2020.11.30.
Már ennyiért kapható a minőségi magyar görögdinnye a hazai piacokon
Minőségében és árában is jó dinnye kerül idén a fogyasztókhoz. A cikk végén szavazhattok, nektek melyik a kedvencetek!
***„Nyár, dinnye, szeletem”***névvel második alkalommal startolt el a magyar dinnyét népszerűsítő kampány, melynek célja a hazai dinnye sokszínűségének és felhasználási lehetőségének bemutatása. Az akció csütörtökön, egy budapesti sajtótájékoztatóval indult az Agrármarketing Centrum (AMC) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Földművelésügyi Minisztérium (FM) támogatásával.

„Jó szezon várható. Amagyarországi görögdinnye termés az előrejelzések szerint mintegy 200 ezer tonna lesz, sárgadinnyéből 18 ezer tonna várható- mondta el Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, aki hozzátette,a magyarok évente fejenként 13-15 kilogrammgörögdinnyét fogyasztanak, exportra 80 ezer tonna jut. Utóbbi számot a jövőben növelni szeretnék.
Tudtad?
A dinnye többek közt A, C, B6 és E-vitamint, vasat és foszfort tartalmaz. Víztartalma hidratálja a szervezetet a nyári forróság alatt, és az egyik legolcsóbb folyadékpótló is.
A népszerűsítő kampány alatt áruházi kóstolásokra is sor kerül. Összesen hét áruházlánc, az Auchan, ALDI, CBA, Lidl, METRO, SPAR és TESCO csatlakozott a kezdeményezéshez. Az áruházi akciók mellett idén is lesznek kóstoltatások a nyári gyermektáborokban, a vizes világbajnokságon, sőt a Margitszigeten is. A kampány augusztus 20-ig tart.
Dinnyés kedvenceink:
Joghurtos sárgadinnyefagylalt
Dinnye vodkában áztatva
Dinnyelekvár mentával
Mennyi most egy kiló dinnye?
AzAgrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) árinformációs rendszere szerint a budapesti és vidéki piacokon 190-249 forintosfogyasztói átlagáron lehet a héten hozzájutni a magyar görögdinnyéhez, de van ahol már ennél olcsóbban, 160-170 forint a kilója. A kampánynyitó rendezvényen többször hangsúlyozták, a termelőknek az lenne jó, ha minimum140-160 forintosfogyasztói ár maradna, mivel egy hektáron a jó minőségű görögdinnye előállítása mintegy 2 millió forintjába kerül a termelőknek, és így nekik is lenne hasznuk az eladásokból. Ennek ellenére van olyan áruházlánc, ahol már akciósan 99 forintért árulják a görögdinnyét.

A magyar sárgadinnye fogyasztói átlagára jelenleg 198 forint körül van. Mivel átlagárról van szó, ez azt jelenti, hogy sajnos jóval drágábban, és jóval olcsóbban is hozzájuthatunk a gyümölcshöz, ami valójában zöldség is.
{SZAVAZAS}
...ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
Így készíthetsz könnyedén gyümölcslevet a görögdinnyédből - pár másodperc alatt
Görögdinnyéből gyümölcslevet készíteni nagy macera. Mutatunk egy trükköt, amivel könnyedén túleshettek a folyamaton, illetve pár frissítő receptet is összedobtunk nektek.
Válaszd ki a legédesebb dinnyét 5 lépésben
A görögdinnye vásárlása mindig nagy dilemma: a boltban hosszasan állhatunk a zöld golyóbisok előtt, kopogtatva, szaglászva őket, beszélve hozzájuk, és még ezek után is simán lehet, hogy amit hazaviszünk, éretlen és élvezhetetlen. De akkor mégis mire figyeljünk?
Ilyet szerintünk még sosem csináltál a görögdinnyéddel - 18+-os tartalom!
Kertipartira. Vagy csak otthonra. Egy barátnős házibulira. Vagy a buli előtti bemelegítéshez. A gyerekeket mindenesetre tartsátok távol tőle!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















