2020.11.30.
Már rég késő gondolkodni rajta, de ezek az én ajándékötleteim - DIY tippek Erikától
Szóval megfogadtam, hogy idén nem fogok ajándékokért rohangálni. Elég stresszes vagyok, ezért inkább szépen nyugisan leülök, és készítek pár apróságot a drágáimnak. (x)
Amúgy meg minden évben ráfázok, hogy a Zolinak ajándékozott pecakiegészítő nem jó a felszereléséhez, Krisztiánt lehetetlen meglepni, mert mindig elérhetetlen ajándékokra vágyik (új iPhone-t meg már csak azért sem fogok neki venni), Dominikának meg már annyi ruhája van, hogy még egy rózsaszín kapucnis pulcsiért biztos nem adok ki pénzt. Andi barátnőmnek és a szomszéd Katinak meg úgyis mindig csak jelképes apróságokat szoktam ajándékozni, amiknek tulajdonképpen soha semmi értelme nincs, úgyhogy le merem fogadni, hogy ők értékelni fogják, ha idén a saját kezemmel készítek nekik valami meglepetést. Ráadásul így idén végre egy kicsit spórolni is tudok a haszontalan pénzköltés helyett.
Zolinak
Azt találtam ki, hogy a férjemnek, Zolinak megkönnyítem a dolgát a fahordásban, és varrok neki egy hordótáskát. Ja igen, azt el is felejtettem mesélni, hogy amióta a kertes házba költöztünk (na ne túl nagy kertre gondoljatok), azóta van egy kis fatüzelésű kazánunk, amihez rendeltünk fát télire, és hát azóta Zoli vágja és hordja a fát. A gyerekeket képtelenség ilyen házimunkára rávenni, úgyhogy bízom benne, hogy Zoli örülni fog a kis meglepetésemnek, érezze a törődést! Mutatom is, hogy fog kinézni.

Krisztián
A fiam imádja a képregényeket, minden este azokat bújja. Tudom, hogy minden vágya egy iPhone X, de hát egyrészt elvből, másrészt anyagi megfontolásból sem veszek neki azt karácsonyra. Szóval maradjunk a képregényeknél. Azt már kiderítettem, hogy a suliban újra menő a kitűző, majdnem olyanok, mint amilyeneket mi hordtunk alsóban, csak akkor mi Jason Donovant és Rick Astley-t tűztük magunkra. Krisztiánka szerencsére nem rajong ilyen popsztárokért, úgyhogy veszek egy adag újságot, és a kedvenc képregényhőseit fogom rálaminálni a saját készítésű kitűzőimre. Szerintem vagány lesz velük.

+1 tipp
Ha nemcsak az ajándékokon de a számlákon is spórolnál, válaszd az MFB lakossági energetikai hitelét 0% kamattal.Részletek itt!
Dominika
A lányom igazi kis divatbolond. Azzal versenyeznek a suliban a barátnőivel, hogy kinek van több új és menőbb ruhája, kiegészítője. Amúgy tényleg kis csinosak, na de nincs az a pénz, amit ne akarna elkölteni magára a kis tip-top kamaszlányom. Nemrég arra panaszkodott nekem, hogy annyi smukkja, bizsuja és kiegészítője van, hogy már nem tudja őket hová tenni. Ezért arra jutottam, hogy egy kis egyedi ékszeres dobozt fogok készíteni, amiben szépen gyűjtögetni tudja a kis kincseit.

Andi és Kati
A barátnőmnek és a szomszédasszonyomnak idén ugyanazt az ajándékot fogom adni. Jajj, csak nehogy megtudják! Mindegy, eddig úgyis csak egyszer találkoztak, kizártnak tartom, hogy bárhol újra összefutnak majd. Mivel mindketten imádják a kencéket, és örökké fiatalok és szépek akarnak maradni, ezért keverek nekik házilag egy mindenmentes kézrémet. Télen úgyis sokszor fogytán vannak belőle. Veszek a patikában sheavajat, teszek bele egy kis olívaolajat, citromfű és levendula illóolajat, és kész is a csodás és egészséges kézápoló. Ha marad belőle, magamat is meglepem vele.

Mára ennyi, puszi mindenkinek, hamarosan újra jelentkezem. Többet ésszel, mint pénzszórással meg idegeskedéssel!
Az MFB Lakossági hitelprogramról még több információt itt találsz!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















