2020.11.30.
Már kutatás is bizonyítja, mennyit segítenek a háziállatok a járvány idején
Nem véletlen, hogy a karantén alatt mindenki kisállatot szerzett be – még a halak is segítenek az ember lelkiállapotán.
Egy brit tanulmány szerint sokkal jobb mentális állapotban vannak a koronavírus-járvány alatt azok, akiknek van kisállatuk, mint azok, akik teljesen egyedül élnek, vagy van ugyan családjuk vagy párjuk, de nincs kisállatuk mellette.

A Yorki Egyetem kutatói több mint 6 ezer brit felnőttet kérdeztek ki a járvány alatti kisállattartási szokásaikról, illetve arról, hogy a házi kedvencek mennyire segítették az alkalmazkodást és a mentális egészséget a karantén idején. A válaszadók több min 90 százalékának volt legalább egy kisállata, az ő 87 százalékuk azt válaszolta, hogy a kis kedvenc segített érzelmileg megbirkózni az ismeretlen helyzettel. 73 százalékuk azt is kiemelte, hogy az állat segített abban, hogy fittek és aktívak, ezáltal egészségesebbek maradjanak. 95 százalékuk azt nyilatkozta: nem is tudnák elképzelni, hogy egy ilyen helyzetet a kedvencük nélkül csináljanak végig.
A válaszadók nagy részének csak egy kisállata volt, a leggyakoribbak közülük a kutyák, a macskák, majd a többi kisebb emlősállat, végül a halak.
A kérdőívben azt is megkérdezték, hogy a gazdik aggódtak-e amiatt, hogy a kedvencük kevesebb vagy rosszabb minőségű ellátáshoz jut csak hozzá a világjárvány miatt, például nem tudja elvinni állatorvoshoz, vagy pénzügyi problémák miatt akadnak gondjai. A válaszadók kétharmada azt válaszolta, hogy legalább egyszer gondolt ilyesmire a járvány alatt.
A kutatók kiemelték: az eredmények azt is mutathatják, hogy milyen szoros kapcsolat lehet a mentális egészség és a kisállatokkal kötött érzelmi kötelék között. Az is érdekes volt, hogy a kutatásban a kisállathoz való viszony és az érzelmek, kapcsolat erőssége nem függött attól, hogy milyen állatról beszélünk – azt hihetnénk, hogy a kutyatartóknak a legerősebb a kötelékük, esetleg még a macskatartók is szóba jöhetnek, de a szakértők szerint ugyanolyan jót tesz a mentális egészségnek néhány hal is. Sok válaszadó érzelmileg legalább annyira közel érezte magát a hörcsögéhez, mint más a kutyájához.
A kutatásban résztvevők öt százaléka mondta azt, hogy örökbe fogadott vagy vásárolt kisállatot a járvány alatt, és egyötödük azt mondta, hogy gondolkozott az örökbefogadáson.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Hivatalos! Házi kedvenceink nem csak boldogabbá, de egészségesebbé is tesznek...
Amellett, hogy örök társak, az egészségünket is hűen szolgálják.
A háziállatok az elhanyagoltságot sínylik meg a járvány alatt
Kedvenceink a vírust nem kapják el, de más bajuk ettől függetlenül lehet.
Sokkal egészségesebbek azok a gyerekek, akik kisállattal nőnek fel
Sokan nem mernek bevállalni egy gyerek mellé még egy állatot is, mert attól félnek, hogy a pici elkap valamilyen betegséget. Pedig ez egyáltalán nem így van!
17 cuki bizonyíték, hogy egy kisgyerek + háziállata párban járnak
A gyerekek általában imádják a háziállatokat - kutya, cica, szinte mindegy, csak legyen. A fotók tanúsága szerint pedig tökéletesen is mutatnak együtt, nézzétek!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Halloweeni sajtos pókháló
Kedvem támadt elkészíteni egy pókhálót, ami finom ropogós, és sajtos.....gyerekek is egykönnyen elkészítik.... :-)))Ha marad tészta, akár kettőt is készíthetünk.....
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
4 jel, ami arra utalhat, hogy lassul az anyagcseréd: így...
Észrevetted, hogy könnyebben felszaladnak a kilók, gyakrabban vagy fáradt, vagy már nem vagy olyan erős, mint korábban? Az életkor előrehaladtával változhat az anyagcserénk, de nem mindegy, mi áll a háttérben. Néhány egyszerű életmódbeli változtatással sokat tehetünk az izomtömeg és az egészséges anyagcsere megőrzéséért.
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Vegán frankfurti, vega rakott krumpli +...
Minden igényt kielégítő és kreatív mentes receptek azoknak, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mellőznek egyes alapanyagokat az életükből.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
30 csodaszép és isteni recept novemberre, mind a szezon legkedveltebb...
Érdemes a szezon adta alapanyagokat kihasználnunk, hiszen így készülhetnek a legízesebb, legtápanyagdúsabb ételek a konyhánkban, úgy, hogy még a pénztárcánknak is kedvezünk. Ez novemberben sincs másképp, már mutatjuk is a hónap csodaszép, isteni fogásait! Készítsétek el ti is!
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
- Gyors pho leves csirkével
Még több friss recept



















