2026.05.06.
6 torta jutott a döntőbe – Ezek közül kerül ki a 2026-os Magyarország Tortája
Idén 20. alkalommal keresik Magyarország Tortáját, amit minden évben az augusztus 20-i Szent István ünnep alkalmából rendeznek meg. Idén 60 tortanevezés érkezett, amiből mindössze 6 alkotás került a döntőbe.
A döntőbe jutást két elődöntő is megelőzte, ami után 10 torta jutott a középdöntőbe. Most már azonban megvan a TOP 6-os lista, melyek közül kikerül az idei Országtorta.

6 torta jutott a döntőbe – Ezek között lesz 2026 Magyarország Tortája
Amit a versenyről tudni érdemes
Idén 60 tortát neveztek a résztvevők, hogy elnyerjék a 2026-os Országtorta címet, vagyis a Magyarország Tortája elismerést. A Magyar Cukrász Ipartestület két elődöntőt is tartott az objektív zsűrizés érdekében, hiszen még Székelyföldről is érkeztek alkotások. Így a középdöntőbe összesen 10 torta került be, melynek zsűrizésére március 10-én a Zila Kávéházban került sor.

Idén 60 tortát neveztek a résztvevők, hogy elnyerjék a 2026-os Országtorta címet
Így erős, kiegyensúlyozott mezőny alakult ki. A döntőbe jutás egyébként egy-két ponton múlt, így végül 6 torta jutott be a döntőbe.
A döntőbe jutott hat torta:
- Aranykert tortája – Novák Ádám És Varga Izabella (REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged)
- Eprek hercege – Lázár Tamás (Dinasztia Cukrászda, Siófok)
- Fehér mámor – Kis Roland, Balogh Zoltán és Balogh László (Kézműves Cukrászda, Gyula)
- Hungária – Balogh László, Balogh Zoltán és Kis Roland (Kézműves Cukrászda, Gyula)
- Kamilla – Hordós Diána (Krém Cukrászda és Kávézó, Székesfehérvár)
- Rétegek Tánca – Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső)
Az ipartestület arról is beszámolt, hogy a döntőbe jutott tortákat majd a zsűri jelenlétében, az ipartestület tankonyhájában kell majd elkészíteni.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














