2020.11.30.
Magyarországra jön az IKEA nagy újdonsága
Augusztustól a hazai IKEA éttermekben is elkezdik árusítani a cég nemrég debütált termékét.
Néhány hónapja mi is beszámoltunk róla, hogy az IKEA növényi alapú hot dogot tesztel, amit egész Európában piacra dobhatnak. Eljött az idő, augusztustól nálunk is elérhető lesz a vega hot dog az IKEA FOOD választékában. De ez még csak a kezdet, mert a cég az elkövetkező időszakban növelni akarja a növényi alapú termékek számát.

Az IKEA-nak nagyon fontos a fenntarthatóság. A svéd lakberendezési vállalat a napokban jelentette be főbb vállalásait:
- Az IKEA összes termékét az új, körkörös gazdaság (egyszeri fogyasztás helyett többszöri használatra tervezett) előírásainak megfelelően fogja fejleszteni, hogy 2030-ra kizárólag megújuló és újrahasznosított anyagokból készített termékeket értékesítsen.
- Kevesebb alkatrész, egyszerűbb össze- és szétszerelhetőség: A svéd lakberendezési vállalat jelenleg azon dolgozik, hogy könnyebbé tegye az emberek számára, hogy a termékeket hazavigyék, azokat hosszú ideig használják, ugyanakkor tovább is tudják majd adni őket, ha megválnának tőlük.
- Nincs több egyszer használatos műanyag: Az IKEA kínálata semmilyen egyszer használatos műanyag terméket nem fog tartalmazni, valamint nem használják majd azokat a dolgozói kantinban, sem az áruházi éttermekben 2020-tól.
- Csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását és csökkenteni az IKEA teljes ökológiai lábnyomát átlagosan 70 százalékkal egy-egy termék előállítása esetén, így kevesebb vizet, energiát és vegyszert szükséges használni.
- Továbbá 2025-re célul tűzték ki, hogy az IKEA házhozszállítása zéró károsanyag kibocsátású legyen és minden IKEA piacon elérhetővé váljanak az otthoni napelem megoldások.
A fenntarthatósági vállalásokkal az IKEA, 3 fő kihívást kíván leküzdeni: a klímaváltozás káros hatásait, a nem fenntartható fogyasztást és a társadalmi egyenlőtlenséget.
Ezeket olvastad már?
Új ételt tesztel az Ikea
Az olcsó ikeás hot dogot gondolták tovább.
Óriási változást jelentett be az IKEA
Április elsejétől lép életbe az új árazási rendszer a bútoráruház magyar egységeiben.
Nagy dobásra készül az IKEA fagyifronton!
A svéd áruházlánc, az IKEA újításra készül fagyifronton. Vajon mi lehet az?
Kitiltja az egyszer használatos műanyagot az Ikea
Felveszi a kesztyűt a műanyag ellen az Ikea - pár éven belül kitiltja boltjaiból az egyszer használatos műanyag termékeket és éttermi eszközöket.
Fotó: Boston Calling
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















