2023.08.07.
Ezekkel a nyári ételekkel kúráld a nyári megfázásod
Bizony, a nyári hónapokban is előfordulhat, hogy kicsit meghűlünk, megfázunk, szipogunk, és kapar a torkunk. Szerencsére vannak erre a problémára kifejezetten nyári gyógyírek, amelyeket bevethetünk, ha épp nem bírnánk forró húslevest kanalazni.
Abszurd dolog a nyári megfázás, mégis megtörténhet: ilyenkor pedig az ember hajlamos a megszokott házi kúrákért nyúlni, amelyek azonban nem feltétlenül állják meg a helyüket a napsütéses melegben. Hisz’ nem éppen esne jól tűzforró gyógyítóleveseket szürcsölni vagy más, testesebb fogásokkal próbálkozni, igaz?
Mindemellett tovább nehezíti a helyzetünket, hogy a nagyon nyári ételek szintén nem alkalmasak a megfázás tüneteinek enyhítésére, tekintve, hogy a nagyjuk fagyos, jeges vagy hűtött. Ebben a sokszorosan abszurd helyzetben tanácstalanul állhat minden zsebkendőbe szipogó házi szakács: az ő segítségükre sietve sorolom alábbi ötleteimet.

Ezekkel a nyári ételekkel kúráld a nyári megfázásod
Minden, ami gyömbéres
A csípősen pikáns gyógygyökér mindig bevethető, ha megfázásról van szó, ráadásul szerencsére nem csak télies fogásokban fejtheti ki hatását. Főzzük könnyed zöldséglevesbe, vagy reszeljük öntetbe, pácba, egytálételbe.
Akkor lesz a leghatékonyabb, ha nyersen vagy minimális főzéssel készítjük és fogyasztjuk.
Gyömbérshot
Gyömbéres-citromos csirkeleves
Gyömbéres soba tofuval
Minden, ami citromos
A megfelelő C-vitaminbevitel jelentősen meggyorsíthatja a gyógyulást – erre pedig talán nincs is jobb eszköz, mint a citromsárga citrus. Héját-levét, szinte mindenét használhatjuk és ehetjük, könnyű, gyors és élvezetes vele a gyógyulás.
Gyömbéres-citromos mézszirup
Citromos karalábéleves
Citromos patisszonfőzelék
Űzd ki egy kis chilivel
Az erőszakos-erőteljes megoldások kedvelőinek ajánlott a chilis és más csípős paprikával megspékelt ételek fogyasztása. Ugyan tudományosan nem bizonyított ez a módszer, tagadhatatlan a hatékonysága abban a pillanatban, amikor a tüzes leves kanalazása (és egy kisebb halál) után végre megint kapunk levegőt az orrunkon.
Grillezett cukkini chilis-köményes édesburgonya-pürével
Chilis uborkasaláta mákkal
Thai chilis csirkemell
Kurkumával a győzelemért
Kurkumával egész évben ízesíthetjük a különböző leveseket, ragukat, egytál- és húsételeket, anélkül, hogy azok téliessé vagy kellemetlenné válnának. Sőt, vannak olyan szezonális alapanyagok júniustól-augusztusig, amelyeknek kifejezetten jól áll az élénk fűszer (pl. padlizsán, tök, patisszon, karfiol, stb.).
Indiai babfőzelék
Zöldséges tarhonyaleves Kárai Dávidtól
Fűszeres rizses hús
A fokhagyma is társ lehet
Azért zseniális dolog a fokhagymakúra, mert a legtöbb magyar alapvetően úgy éli az életét, hogy nap mint nap nagy mennyiségben fogyaszt a vámpírűző zöldségből. Tehetjük egy sor nyárias fogásba, de arra itt is figyeljünk, hogy lehetőleg nyersen vagy minimális hőkezelés mellett együnk a hagymából.
Fokhagymás "alfredo"
Malfatti fokhagymás paradicsomszósszal
Fokhagymás-citromos csirkemell
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezek a nyári tartalmak is csak rád várnak:
- 5 apró változtatás, amitől elegánsabb lesz a gyümölcsös pitéd
- Nem zöldség a paradicsom, kezeld hát gyümölcsként!
- 6-féle módon főztem lecsót, hogy megtaláljam a tökéleteset
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





























