2025.04.30.
Megvannak Magyarország legjobb ételei és italai 2025-ben
Igazán izgalmas fogások és italok kerültek a legjobbak közé.
Szolnok adott otthont a hétvégén az ország egyik legnívósabb gasztronómiai eseményének, ahol immár negyedik alkalommal rendezték meg a Magyar Gasztronómia Napját. A rendezvényen nemcsak a „Magyarország étele 2025” cím sorsa dőlt el, hanem a legjobb desszertek, pálinkák, koktélok és vendégasztalok is megmérettettek – sőt, a vendéglátás jövőjét jelentő tanulók is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.

Megvannak Magyarország legjobb ételei és italai 2025-ben
A szakácsviadallal új lendületet szeretnénk adni a magyar konyhaművészetnek, ellensúlyozzuk azt a tendenciát, hogy az éttermekben gyakran háttérbe szorulnak a hazai ízek. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás emblematikus magyar ételei, a Csáky-rostélyos és a Bélszín „Budapest” által inspirált verseny új magyar fogások megalkotására ösztönözte a séfeket, ezzel is pótolva a 60 évnyi lemaradást, amely a nemzeti gasztronómiai identitás építésében keletkezett
– hangsúlyozta Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke.
Nézzük a győzteseket!
A kulináris fesztivál csúcspontját idén is a „Magyarország étele 2025” verseny döntője jelentette, amelyen az ország minden tájáról érkezett 16 csapat mérte össze főzőtudását: a győztes ezúttal az erdélyi Pásztortűz formáció lett, „Kun földeken barangolva” fantázianevű fogásukkal.
Lássuk, mit takar a győztes étel, az erdélyi Pásztortűz formáció:
pirított szenes-nemes bárányrolád vadalmaforgáccsal füstölve, hecsedlis barnamártásban úsztatva. Erős Pistával sütött márványos kosárkába töltött, ízletes paszternákpüré, birsalmapálinkával pirított erdei mogyoró morzsával megszórva, pankós csicseriborsó-fasírttal, narancsos répakrémre fektetett, habzó vajban pirított bébizöldségekkel
Édességek
A sós ételek mellett a figyelem a desszertkülönlegességek felé is fordult: második alkalommal rendezték meg a Szamos Mátyás Tányérdesszertversenyt, ahol kötelező alapanyagok – alma, pálinka, liszt, joghurt, valamint Erős Pista – felhasználásával kellett éttermi színvonalú édességeket alkotni.
A 12 döntős csapat közül a Cukor Csipke Kommandó „Sofia” nevezetű desszertje nyerte el a zsűri tetszését.

Az agroturizmus győztes étele
A gasztronómia és a helyi termelés találkozását az Agroturizmus étele verseny hivatott bemutatni, ahol a résztvevők háromfogásos menüket készítettek legalább 70%-ban helyi alapanyagokból. A mezőgazdasági háttérrel rendelkező indulók közül a legjobbak a Tokaj Art Wine és Szántó Szabolcs, illetve egyéni kategóriában a Csupaszív Fürjészet lettek.
Italok
Az ízek mellett az italok sem maradtak verseny nélkül: a „Magyarország itala” címért alkoholos és alkoholmentes koktélok versenyeztek.
- az év legjobb mixere László Bernadett lett, aki a Feel free this is the forest nevű alkoholmentes italával hozta el az első helyet
- a Pálinkaverseny győztese a Szicsek – Érlelt Irsai Olivér szőlőpálinka lett

Magyarország itala
A nyertes recepteket a Parlamenthez is eljuttatják egy különleges szakácsfelvonulás keretében, sőt, hamarosan éttermek étlapjain is találkozhatunk a díjazott ételekkel, így az ízek nemcsak Szolnokon, hanem országosan is teret nyerhetnek.
Még több friss hír:
- Kiderült, kapott-e szerepet Rácz Jenő az RTL új gasztroműsorában
- Itt a Hell válasza: ez lenne a megoldás szerintük az energiaitalok tiltása helyett
- Nem erre számítottunk: megkóstoltuk a Pöttyös új, pisztáciás Túró Rudiját
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















