Retro

2020.11.30.

Magyar sorozatok, amiket imádtunk: Angyalbőrben, Kántor, Linda, Szomszédok, Família Kft.

Petrás Gabriella profilképe Petrás Gabriella

A ’70-es évektől egészen a ’90-es évekig olyan kultikus magyar sorozatokat adtak a tévében, amikre még ma is emlékszünk. Neked melyik volt a kedvenced?

A régi magyar sorozatoknál semmi sem tudta jobban érzékeltetni a hétköznapi vívódásainkat, örömünket és bánatunkat. Akkoriban még nem Rex, hanem Kántor kalandjait néztük, és Jackie Chan helyett Lindáért izgultunk.

Kántor

Kántor, a német juhászkutya igazi legenda volt már életében is. Miután kijárta a rendőrkutyákat képző iskolát, Tóth Tibor alhadnagy társa lett, majd 1953-tól több száz bevetésen részt vett, és fényt derített számtalan bűnös kilétére. A rekordja a több mint 1 napos üldözés volt, ami alatt 100 km-t tett meg. Kántor 11 évvel rendőri pályájának megkezdése után távozott az örök vadászmezőkre, de preparátumát még ma is őrzi a Rendőrmúzeum. A Kántorról szóló sorozat a ’70-es években készült, és a híres nyomozó kutyát nem más, mint saját utódja alakította.

Linda

A sikolyoktól hangos sorozat vagány főszereplője, Görbe Nóra sok kislány példaképévé vált. A rendőrszakmát népszerűsítő sorozat a ’80-as évek egyik legsikeresebb magyar sorozata volt, és szinte nincs olyan gyerek, aki ne utánozta volna a taekwondo rúgásokat, amiket Lindától látott a tévében. Linda szerelmét Szerednyey Béla, apját Bodrogi Gyula, akinek feleségét, Pécsi Ildikó alakítja. A Babettával száguldó, fiatal rendőrlány minden helyzetben feltalálta magát, és férfiakat megszégyenítő technikával szerelte le a bűnözőket, sőt, még magát a maffiát is.

Szomszédok

A Szomszédok sorozat az évek óta tartó retró hullám legfényesebben ragyogó csillaga. A teleregény hosszát tekintve felvette a versenyt a brazil szappanoperákkal, és ennek mindannyian szívből örültünk. A panelélet mindennapjait viszont láthattuk a képernyőn, és saját szomszédjaink karaktereit is felismerhettük a szereplőkben: Taki bácsi, a becsületes taxis, felesége, Jutka néni, a bolti eladó, Vágási Feri, a jóképű és bátor szomszéd, Etus, a művészlélek, Gábor Gábor, az élelmes vállalkozó, és persze, Mágenheimék. Az epizódok végére a pontot mindig a magvas gondolatok tették fel, amikre mi, a tévé előtt ülők csak bólogatni és nagy egyetértésben hümmögni tudtunk.

Angyalbőrben

Milyen volt a katonaélet 30 évvel ezelőtt? A szarkazmusban bővelkedő sorozatból megismerhettük – legalábbis a humoros oldalát. A sorozatot 1990 előtt forgatták, de műsorra csak a rendszerváltás után került, ezért újra kellett szinkronizálni, hogy az elvtárs megszólítás már ne zavarjon be. Ugyanúgy, ahogy az életben, a sorozatban is volt finom lelkű zenész, Kálid Artúr személyében, a fegyverek iránt fanatikusan rajongó szerbet Szerednyei Béla alakította, Mamutot, a hentest pedig Faragó András játszotta. A laktanya orvosa alkoholproblémákkal küzdött, amit a szigorú Karádi őrmester, azaz Usztics Mátyás, és Tabajdi ezredes, vagyis Bárdy György sem díjazott. Lang Györgyi és Falusi Mariann, mint pultos lányok színesítették a katonák hétköznapjait.

Família Kft.

A Szép család, és örök barátiak, Kövérék történetén már érződött az új kor és a szponzorok szövegkönyvet átható szelleme. A magyar sorozat volt az első magyar szitkom, tele aranyköpésekkel és cseppet sem bújtatott termékelhelyezésekkel. A Família Kft. 1991-től 1999-ig futott, és ez alatt 9 év alatt a szívünkbe zártuk a könnyen idegállapotba kerülő Esztergályos Cecíliát, mint Ágicát, férjét, Ádám Tamást, alias dr. Szép Károlyt, a mindig huncut Baranyi Ádámot a nagypapa szerepében, a rosszcsont Spáh ikreket, a szép Xantus Barbarát és a lányok kedvencét, Kárász Zénót.

Ha feltűnt a színen Kövér család vagyis Dzsupin Ibolya, Nagy Zoltán és Juhész Illés, egy-egy aranyköpés biztosan elhangzott. Csonka András, mint Pici, Szivaros Frici, alias Hollósi Frigyes, és persze, Reviczky Gábor, mint Alföldi Kázmér, a házaló jelenetein is mindig mosolyra görbült a szánk.

Ezeket olvastad már?

Onedin család, Surda, Isaura és Sandokan - régi idők nagy sorozatai a képcsöves tévék korából

Család

Onedin család, Surda, Isaura és Sandokan - régi idők nagy...

30-40 éve együtt izgultuk végig Isaura történetét, nevettünk Surda ügyeskedésein, és kikerekedett szemekkel néztük Sandokan, a maláj tigris kalandjait.

Petrás Gabriella

Ilyenek voltak a disznóvágások a nagyszüleink idejében - nektek is sok emléketek van róluk?

Vásárlás

Ilyenek voltak a disznóvágások a nagyszüleink idejében - nektek is...

A jó hangulatú, finom húsokkal, pálinkával tarkított disznóvágás igazi ünnep volt a faluban, ahová mindenki szívesen érkezett segítőnek.

Petrás Gabriella

Így illatoztunk 40 éve: Bolgár rózsaolaj, Krasznaja Moszkva, Pitralon és Derby

Retro

Így illatoztunk 40 éve: Bolgár rózsaolaj, Krasznaja Moszkva, Pitralon és...

Ha egyszer megszagoltad a szocialista illatszergyártás nagy klasszikusait, jó eséllyel egész életedben emlékezni fogsz a legendás illatokra.

Petrás Gabriella

Elfeledett szakmák: Vályogvető, kosárkötő, madzagszövő - vándoriparosok a múlt században

Család

Elfeledett szakmák: Vályogvető, kosárkötő, madzagszövő - vándoriparosok a múlt században

300 éve a korabeli vándoriparosokat nem megbecsülés, inkább megvetés övezte. Az embereknek hiába volt szüksége a szolgáltatásaikra, nem tekintettek rájuk egyenlő rangúként.

Petrás Gabriella

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept