2020.11.30.
Martha Stewart Marosbogát kedvenc rapperével indít főzőműsort
A show-műsor, melynek házigazdája a népszerű amerikai rapper, Snoop Dogg mellett Martha Stewart lesz, novemberben debütál majd a VH1 zenei csatornán.
Nem ez lesz az első alkalom, hogy a furcsa páros közösen szerepel egy tévéműsorban, ismeretségük 2008-ig nyúlik vissza, amikor Stewart saját műsorában krumplipürét főztek, és brownie-t sütöttek. Később együtt szerepeltek a Comedy Central Roast című műsorában, ahol az amerikai tinipopszárt, Justin Biebert cikizték ki, ezen a nyáron pedig az ABC csatorna Piramis játékában bohóckodtak újra együtt. Mindkét találkozás azt bizonyította, hogy a két hírességet igencsak hasonló humorérzékkel áldotta meg az ég, összhangjuk már az első perctől felfordította a tévéműsorok menetét.
„Martha és köztem régre visszanyúló, különleges kötelék van. Főzőcskézünk, iszogatunk, eltöltünk egy kis időt a barátainkkal. Alig várom!” - mondta a rapsztár, Snoop Dogg a készülő főzőműsorról.
Stewart azt mondta, a közös show-juk jól illusztrálja, mitől olyan varázslatos Amerika: lesz benne étel, hírességek és szórakozás, és persze alig várja, hogy Snoop is a konyhájában legyen.
A szórakoztató és egyben provokatívMartha & Snoop’s Potluck Dinner címen jelentkező műsorban olyan vendégek is feltűnnek majd, mint Seth Rogen, Rick Ross vagy 50 Cent.
Snoop Dogg egyébként úgy lett a román Marosbogát kedvence híressége, hogy Kolumbia fővárosa, Bogota helyett véletlenül a romániai kisvárosba csekkolt be az interneten. A polgármester gyorsan vette a lapot és írt a rappernek, hogy szeretettel várják őt.
"Ha jön, káposztalevessel, nyárson sült disznóval, de legfőképp tiszta szívvel várjuk" - üzente a város legfőbb embere, Barta László, aki még hozzátette, kilencágyas panziójukban kiválóan elférne a zenész küldöttségével.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














