Fesztivál

2020.11.30.

Megint édes napok jöttek!

Kaba profilképe Kaba

Harmadik alkalommal rendeztek Budapesten Édes Napokat. Édes volt a péntek, a szombat és a vasárnap is a Millenáris parkban.

Macaronok kalitkában

Nem vagyok az a kimondottan édesszájú, de bevallom, érdeklődéssel vártam az eseményt azért is, mert az idei vendég Svájc volt. Svájc! Ha álmomból felébresztenek, akkor is a csoki jutna először eszembe Svájcról.

A kitűzők alapján sok helyen fújta már

Nem volt nehéz nem észrevenni a piros alapon fehér keresztet, ami akkora volt, mint egy normál méretű helikopterleszálló. De akinek mégsem szúrt volna szemet a címer, az biztosan felkapta a fejét, amikor a mosolygós, népviseletbe öltözött bácsi bele-bele fújt abba a jó hosszú kürtbe, ami az objektív látószögébe is épphogy belefért. Nagyobb sikert aratott, mint az alpesi tejcsokoládé. A képet végül nem teszem közzé, mert a cikk végéig érne.

Ez csak a jéghegy csúcsa volt

A fesztivál egy jól felépített csokoládészemle, ha úgy tetszik, seregszemle volt. Szakmai szempontból semmiképpen sem elhanyagolandó. A már jól ismert kézműves műhelyektől kezdve a világmárkákon át a vadonatúj különlegességekig.

Rimóci László grillázsgururól még írni fogunk, megígérem

Csokoládé, sütemény, fagylalt, macaron és még sorolhatnám. Minden, ami édes. De, és itt egy lélegzetvételre álljunk meg! A rendezőknek köszönet, hogy csokoládémérgezés ellenszérumaként egy igazi olasz csapattal, ők pedig kemencés finomságokkal készültek.

Az olaszok, a megmentőim, GRAZIE!

Nehéz lenne felsorolni mindazt, ami és aki ott volt. Nagyon sok ötletet, inspirációt kaptunk, és lesznek olyanok, akiket egy következő írásunkban be is mutatunk. Igazi meglepetések jönnek majd, megígérem. Azonban már most említést kell tennem egy elbűvölő csapatról és az ígéretesnek tűnő kezdeményezésükről. Ők a Mosolyexpressz!

A pult sarkának legkisebb szeglete is ennyi mindent rejtett

Annyira újak, hogy szinte még meg sem nyitottak. Első, ha úgy tetszik az 1. napjuk volt a fesztivál. És hogy kik ők?

„Mi vagyunk azok, akik házhoz viszik az édes ízeket, hogy mosolyt csaljunk az ajkadra. Hiszen te is tudod, jó, ha van süti a háznál. Mennyi nehéz helyzetet megoldott már egy-két omlós falat, és mennyiszer jött volna jól, ha 1-2 órán belül sütemény kerülhet az asztalra. A Mosolyexpressznek köszönhetően többet nem kell reménytelenül álmodoznod."

Szerinte is jó lesz

Vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor rácsodálkozik arra, ami mellett szinte nap mint nap elmegy, közben pedig már észre sem veszi. Talán mert annyira megszokottá vált az életében, hogy fel sem tűnik annak létezése. Bezzeg ha nem lenne, jaj de hiányozna. Hát milyen lenne már a Normafa rétes nélkül? Na ugye?!

Íme a Normafa rétese

Rétesreceptek minden mennyiségben >>>

És ha ez eddig nem lett volna elég, akkor itt az igazi kegyelemdöfés. Befejezésként hadd ajánljam mindenki figyelmébe az őszi és persze téli napok igazi lélekmelengetőjét, a flódnit.

Rachel flódnija

A legjobb flódnireceptek >>>

Ahhoz képest, hogy tényleg nem vagyok édesszájú, engedtem a csábításnak, mert mint tudjuk, „a kísértéstől csak úgy szabadulhatunk meg, ha engedünk neki".

Az Édes Napok az OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár) hivatalos, kihelyezett társrendezvénye volt.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept