2021.06.04.
Fontos változás lesz a magyar McDonald's éttermekben
Az amerikai gyorsétteremlánc csaknem 800 millió forintot költ majd arra Magyarországon, hogy véglegesen kivonja a forgalomból az egyszer használatos műanyagokat.
A McDonald's azt vállalta, hogy 2021 végéig fenntartható erdőgazdálkodásból származó fa, papír, vagy rost alapanyagú eszközökkel váltja ki az egyszer használatos műanyag csomagolókat, ahol az élelmiszerbiztonsági szabályok és a technológia ezt megengedik. Ezzel évente csaknem 200 tonna műanyag tűnik el - közölte az MTI.
Júniustól a műanyag szívószálakat és az evőeszközöket cserélik le fokozatosan, ez egy évre vetítve csaknem 46 millió szívószál, több mint 11 millió kanál, 2 millió villa és kés cseréjét jelenti környezetbarát anyagból készült eszközre.
További több millió darabbal csökken a műanyag eszközök felhasználása azzal, hogy lecserélik az italos poharak műanyag fedőit, szeptembertől pedig a műanyag poharakat is. A váltás végeztével a csomagolások 99 százaléka megújuló, újrahasznosított, vagy fenntartható forrásból fog származni - tették hozzá.

Nem lesz több műanyag a Mekiben
A McDonald's globális vállalata 2019 novemberében jelentette be a hulladékcsökkentési programot az európai piacokon. Magyarországon az étteremlánc a hulladékot már több mint 20 éve szelektíven gyűjti, és csaknem 80 százalékban újrahasznosítja, ami tavaly csaknem 3,4 ezer tonnát tett ki - közölték.
A magyarországi McDonald's 94 éttermet működtet. Üzemeltetőjük, a Progress Étteremhálózat Kft. a nyilvános beszámoló szerint 2019-ben 41 milliárd forint, 2020-ban 37,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Adózott eredménye 2019-ben 5,5 milliárd forint, 2020-ban 3,67 milliárd forint lett.
Ezek a hírek is érdekelhetnek:
- Autizmust okozhat a leggyakrabban szedett láz- és fájdalomcsillapító
- Rántott csirkét rendelt az anyuka, a panír alatt egészen meglepő dolgot talált
- Késik a szezon, de júniusban ezeken a helyeken már magunknak is szedhetünk epret
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














