2020.11.30.
Megható levelet írt a magyar étteremtulajdonos a koronavírussal kapcsolatban
Zsidai Roy több sikeres étterem vezetőjeként komoly lépésre szánta el magát, és ideiglenesen bezáratta minden éttermét. A jelenlegi helyzetről nyílt levélben nyilatkozott.
Sorra zárnak be a magyar éttermek a koronavírus terjedése miatt. Az Operatív törzs hétfői határozata szerint az éttermek és a kávézók csak 15 óráig lehetnek nyitva, de a vírus továbbterjedésének elkerülése végett egyre több étterem vezetője dönt úgy, hogy korlátlan időre bezárja kapuit vendégei előtt.

Ezt a nehéz döntést hozta meg most Zsidai Roy is, aki számos sikeres éttermet, többek között a Spílert, a Pierrot éttermet, a Jamie Oliver's Italian-t vagy a Baltazárt is évek óta sikeresen üzemelteti. Az étteremtulajdonos nyílt levélben közölte döntését, mindenkit bizakodásra és türelemre intve a következő időszakban.
Kedves Barátaim!
Reggel, ahogy felébredtem, egy teljesen új világban találtam magam. Szomorú nap ez az életünkben, hiszen mától minden éttermünk korlátlan ideig zárva tart.
38 éves cégcsoportunk sok fundamentális történelmi és piaci változáson túl van már. Szüleim megküzdöttek a szocializmus nehézségeivel, majd éltek a rendszerváltás lehetőségeivel, megküzdöttünk a '90-es évek gazdasági válságkezeléseivel, az 1999-es valutaválsággal, a 2000-es dotcom lufi kipukkanással, és pont egy évvel azután, hogy tele lelkesedéssel, elszántsággal és tervvel a családi vállalkozáshoz csatlakoztam, megérkezett az évszázad válsága, a 2008-as pénzügyi világválság is. Megküzdöttünk a nehézségekkel és túléltük azokat.
Felelős családi vállalkozásként tele vagyunk reménnyel és bizakodással, hogy a mostani válságot is a lehető legkevesebb kárral vészeljük át, és kollégáinkkal együtt újult erővel nyithatjuk ki újra éttermeinket, és dolgozhatunk tovább azon, hogy vendégeinket elkápráztassuk és Budapest újra Európa egyik legnépszerűbb, legmenőbb városa legyen a világ szemében.
Bizakodjunk, tartsunk össze, vigyázzunk az idősekre és legyünk türelmesek!
Amikor vége a járványnak, biztosan számíthatnak arra, hogy mi itt leszünk, és ugyanúgy mint eddig, teljes tudásunkkal és szívünkkel a legcsodásabb vendégélmény nyújtásán fogunk dolgozni!
Barátsággal,
Roy
Azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan milyen hatással lesz a következő időszak a vendéglátóiparra, a témával kapcsolatban azonban több szakembert is megkérdeztünk, az előrejelzésekről itt olvashattok.
címlap: Facebook/ Jamie Oliver's Italian Budapest
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














