2020.11.30.
Már vártunk rá! - Növényi alapú italokkal bővül a világ egyik legnépszerűbb tejtermékeket gyártó márkája
2019-től Magyarországon is a Danone forgalmazza az Alpro termékeit. A márka célja, hogy a magyar fogyasztók között népszerűsítse a növényi alapú étrend előnyeit.
Az Alpro az egyre népszerűbb növényi alapú italok és növényi összetevőkből készült élelmiszerek nemzetközi márkája. A hazai piacon növényi italok mellett gyümölcsös termékek, desszertek, illetve főzőkrémek találhatók a kínálatban.

Az Alpro 1980-as alapítása óta a növényi alapú táplálkozás egyik legjelentősebb európai úttörője. A márka termékeit szójából, mandulából, mogyoróból, kesudióból, kókuszból, rizsből, zabból és ezek keverékéből készítik. Az Alpro missziója, hogy változtasson a fogyasztók táplálkozásán, és hogy ízletes, növényi alapú élelmiszerek gyártásával a növényi alapú étkezést mindenki számára jó választássá tegye.

Az Alpro termékek 2017 áprilisában kerültek a Danone Csoporthoz, amikor a cég felvásárolta az amerikai WhiteWave-et, az Alpro anyavállalatát. A Danone célja, hogy az új termékkörök révén még szélesebb választékot kínáljon a kiegyensúlyozott és fenntartható táplálkozás területén, új fogyasztókat is megszólítva ezzel.
A növényi alapú termékek és a tejtermékek két egymást kiegészítő élelmiszerkategóriát képviselnek, és sok fogyasztó mindkét terméktípust a kosarába teszi. Manapság az életmód változásával a vásárlók is mindinkább a táplálóbb, természetesebb és fenntarthatóbb termékek felé fordulnak.

„A növényi alapú táplálkozás egyre népszerűbb a hazai fogyasztók körében is, ezek a termékek már rég nem csak a kizárólag állati alapanyagoktól mentesen étkezők, illetve a tejtermékekre érzékeny fogyasztók választása” – mondta el Buzási Dániel, a Danone Magyarország országos vezetője. „Ez a trend összhangban áll vállalatunk 2017-ben megfogalmazott ’Egy életünk van és egy bolygónk’ elnevezésű küldetésével, mely abból a meggyőződésünkből indul ki, hogy az ételeink megváltoztathatják a világot. Minden alkalommal, mikor kiválasztjuk az élelmiszert, amit el kívánunk fogyasztani, egyúttal letesszük a voksunkat amellett is, hogy milyen világban akarunk élni.
A táplálkozásnak ez a forradalmi változása a Danone-t és az Alprót is összeköti, hiszen az Alpro márkával fémjelzett termékek is azok közé tartoznak, melyek a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként mind a saját egészségünk, mind a Földünk számára jó választást kínálnak.”
A Danone és az Alpro olyan egyedi kutatási és termékfejlesztési tudást egyesít, mely révén a vállalat fenntarthatóbb opciókat tud kínálni fogyasztóinak valamennyi termékkategóriájában.
Ezeket olvastad már?
7-féle kókuszitalt teszteltünk - melyikre érdemes költeni?
Hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek a különböző tejhelyettesítő növényi italok. Mostani tesztünkben a kókuszitalokat vettük górcső alá.
Új termékekkel bővül a Lidl kínálata
A Lidl Magyarország növekvő termékkínálatának köszönhetően az ételintoleranciával és ételallergiával élők is tudatosan és változatosan állíthatják össze étrendjüket.
A 6 legtutibb tavaszi dekoráció a konyhádba
Csempészd be a tavaszt a konyhádba! A következő egyszerű, de ötletes megoldásokkal segítünk inspirálódni!
Nem trendkövetők, mégis csodaszépek: 15 konyha, ahol bármikor főznél
A konyha az otthon lelke, aminek nem kell a legújabb divattrendeknek megfelelnie ahhoz, hogy öröm legyen benne a főzés.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
19 változatos és színes Márton-napi köret, mely tökéletesen passzol a...
Milyen köret illik a Márton-napi libasülthöz? Mutatunk 19 receptet: párolt káposztát, boros almát, különféle krumpliköreteket és édes-sós finomságokat is!
Nem csak a gyömbér segíthet: 6+1 házi módszer, ha hányinger...
Nem minden esetben van szükség gyógyszerre, ha hányingerünk van, enyhébb panaszoknál néhány egyszerű otthoni módszer is segíthet a kellemetlen tünet mérséklésében.
Tű, csavar és szeg: halloweeni édességekben akadtak ezekre az életveszélyes...
Németország több régiójában és az ausztriai Linz városában is veszélyes tárgyakat találtak gyerekeknek adott édességekben. Gyömrőn is hasonló esetekre derült fény, ugyanis öt alkalommal is életveszélyes tárgyakat találtak a gyerekeknek szánt halloweeni édességek között.
További cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Top Receptek
Klasszikus paprikás krumpli
A paprikás krumpli egy generációkat átívelő étel, kicsik és nagyok egyaránt szeretik, méghozzá azért, mert laktató, egyszerű, és tunkolni valóan szaftos. Savanyúsággal és friss ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept


















