébab, szelekciójukba különleges, komplex ízvilágú kávék kerülnek be. Külön espresso és filter kávét is készítenek az aktuális trendeknek megfelelően. A Budapest külvárosában található pörkölőjükbe előzetes bejelentkezés után mindenkit várnak szeretettel egy kávéillatú terepszemlére.

Ezeket olvastad már?

Itt a veganuár! Te kipróbálnád, milyen egy hónapig vegánnak lenni?

Gasztro

Itt a veganuár! Te kipróbálnád, milyen egy hónapig vegánnak lenni?

A műanyagmentes július után itt egy hónap, amikor kipróbálhatsz egy újfajta életmódot, amibe lehet, hogy hosszútávon is beleszeretsz: ez a veganuár!

Szász Nóri

12 lépés a zöldebb 2020 felé – tippek kezdő életmódváltóknak

Otthon

12 lépés a zöldebb 2020 felé – tippek kezdő életmódváltóknak

Megfogadtad, hogy az új évtizedben zöldebb életmódra váltasz? Segítünk, hogy miként vágj bele, hogy termelj kevesebb hulladékot a mindennapjaidban!

Szász Nóri

Ezt a 8 ételt a séfek sosem teszik a fagyasztóba!

Otthon

Ezt a 8 ételt a séfek sosem teszik a fagyasztóba!

A fagyasztó egy remek találmány, de vannak olyan ételek, alapanyagok, amiknek nem tesz annyira jót a fagyos hideg. Mutatjuk, mi az, amit egy séf sosem tárol a mélyhűtőben!

Szász Nóri

Címlapkép: unsplash.com

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept