Életmód

2023.05.18.

Kiderült, hogy hal- vagy marhakollagént kellene szedned

Nosalty profilképe Nosalty

Bizony több fajta kollagén is létezik, és mindegyik másra jó. Nézzük, milyen jótékony hatásai vannak a marha-, és milyenek a halkollagénnek.

Az emberi szervezet is képes a kollagén előállítására, a gond csupán annyi, hogy az idő előre haladtával az előállított mennyiség folyamatosan csökken. Ez a csökkenés már 25 éves kor felett, elkezdődik, idősebb korban pedig kritikusan alacsony szintre lassul le saját kollagén termelődésünk. Ez az elsődleges oka annak, hogy megjelennek az ízületi problémák, a bőr veszít rugalmasságából, valamint ráncosodni kezd. Dönthetünk tehát: megvárhatjuk, hogy a termelődés visszaszoruljon, és testünk állapota romlásnak induljon, vagy még kellő időben, külső forrásból pótoljuk a hiányzó kollagént. Érdemes az utóbbi mellett letenni a voksunkat, ugyanis így hosszú ideig mozgékonyak maradhatunk, és sokat tehetünk a bőrünk fiatalos állapotának fenntartásáért is.

Mi a különbség a marha és a halkollagén között?

Szerencsére manapság egyre több szó esik a kollagénpótlás fontosságáról és a kollagén jótékony hatásairól, számos étrend-kiegészítő kerül forgalomba. Ezek között azonban jelentős minőség- és összetételbeli különbségek vannak, emiatt érdemes minden esetben szakemberek által kialakított terméket választani. A kollagént leggyakrabban halból vagy marhából vonják ki, fontos tudni, hogy ennek a két típusnak az élettani hasznosulása eltér egymástól.

Marhakollagén, az ízületek védője

Kísérletekkel is bizonyított, hogy a szarvasmarha-kollagén aminosavakban, például glicinben és prolinban gazdag, így hozzájárulhat a fáradtságérzet csökkentéséhez, az emésztés megfelelő működéséhez, és segítheti a bőr regenerálódását is. Továbbá a degeneratív ízületi megbetegedések, mint például a reumatoid artritisz vagy akár a csontritkulás kiegészítő kezelésében is segítséget nyújthat, mivel a csontsűrűségre is jó hatással van.

Halkollagénnel a hidratált és rugalmas bőrért

A tengeri halakból készült kollagén kimondottan magas antioxidáns-tartalommal rendelkezik, és aminosavakban szintén gazdag, így jó szolgálatot tehet a testünk egészségének megőrzésében. Jelentős hatással lehet a testünk hialuronsav-tartalmára, így elősegítheti a nedvességmegtartást. A halkollagén segíthet a bőrsejtek regenerációs folyamataiban, és támogathatja a bőr rugalmasságának, hidratáltságának, tömörségének fokozását is.

Mit tehetünk, ha nem szeretnénk választani a jótékony hatások közül?

A kísérletek azt mutatják, hogy míg a marhakollagén főként az ízületek területén fejti ki a hatását, addig a halkollagén bőrünk hidratáltságára és rugalmasságára hathat jótékonyan.

Ha nem szeretnénk lemondani az egyik vagy a másik típus nyújtotta előnyökről, érdemes lehet együtt fogyasztani őket, olyan kollagén terméket választva, amelyben megtalálható mind a kettő. A megfelelő kollagénszintézis ugyanis nem csupán a vázizmok, a bőr és az ízületek szempontjából támogató hatású, hanem a szívizmok számára is előnyös lehet

– tette hozzá Gyöngyösi Szilvia, a MyEatrend márkanagykövete.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept