Életmód

2025.08.13.

Meghan Markle új bejelentése felkavarta a rajongókat – Vegyes fogadtatás után jön az újabb évad?

Meghan Markle (huspsz, Sussex) egy új előzetessel jelentette be, hogy még augusztusban megérkezik Szeretettel: Meghan című életmód sorozatának második évada.

Habár a Szeretettel: Meghan első évada nem aratott épp osztatlan sikert, A Netflix már márciusban bejelentette a folytatást. Kedden pedig az első előzetes is megérkezett a második évadhoz, amely augusztus végétől lesz elérhető a Netflix-en. A recept maradt a régi, vagyis Meghan az Y generációs Martha Stewartként az ál kaliforniai otthonukban (a sorozatot egy bérelt házban vették fel) látja vendégül híres ismerőseit, hogy közösen főzőcskézzenek és nevetgéljenek.

Meghan Markle

Még augusztusban megérkezik Meghan Markle sorozatának második évada

Fotó: Netflix

Mindezt azután, hogy júliusban kiderült, a Netflix felbontotta a királyi pár eredeti, 100 millió dolláros szerződését, és a források szerint egy lényegesen kisebb összegre szóló megállapodással váltott fel (a Netflix-nek ez nem jelent kockázatot, miközben egyik fél hírnevét sem éri akkora kár).

Ennek ellenére kedden maga Markle osztotta meg Instagram oldalán az új előzetest, az alábbi kísérőszöveggel:

A legjobb pillanatokat meg kell osztani ✨A Szeretettel: Meghan augusztus 26-án visszatér a @netflix-re.

A Pamela Anderson műsorára kísértetiesen hasonlító széria folytatását még az első évad márciusi premierje előtt forgatták, ráadásul mindkét évadnak Michael Steed volt a rendezője, Meghan Markle pedig a producere, így arra nem számíthatunk, hogy a kritikák nyomán változtattak volna valamit a produkción.

Pamela Anderson at "The Naked Gun" New York Premiere on July 28, 2025 in New York, New York.

Pamela Anderson meglepő gasztroprojekttel rukkolt elő, ami nem csak egy családi örökség modern újraértelmezése

A Bobby Day „Rockin' Robin” című dalára készült előzetes némi bepillantást enged az új epizódok hangulatába, láthatjuk, ahogy Markle ezúttal kenyeret süt, sajtot majszol, szappant önt és kerámiákat készít. „Imádom az együtt töltött időt… és azt, hogy új módokat találok arra, hogy megmutassam az embereknek, törődöm velük” – mondja a házigazda a hangalámondásban. A második évadban olyan hírességek, séfek és influencerek csatlakoznak Meghanhoz a konyhában, mint Chrissy Teigen, Christina Tosi, Clare Smyth, Daniel Martin, David Chang, Heather Dorak, Jamie Kern Lima, Jay Shetty, José Andrés, Radhi Devlukia, Samin Nosrat és Tan France. Harry ugyan nem jelenik meg az előzetesben, de a neve elhangzik, amikor Markle elárulja, hogy férje nem szereti a homárt.

Az ehető virág a tortán, hogy kiderült, decemberben debütál a sorozat ünnepi különkiadása, a With Love, Meghan: Holiday Celebration.

Az ehető virág a tortán, hogy kiderült, decemberben debütál a sorozat ünnepi különkiadása, a With Love, Meghan: Holiday Celebration.

„Idén decemberben csatlakozz Meghanhez Montecitóban egy varázslatos ünnepségre. Barátok és családtagok együtt díszítik fel a tereket, ünnepi lakomát főznek, ajándékokat készítenek és sokat nevetnek – egyszerű, otthon is könnyen követhető útmutatásokkal” – áll a hivatalos közleményben.

Címlapkép: Photo by Jemal Countess/Getty Images for TIME

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

fejét fogó idős hölgy ül a kanapén

Életmód

Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...

A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.

Nosalty

50-60 körüli jól szituált, mosolygó nő vércukrot mér az ujján, konyhaasztalnál ülve

Életmód

Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...

A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!

Nosalty

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

sultfokhagyma-kremleves-1

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept