2020.11.30.
A magyar sör beveszi Németországot
"Annyi sörkóstolót szerveztünk már, hogy mi is unjuk. Arra gondoltunk, menjünk ki a kocsmából!" - mondta Bart Dani, majd elindultunk Göd felé egy 50 éves luxushajón.
Magyar sört exportálni a világ egyik sörnagyhatalmának számító Németországba kicsit nagy falatnak tűnik elsőre - mintha fjordokkal szeretnénk megtámogatni Norvégiát. Pedig bármilyen furcsának tűnik is, az ötlet működik - a németek érdeklődését a kézműves sör iránt a magyarok keltették fel 2013-ban a Braufesten Berlinben - mindezt egy 1963-ban épült luxus-sétahajó, a Thetis fedélzetén tudtuk meg egy rendhagyó sörbemutatón. A két órás hajókirándulásnak több célja volt, - azon kívül, hogy kipróbáljuk, milyen egy fél világot bejárt, hondurasi mahagóniból felépített luxus sétahajón csorogni a Dunán. Egyrészt, hogy a végállomáson bebizonyítsák nekünk, hogy már a Dunakanyarban is lehet pofátlanul jó ételekbe botlani, másrészt, hogy megtudjuk, ki az a Duke of Budapest, illetve hogyan veszi be a magyar kisüzemi sör Németországot.

De minek sört vinni Németországba?
Mivel a németek évszázadok alatt megszokták, hogy mindig van jó sör, nem alakult ki az a fajta kézműves sör éhség, ami nálunk beterítette a várost pár éve. A fiatalabb generáció viszont igényli az átlag német lágernél többet kínáló kisüzemi ízeket. Így kerül a képbe a Hudi Hudi sördisztribútor cég, amely évek óta foglalkozik sörimporttal. A legjobb angol sörök mellett olyan magyar újhullámos sörfőzők termékeit viszik Németországba, mint a Mad Scientist, a Rothbeer, a Hara Punk és a Yeast Wörks - ezeknek a sörfőzőknek a termékei egyébként mára bekerültek a legjobb berlini sörbárokba.
A cél az, hogy a magyar sörök Németországban ne jussanak a magyar bor külföldi sorsára, ne egy egzotikus különlegességként, hanem mint a nemzetközi sörvilág egyik legjobb termékeként tartsák számon.
Ez a gondolatsor hozta létre a Duke of Budapestet, a Yeast Wörks és a Mad Scientist közös gyermekét, ezt a selymes, frissítő, a rengeteg komló ellenére sem keserű New England IPA-t.

A Duke elsődleges célja, hogy a magyar sörök felé fordítsa a német piac érdeklődését, ezért a névválasztás is. Ahogy azt Bart Dániel Főzdefeszt-alapító elmondta, a magyar sör nem feltétlenül hívószó külföldön, de Budapest igen. Egy fejedelmi, ugyanakkor szabad sört akartak alkotni - nem királyt, mert őt túlságosan sok kötöttség veszi körül, hanem egy kreatív, szabad, ugyanakkor főrangú darabot. A Duke-ban benne van Budapest esszenciája, hiszen ez a város is tele van zseniális, kreatív, alkotó emberekkel, akik a saját területükön rengeteget tesznek a városért.
Van élet Budapesten túl is

Annak ellenére, hogy a magyar sörexportot a Budapest márkanévvel akarják bedurrantani, azért jó tudni, hogy a minőségi gasztronómia egyre több helyen érhető el vidéken is. Bár az elmúlt tíz évben sok új, minőségi étterem jelent meg az egész országban, lassan a bisztróvonal is elkezdi meghódítani a vidéket.
Kiváló példa volt erre gödi úti célunk, a Tó Bisztró. Az idén tavasszal, egy helyi kiskocsmából átalakított bisztró szerelem első látásra bárkinek, aki szeret kicsit kiszakadni a városból. A gödi Duna-parttal szemben álló Tó Bisztró egy laza, családias kis hely, ahová nyugodtan vihetjük a kutyát és a gyereket, de szerelmünkkel is beülhetünk elbújni a világ elől. Az állandó étlap és a kötelező hamburger, pulled pork kínálat mellett napi menü is van, ami nem merül ki a középizgalmas leves-főzelék kombinációban, olyan izgalmakkal várja a vendégeket, mint a csülkös pacal, vagy a harcsapofa.

A harcsapofa valószínűleg minden harcsák legnemesebb része, puha, omlós, szálkamentes ízorgia, amit pankó morzsába forgatnak, és végre valahára nem brit stílusban sült krumplival vagy borsópürével, hanem zöldsalátával kínálnak. Mielőtt valakinek a zöldsalátától elfintorodna az orra, ennek semmi köze nincs az olívaolajjal vékonyan megcsurgatott, zacskós salátakeverékhez: legalább nyolc különböző salátalevelet számoltam össze a tányéromon, a dressing pedig pont annyi volt, amennyi szaftossá teszi, de nem nyomja el a salátát. Emellett remek kisüzemi sörszortimenttel, és minőségi rövidital-kínálattal is rendelkeznek: a legkommerszebb ital a polcon egy üveg Hubertus volt, amit egy idős úr kedvéért tartanak, aki húsz évig volt a Tó Bisztró elődjének a törzsvendége, a napi egy lassan elkortyolgatott ital szokását pedig a mai napig megtartotta.

Érdekes módon több kiköltöző exfővárosi dolgozik a vállalkozásban - mi pedig nagyon reméljük, hogy a tendencia ragadós lesz, és a hasonló helyekből egyre többetet találhatunk, a Dunakanyaron túl is.
És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















