2020.11.30.
A megfelelő folyadékfogyasztás titka: a változatosság
Gyakran fordul elő, hogy azért nem iszunk eleget, mert "unjuk" a vizet. Ez azonban nem jó döntés, egészségünk érdekében inkább igyunk változatosan! (X)
Arra hajlamosabbak vagyunk odafigyelni, hogy mit eszünk, azzal azonban már jóval kevesebbet foglalkozunk, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk egy nap. Nem iszunk, mert "nem vagyunk szomjasak", mert nincs kéznél innivaló, mert lusták vagyunk kimenni a teakonyhába és főzni egy teát, mert rohanunk egy megbeszélésre - ezerféle indokot tudunk találni arra, hogy miért nem iszunk. Nem egy olyan emberrel találkozom, akinek saját becslése alapján kb. napi fél -1 liter a folyadékfogyasztása.

Felnőttek számára az ajánlott napi folyadékbeviteli mennyiség 2-2,5 l. Bizonyos időszakokban, pl. nyáron vagy edzésnapokon is még ennél is többet szükséges inni.
Elméletben valószínűleg mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a legjobb folyadékforrás a víz. Kevesen vannak azonban, akik képesek napi 2-2,5 l vizet elfogyasztani - és akár ezért is nem isznak eleget, mert "unják" a vizet. Pedig a változatos folyadékfogyasztás, a különböző színek, ízek nagymértékben segítik a megfelelő napi folyadékmennyiség elfogyasztását.
Burgonyasaláta tzatziki dresszinggel
Pikáns sütőtök curry citromos hallal
Sertéstokány kapros galuskával
A változatosság nem csak gyönyörködtet, hanem egészséges is!
- Az persze elkerülhetetlen, hogy vizet igyunk. Szerencsénkre hazánkban számos jó minőségű, természetes ásványvízforrás van, amelyek gazdagok szervezetünk számára hasznos ásványi anyagokban és nyomelemekbenés kalóriamentesek. Az üzletek polcain ma már ízesített ásványvizeket is találunk, választhatunk ezek közül is.
- Színben és ízben biztosítanak változatosságot a gyümölcs- és zöldséglevek. Ezek esetében csak azzal kell tisztában lennünk, hogy ezek nem energiamentesek (1-1 dl gyümölcslé, üdítőital kb. 20-45 kcal-t tartalmaz), azaz, ha valaki túlsúllyal küzd, esetleg valamilyen szénhidrátanyagcsere-zavara (pl. cukorbetegség, inzulin-rezisztencia) van, akkor ezek kalória- és szénhidráttartalmát a napi előírt mennyiségbe bele kell számolni. Cserébe választhatunk olyan termékeket, amelyek hozzáadott vitaminokat, ásványi anyagokat, élelmi rostot tartalmaznak, illetve szükség esetén csökkentett cukortartalmú vagy cukormentes, energiamentes édesítőszerrel készült változatokat.
- Az üdítőitalok, ízesített teák ma már rendkívül széles választékban elérhetőek a boltokban. A gyümölcslevekhez hasonlóan itt is a kalória- és szénhidrátmennyiséget kell szem előtt tartani, szükség esetén figyelembe venni.
Egy spanyol kutatás eredményei szerint, a változatos folyadékfogyasztás akár 50%-kal (!) is megnövelheti a napi folyadékbevitelt. Tehát ahelyett, hogy nem iszunk, mert "unjuk" a vizet, inkább igyunk változatosan, és így segítsük szervezetünk egészséges működését!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezeket olvastad már?
Unod a vizet? Akkor dobd fel az italod! 3 ötlet...
Sokan nem tudnak egész nap csak vizet inni, viszont a túlzott üdítőital-fogyasztás sem a legjobb megoldás. Bolondítsuk meg innivalónkat a változatosság jegyében!
Fejfájás, ingerlékenység - a kiszáradás tünetei
Gyakran egy igen egyszerű ok is állhat rossz közérzetünk, ingerlékenységünk, szívdobogásunk hátterében. (X)
Mit és mennyit igyunk egészségünk védelmében?
Egészségünk érdekében nem csak étkezésünkre, hanem folyadékfogyasztásunkra is szükséges lenne odafigyelnünk. Lássuk mennyit és mit szükséges innunk! (X)
Fáj a fejed, nem tudsz dolgozni? Vajon eleget ittál?
Napjaink jelentős részét töltjük a munkahelyünkön, ezért különösen nagy figyelmet kell szentelnünk annak, hogy az irodában, munka közben is legyen nálunk elég folyadék. (X)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















