2020.11.30.
Mediterrán salátát a grill mellé!
Ha grillezni készülünk, ne csak a húsra figyeljünk, a köret is legyen igazi könnyű, nyári, ízletes fogás. Két mediterrán darabot hoztunk, amit imádni fogtok!
Mikor a grillezés még ritka volt, mint a fehér holló, nagyon imádtam. Igazi nyári időszámítást jelentett, és ráadásul évente maximum kétszer volt benne részem, az is barátnőmék balatoni nyaralójában. A kilencvenes évek közepén ugyanis még jóval elterjedtebb volt a bográcsozás és a nyársalás, a.k.a szalonna mogyorófavesszőre húzgálása, majd a zsír lecsöpögtetése kenyérre. Szóval, ha nyaranta kétszer előkerült a grillrács meg a faszén és a bepácolt húsok, akkor olyan izgalomba jöttem, mint egy vadászkutya szezonban.

Aztán, mint a jóléti társadalmakban általában, elterjedt a grill - ma már lassan minden kertben és erkélyen ott figyel egy hordozható fajta. És nem tudom, hogy az első grillezők tudtak jobban húst sütni vagy én lettem finnyás az elmúlt húsz évben, de ma sajnos sokszor belefutok ízetlen, gyorspácolt, kiszáradt, szenes húsokba.
Én alkalmazkodó lány vagyok, ilyenkor szoktam illedelmesen elnyammogni a köreteken vagy a grillezett zöldségen. Ha! Mert a grillzöldséget is nagyon el lehet ám rontani (a húsnál azért nehezebben), a köretek pedig nagyon sokszor kimerülnek a majonézes kukoricában és a jégsalátából meg paradicsomból összeállított, olívaolajjal leöntött fantáziátlan kiegészítőkben. Ja, meg kenyérben. Kösz.

A grillezett cukkinisaláta fetával receptjét itt találod
Amúgy a jó kiegészítő a grill mellé még akkor is dukál, ha egy grillművész készíti a vacsoránkat. A következő két recept mediterrán jellegű, és akkor is megállja a helyét, ha valóban köretként esszük, meg akkor is, ha inkább eltekintenénk tőle.
A panzanella egy toszkán specialitás - kenyérsaláta paradicsommal, uborkával, lilahagymával és bazsalikommal. Erősen emlékeztet a görög salátára, de ezt a toszkánok a maradék kenyér eltüntetésére fejlesztették ki. Nyáron az egyik legjobb ötlet - könnyű, gyors, egyszerű, a hűtőben jól bírja, és laktat annyira, hogy harminc fokban elég legyen ebédnek vagy vacsorának. Én most kicsit felturbóztam - nem tudtam megállni, hogy ne tegyek bele egy kis olíva- és kapribogyót, mert szerintem annyira illik hozzá.

A panzanella szardellával receptjét itt találod
A másik darab a grillezett cukkinit hivatott kiváltani - előre elkészíthetjük, és pár óra hűtő elképesztő jót tesz neki, na meg a citromos öntet és a reszelt sajt. Már annyival is könnyebb lesz a dolgunk sütés közben, hogy nem kell plusz egy fogásra várni, amíg elkészül - sülhetnek a húsok, a zöldséget meg ízesen, jól behűtve tehetjük is az asztalra.
A dekorációért köszönet a Butlersnek
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















