2020.11.30.
“Manapság már nem arra használjuk a fogainkat, amire kellene” - a fogorvost kérdeztük
A modern kori táplálkozás nemcsak a fogyasztási szokásainkat alakította át, de a fogainkat is. Az állcsont feltételezett átalakulásáról dr. Kiss Andrea fogorvos mesél.
Dr. Kiss Andrea fogorvost kérdeztük a témáról.
Az, ahogy ma táplálkozunk, milyen hatással van a fogainkra?
Bár az egészséges táplálkozás jót tesz például a vércukorszintnek vagy éppen a koleszterinnek, sajnos nem kedvez a fogaknak. Pépeket, turmixokat, szószokat, omlós, puha húsokat, vagyis csupa olyan élelmiszert fogyasztunk, aminek állaga sokkal kevesebb rágást igényel. Manapság egyáltalán nem arra használjuk a fogainkat, mint régen: nem úgy őrlünk, rágunk, tépünk ahogy azt kellene. Mivel a fogainkat nem olyan mértékben vesszük igénybe, mint őseink, az állcsont mérete is elkezdett átalakulni, egészen pontosan csökkenni. Ez eredményezheti azt, hogy manapság nem bújnak elő a bölcsességfogak, a gyerekek pedig csírahiányos állapotban születnek. Kutatások igazolják, hogy az ősembernek, a középkor emberének állcsontjában mindegy egyes fog elő tudott törni, mára viszont a rövidült állcsont rendkvül sok torlódott fogazati állapotot eredményez.

A megfelelő ételek fogyasztásával ez a folyamat megállítható?
Ezek a változások egy evolúciós folyamat részei, ami ellen tenni már nem tudunk, az élelmiszereink puhaságát befolyásolni nem tudjuk, hiszen az alapanyagok adottak. Viszont fontos tudni, hogy a puha ételek könnyebben ékelődnek be a fog barázdáiba, azokat nehezebben lehet eltávolítani, mint például egy nyers zöldséget. Régen, amikor még a malomban őrölték a lisztet, abba belekerültek a malomkő finom szemcséi, belesütötték a kenyérbe, és amikor az ember azt megette, a benne lévő abrazív, vagyis a felületet koptató anyagok nagymértékben segítették az öntisztulást. Ma már ez sem adott.
Tudtad?
Egy másik nagyon fontos szempont, hogy a minél puhább ételek fogyasztása kevésbé indítja be a nyálelválasztást, egy keményebb tápanyag megrágásakor viszont több nyál termelődik. Ha például megeszünk egy almát, az bár tartalmaz savakat, mivel kemény tápanyag, beindítja a nyáltermelődést - ennek következtében pedig egy egészséges ökoszisztéma alakul ki a szájban.
Sokan a kemény ételek kapcsán a chipsben és a pattogatott kukoricában bíznak, és bár ezek valóban kemény ételek, olyan magas a keményítőtartalmuk, és olyan kevés vizet tartalmaznak, hogy kisebb mértékű nyáltermelődést váltanak ki. Helyettük érdemes tíz deka sajtot enni almával.
Étkezés után mikor mossunk fogat?
Közvetlenül utána semmiképp, táplálkozás során ugyanis megváltozik a száj pH-ja, a zománcból ásványi anyagok vándorolnak ki a nyálba, ami vissza is épül. Ezt a folyamatot a szakirodalom úgy nevezi, hogy demineralizáció és remineralizáció. Ha valaki azonnal elkezd fogat mosni, kiöblíti ezeket a hasznos anyagokat. Hangsúlyoznám, ez a folyamat csakis azoknál megy végbe, akik szájhigéniája megfelelő.
Amennyiben a fogak állapota romlásnak indult, például mert az étkezésből származó savak túl sokáig hatottak, és elindult a szuvasodás, úgy nem beszélhetünk egészséges szájflóráról, és a re-és demineralizációs folyamat nem játszódhat le, a fogszuvasodás miatt teljesen megváltozik a száj ökoszisztémája. A tisztánlátás kedvéért, ehetünk bármennyi kakaós csigát, ha emellett megfelelően ápoljuk a szánkat, a fogszuvasodás elkerülhetővé válik.
Aki hozzászokott az étkezés utáni fogmosáshoz, a fogkefét cserélje cukormentes rágógumira, az ugyanis eltávolítja a lepedék egy részét, fokozza a nyáltermelődést, és a száj ökoszisztémáját sem borítja fel. A rágógumi mellett nagyon jó hatással vannak a száj flórájára a kemény sajtok, a tejtermékek, a joghurt. Nem sokan tudják, hogy fogászati szempontból például a vörösborhoz azért is jó kemény sajtot fogyasztani, mert a bor savhatását közömbösítheti.
A fogorvos mit tud megállapítani a páciens fogai alapján?
A fogak alapján nem tudjuk kikövetkeztetni a páciens étkezési szokásait. A zománc elszíneződése persze sejteti, hogy a illő szereti a kávét, a fekete teát, a curry fűszert, a kurkumát, a piros bogyós gyümölcsöket, netán a vörösbort, de precíz következtetéseket nem tudunk levonni, ellenben a gyomorsav-túltengés vagy éppen a bulimia jelei egyértelműek.
Ezeket olvastad már?
6 meglepő tény az ételválasztás pszichológiájáról
Téved, aki azt hiszi, hogy a táplálkozás tudománya unalmas szakterület. Bizonyítékul hoztunk pár nagyon érdekes kutatást.
Az étrended a legjobb ránctalanító...de mégis mit kell enni pontosan...
“Az vagy, amit megeszel” – elkoptatott frázisként hat ez a mondat, pedig nemcsak a szervezet egészsége, de a bőr szépsége is ezen áll vagy bukik.
A helytelen táplálkozás kinyírja a száj hasznos baktériumait – előzd...
A szánkban több millió, az egészségünk szempontjából hasznos mikroorganizmus található, amiket a rossz táplálkozással sajnos elpusztítunk.
Bejárta a világot ez a '87-es magyar fotó a cipekedő...
Hát, ennyire szívmelengető, nosztalgikus és egyben kreatív fotót is ritkán látunk a '80-as évek Budapestjéről. Ráadásul a szereplők is leleplezték magukat!
Címlapkép: Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















