2023.07.04.
Ennyibe kerül a paprikás csirke és a kávé a MÁV étkezőkocsiján
Az InterCity járatok étkezőkocsijában hűtött illetve meleg italokkal, harapnivalókkal, különféle főételekkel, desszertekkel és rágcsálnivalókkal várják az utasokat.
Lassan már egy hónapja közlekednek a nyári főszezoni menetrend szerint a MÁV-Volán-csoport járatai. A Budapest és a Balaton déli partja között járó Tópart InterCity-k étkezőkocsival és kerékpárkocsival közlekednek, így a Pénzcentrum most annak járt utána, hogy milyen árakon kínálják az ételeket az említett járatok.

A Classic és Vega Burger 1690 forintba kerül, menüben viszont 2470 forintba / Fotó: MÁV
Budapest – Székesfehérvár - Siófok – Zamárdi – Fonyód – Keszthely útvonal
A fent említett útvonalon közlekedő Balaton IC étkezőkocsija változatos fogásokkal, desszertekkel és rágcsálnivalókkal várja az utasokat. Ha valaki reggelire egy tükörtojást és két szelet kenyeret fogyaszt, akkor ez 1100 forintba kerül majd. Egy pár virsli két szelet kenyérrel 690 forint. Ebből is látszik, mennyire elszálltak a tojásárak. A amerikai hot dog 890 forint, a különböző lepények pedig 1890 forintba kerülnek. A „lángos snack” 1290 forint, amely 4 db hatszögletű kis lángoskát tartalmaz. Az előre csomagolt szendvicsek 1090 forintba kerülnek.

A presszókávé 460 forint, egy cappuccino 680 forint / Fotó: MÁV
És mi a helyzet a levesekkel és főételekkel? Egy meggyleves 1090 forint, a gulyásleves pedig 1790 forint. Egy Cézár saláta 1790 forint, a grillezett csirkemelles verzió 2090 forint. A tonhal saláta 2090 forint. A Classic és Vega Burger 1690 forintba kerül, menüben viszont 2470 forintba. A paprikás csirke galuskával 3390 forint. A somlói galuska 1790 forintba kerül. A presszókávé 460 forint, egy cappuccino 680 forint.
Budapest – Siófok – Fonyód – Nagykanizsa – Knin – Perković – Kaštel Stari – Split útvonal
Hasonló árak várják a vendégeket az Adria IC-n is:
- a tojásrántotta vagy tükörtojás két mini bagettel 1102 forintba kerül
- a virsli pár két mini bagettel pedig 722 forint, tehát egy picivel drágább, mint a Balaton felé
- a csomagolt szendvicset 1140 forintért kínálják
- a meggyleves 1482 forint
- a gulyásleves 1862 forint
- a klasszikus Cézár saláta 1862 forint, csirkemellel pedig 2090 forint
- a Classic és a Vega Burger 1710 forint, menüben azonban 2470 forint
- a presszókávé 456 forint, a cappuccino pedig 684 forint
Címlapfotó: MÁV
Még több friss hír:
- A hétvégén két kedvelt budapesti étterem is bezárta kapuit
- Hihetetlen, ennyit keres egy frissáru pultos a Tescoban
- Megszűnik az árstop – Itt a pontos dátum
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















