Eszcájg

2020.11.30.

Megettük Amerika legsúlyosabb édességeit - új FuriMuri-VIDEÓ

Sós mogyorókrémes csoki, Twinkies, pillecukorkrém és rágógumi ízű ciánkék üdítő. Kipróbáltuk Amerika legnépszerűbb édességeit, és igen...Rosszul lettünk. 

Rengeteg filmben láthattuk már, ahogyan a gyerekek csak úgy falják a különböző édességeket, olyanokat, amelyeket a magyar boltokban még csak hallomásból sem ismernek. Ma már több olyan kulináris élményeket kínáló bolt létezik, ahol távoli országok édességeit, fűszereit, italait és más egyéb nyalánkságait próbálhatjuk ki.

Fogtuk magunkat, és néhány boltot körbejárva mi is összegyűjtöttünk egy csomó amerikai üdítőt és édességet, hogy megmutassuk nektek, melyeket érdemes kipróbálni, és melyek azok, amiket jobb, ha messziről elkerülünk.

Összesen nyolc különböző terméket kóstoltunk meg, mindegyikből éppen csak annyit, hogy ne kapjunk cukorsokkot (valakinek így is sikerült felpörögnie a munkanap végéig.)

A nyolc finomság között egy darab olyan volt, amit már néhány helyen (hálisten') lehet kapni nálunk is (ez a Reese's), a maradék héttel a legtöbben pedig még életünkben nem találkoztunk. Ha esetleg kipróbálnád valamelyiket, íme egy-egy rövid vélemény az összes cuccról.

1. Reese's

A sós mogyoróvajjal megtöltött tejcsokis kosárka mindenki abszolút kedvence. Ezt a desszertet többféle kiszerelésben is lehet kapni, mi ezúttal a zacskós változatot próbáltuk ki, de van olyan kiszerelés is, amiben két vagy három nagyobb darab csoki van, mindegyik egy kis barna papírkosárba csomagolva. Lágy, finom tejcsoki és enyhén sós, porhanyós mogyoróvaj... MENNYEI!

2. Charms Fluffy Stuffs Cotton Candy

Ez a karácsonyi zacskóba csomagolt vattacukor már kevésbé aratott nagy sikert. Munkatársunk, Stefi nagyon jól meg is fogalmazta, milyen: mintha a kis tesónk órákig szorongatná a friss vattacukrot, majd szívének minden szeretetével nekünk adná a már összeragadt, nyálas és kemény maradékot.

3. Baby Ruth

Ez a csokoládészelet minket egészében a Snickers-re emlékeztetett, bár egy sokkal nagyobb, és sokkal töményebb csokiról van szó, amelynek külseje kicsit olyan volt, mint a kétezres évek elejéig itthon is kapható Chokito. Finom csokoládé, tömény karamell, sok mogyoró, és iszonyat hosszú rágási idő.

4. Barr bubblegum üdítő

Jajj! Na ez volt az az ital, aminél nem értjük, ki az, aki ténylegesen szívesen fogyasztja (nálunk Csilla volt az.) Hiába cukormentes, nagyon édes és fojtogató az íze, ráadásul ciánkék színe miatt sem feltételezünk róla túl sok jót.

5. Pop Tarts

Az amerikaiak híres édességét előszeretettel csomagolják a gyerekeknek reggelire vagy uzsonnára. Számtalan ízesítéssel kapható ma már nem csak külföldön, de a hazai kulináris boltokban is, íze viszont a legtöbbünket semmire sem emlékeztette. Nem túl édes, nem is karakteres, ráadásul még megpirítva sem lesz jobb. Az amerikaiak falják, minket viszont kicsit sem varázsolt el.

6. Twinkies

Számtalan amerikai filmben feltűnt már az egyik legrégebbi előrecsomagolt sütemény, a Twinkies, melyből mi egy banános-vaníliás változatot próbáltunk ki. Nekünk hatalmas csalódás volt, a sütemény nagyon tömény és édes volt, piskótájának színéről és állagáról inkább jutott eszünkbe egy szivacs, mint egy süti. Bátran állítjuk, hogy mindenki nagyon szomorú volt, hiszen ettől az ikonikus édességtől vártuk a legtöbbet.

7. Mountain Dew Cherry

A klasszikus, itthon is régóta ismert üdítő cseresznyés változata kellemesebb meglepetés volt a kóstolók körében, az ital illatának és ízének kombinációja egészen érdekes élményt adott. Az ital nem túl édes, üdítőnek viszont semmiképpen nem mondanánk, ugyanis csak még szomjasabbak lettünk tőle.

8. Marshmallow Fluff

Ez a tömény, hófehér krém volt a legrettegettebb tétel mindannyiunk számára. A pillecukorból készült massza tömény, rendkívül édes és fojtogató, még egy kanállal is alig tudtunk belőle enni, amihez pedig hozzáér, arról nem lehet levakarni a ragacsos cuccot. A krém állagra olyan, mint a tubusos tempera vagy mint egy fugázó massza. Külön érdekesség, hogy az amerikaiak eredetileg kenyérre kenve eszik ezt az édes borzalmat sós mogyoróvajjal! Csak egy kérdésünk maradt: HOGYAN?

Összességében nem volt rossz élmény a teszt, viszont az biztos, hogy nem tudnánk minden nap ilyen furcsaságokat enni (kivételt képez ez alól a Reese's). Ezek az ízfokozókkal és cukorral teli édességek nem a mi szájízünkre lettek kitalálva, bár ha azt nézzük, hogy negyven éve még a mi szüleink is furcsállották például a Coca-Colát, könnyen megeshet, hogy néhány év múlva mi is megszeretjük majd ezeket a "finomságokat". Reméljük, több eszünk lesz.

És ezt a FuriMurit láttad már?

Ha imádod a Harry Potterben felbukkanó édességeket, ezt látnod kell

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

fejét fogó idős hölgy ül a kanapén

Életmód

Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...

A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.

Nosalty

50-60 körüli jól szituált, mosolygó nő vércukrot mér az ujján, konyhaasztalnál ülve

Életmód

Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...

A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!

Nosalty

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept